Tracy Rees - A karácsonyi házikó
Viszonylag későn kerítettem sort a karácsonyi regényekre, pedig többet is szerettem volna olvasni - de beelőzte őket a Colette könyvtári példánya, amivel sietnem 'kellett'. Először Beth Moran Christmas every day regényét kezdtem el, de azt hamar félbehagytam, pedig az előző regénye nagyon tetszett! Kicsit félve kezdtem bele ebbe a regénybe, mert az első fejezetek alapján ezt is untam. Végül nem volt akkora élmény, mint az első találkozásom a szerzővel, de egy kedves hangulatú karácsonyi történetet kaptam. A romantikus szál teljesen visszafogott - ha ilyenre vágytok, akkor nem ez lesz a ti könyvetek.
Visszatérünk Hopley városkájába, de az előző kötet ismerete nélkül is teljesen élvezhető a történet ;) Főszereplőnk egyrészt Holly, egy fiatal, lelkes általános iskolai tanárnő, aki majdnem egy éve ment szét a párjával, akivel már régóta együtt voltak. Hollynak ez lesz az első karácsonya egyedül, mivel a szülei is elutaznak, minden energiáját a karácsonyi színdarabra fordítja, amit osztályával állít színpadra.
A másik két nézőpontban Edwardot és Elizát ismerhetjük meg, utóbbi Holly kis tanítványa - akinek kettős érzései vannak a színpadi szerepléssel kapcsolatban. Apránként tárul fel előttünk családi hátterük, megtudjuk miért költöztek ketten Hopley melletti kis házikóba.
A két szál több ponton összefonódik: Hollynak egyből szimpatikus lesz a jóképű apuka, a kislánytól pedig az első pillanatoktól el van varázsolva. Persze Edwardnak is tetszik a szép és tehetséges tanárnéni, de egy ideig visszatartja őket egymástól több félelem.
Közben Hollynak az egyik szomszédja segít feloldódni, ill. ő maga is dolgozik azon, hogy elengedje a múltat, a negatív gondolatokat, félelmeket és nyisson új lehetőségek felé.
Edward szemszögéből azt követhetjük, ahogyan egyedülálló apaként helytáll, miközben felújítja a Karácsony házat, hogy egy barátságos új otthont teremtsen kislányának.
4/5
Kiadó: KossuthKiadás éve: 2024
Eredeti cím: The Little Christmas House
Fordító: E. Molnár Eszter
Oldalszám: 384
Ár: 5990 Ft
Borító: 5/5
Fülszöveg:
Az álmos kisvárosban, Hopley-ban lassan felragyognak a fények, mesés hangulatot árasztanak a hóval belepett háztetők, a helyi általános iskolában pedig lelkesen készülnek a csillogó szemű gyerekek a karácsonyi műsorra. Holly Hanwellnek, a fiatal tanítónőnek azonban cseppet sincs karácsonyi hangulata, inkább szomorúan arra készül, hogy csöndesen, egyedül tölti az év legszebb időszakát. Edward új lakó a városban, kilencéves kislányával, Elizával vették meg a szebb napokat látott Karácsony házat Hopley határában. Az ünnepi varázslatnak köszönhetően az egyedülálló apuka és Holly útjai folyton keresztezik egymást, és Edwardnak felüdülést jelent olyasvalakivel beszélgetnie egy forró csokoládé mellett, aki megérti és megnevetteti. Vajon a két sebzett szív az akadályok, bonyodalmak ellenére is egymásra talál? Csodálatos románc veszi kezdetét, vagy csak a karácsonyi vibrálás gyújt hamar kihunyó szikrát köztük? Tracy Rees szívmelengető karácsonyi története kitűnő olvasmány a hideg téli napokra és az ünnepekre hangolódáshoz.





Nincsenek megjegyzések:
Te mit gondolsz? :)