Néhány könyvről röviden | 2025 december
Decemberben ismét sok rövid könyv került terítékre - egyrészt nekiálltam a karácsonyi mesekönyveknek (ez mindig jó program), illetve a könyvtárban több manga is érkezett, amikre gyorsan lecsaptam.
Zdeněk Miler: A vakond és a karácsony
Gyerekként láttam utoljára Kisvakond mesét, nem volt az abszolút kedvencem – kíváncsi voltam könyvben milyen. Vakond egy kedves karácsonyi meglepetést akar készíteni, de a terve többször meghiúsul. Sajnáltam, hogy a varjú (egyik kedvenc állatom) rossz szerepben jelenik meg, de hát valakinek gonosznak is 'kell' lennie a mesékben :D
Kedves karácsonyi sztori, ma már retronak ható képi világgal.
4/5
Vladimír Škutina: Hol lakik az idő?
Meseanyu (moly) értékelése miatt figyeltem fel erre a könyvre, ill. a kiadói sorozatra (amelyből már nálam van és nemsokára olvasom A Mikulás és kiscica történetét). Gyönyörű téli városka jelenik meg az oldalakon, ahol egy – slusszpoén: gyerekkori énemre hasonlító – kislány próbál utánajárni, hogy mi az idő és meg lehetne-e állítani, hogy a családtagjai végre figyeljenek rá is. Érzékletesen mutatja be a cseh alkotó meséje a hétköznapokat: apa pihen-olvasgat-tévézik – anya főz és takarít, nagyobb tesó a saját dolgaival törődik – a legkisebb gyerek pedig kapcsolódást keres. Bátor kislányról van szó, aki nekiindul a városban, hogy az óratoronyba választ kapjon a kérdéseire.
Nagyon hangulatosak a rajzok, téli történelmi (cseh?) városka/belváros jelenik meg előttünk.
Tetszett a kötet, kikapcsolt, elmerengtem rajta – felnőttként is jó olvasmány!
5/5
Jutta Gorschlüter: A Mikulás és a kiscica
A Hol lakik az idő miatt figyeltem fel a Naphegy Művészi mesekönyvek sorozatára – ez volt a következő kötet, amit szerettem elolvasni a cica és a karácsonyi téma miatt. Hát. Ez nem tetszett annyira – az illusztrációk egyáltalán nem, nem az én világom – a történet nem volt rossz, de nem volt annyira erős, mint az előző kötet pl. Oké, tudom más szerző, más téma, de ettől is valami 'üzenetet' vártam (azon túl, hogy ne hagyjunk magára szegény, megunt állatokat). A cica cuki volt, rendetlenkedett a Mikulás mellett, ahogy kell és a végére azért boldog befejezést kapott.
3/5
Astrid Lindgren: Karácsony Lármafalván
A tavalyi megjelenések között illetve @csucsorka értékelését olvasva került fel ez a kötet a várólistámra. Az idei, téli meseolvasási terveim között elsőként szerepelt ez a szép könyv, amely egy békebeli – svéd adventi időszakot, karácsonyt mutat be. Három házból áll Lármafalva és a hét ott lakó gyerek karácsonyi készülődését követhetjük. Nagyon kis rövid, kompakt, az illusztrációk nagyon tetszettek – talán még jobban is, mint a szöveg.
Ajánlom, ha szeretnétek megismerni a klasszikus (század eleji?) svéd adventet.
Nagyon tetszett, hogy a gyerekek mennyire kivették a részüket a hétköznapi 'munkákból' – a nagyok már fát vágtak, tüzifát vittek haza, együtt díszették a fát, táncoltak-mókáztak.
4/5
Sven Nordqvist: A kobold karácsonyi titka
Pettson és Findusz kalandjai után kíváncsi voltam egy másik történetre az alkotótól – ahogy a Karácsony Lármafalván, úgy ez a történet is egy már korábbi karácsony történetét mutatja be. Egy udvarházban készülődnek az ünnepre az emberek, de mi elsősorban a mellettük élő koboldcsaládot követhetjük. A mese nagy kérdése, hogy nem felejtik-e el kitenni számukra a hagyományos kását.
Az illusztráció itt is csillagos ötös – jó volt elbogarászni az oldalakon. Ahogy a Pettsonos könyvekben itt is sok kis apró vicces jelenet tarkítja a jeleneteket.
5/5
Tóth Krisztina: Várjuk a karácsonyt!
Tóth Krisztina Malac és Liba sorozata már megbízható forrásom, ha évszakos – tematikus mesekönyveket keresek. Ahogy az előző részekből megszokhattam, most is lényegében két történetet kaptam – az elsőben a novemberi őszi idő jelenik meg, az állatok elvonulása, madáretétés. A második mesében pedig az adventi készülődésről olvashatunk – két főszereplőnk ismét cuki, és sajátosan értelmezi az emberek hagyományait.
4/5
Kiss Judit Ágnes: Lívia, a varjú
A szerzőtől legutóbb Tujaszörny és Nyírfakobold kalandjai varázsoltak el, erre a kötetre is felfigyeltem az új megjelenések között. Az egyik kedvenc madaraim a varjak, örültem, hogy pozitív szereplőként jelenik meg ebben a meseregényben. Külön tetszett a nyelvi humor és a kedves világ, amibe Lívia belecsöppen (nem csak a Szárnyas Asszony udvarában, hanem később a varjúcsapatot tekintve is). :)
Kellemes olvasmány volt – munka előtt és a buszra tökéletes volt.
4/5
Grant Morrison: Klaus – The Life & Times of Santa Claus
2022-ben olvastam el a sorozat első két kötetét – a legelső kötet nagyon tetszett, a második kevésbé – és sajnos ez a történet is úgy járt.
Tetszett maga a hóember háttérsztorija, de a szuperhősös akció ismét nehezen volt követhető számomra, bár ötletes volt ahogy az északi mitológiát beleszőtték az alkotók a történetbe.
A második fejezet egy adventi kalendárium – Joe Christmas életéről – bevallom nem emlékszem rá a korábbi kötetekből – vagy itt jelent meg először? :D A grafika nagyon szép, de ennél többet nem adott ez a rész.
3/5
Mauri Kunnas: Mikulás
A szerzőtől a Mikulás és a varázsdob volt az egyik kedvenc rajzfilmem gyerekként – néhány éve fedeztem fel a könyveit a gyerekkönyvtárban. Igazából ezt szerettem volna újraolvasni, de érthető módon minden példány kölcsönzésben volt – gondoltam oké, akkor megismerkedem egy másik történetével. Ebben a finnországi Korvatunturi-hegyen élő Mikulást ismerjük meg, ill. a koboldok mindennapjait, azt ahogyan a karácsonyra készülnek. Tetszett, hogy volt néhány utalás arra, hogy manapság hogyan dolgoznak (repülők, segítők :)). Egynek jó volt.
4/5
Mashiro: My love story with Yamada-kun at Lv999 3.
Tovább folytatódik a lassú ismerkedés – évődés két főszereplőnk között. Most döbbentem rá (újra?), hogy Yamada fiatalabb mint lány főszereplőnk, Akane – a srác még középiskolába jár, ahova el is 'látogatunk'.
Az online játékból most kicsit kevesebbet kaptunk, de érdekesek voltak a sima hétköznapok is – ráadásul én is épp betegen olvastam el, bár szerencsére én nem készültem ki úgy mint Akane :D
Megbízható romantikus történet – várom a következő részeket. (Kíváncsi vagyok mikor szánják el valami konkrétra főszereplőink egymással kapcsolatban :))
4/5
Mocsicuki Nozomu: Könnyhold Birodalom 2.
Ennek a kötetnek az eseményei a Szent Noel Akadémián játszódnak, ahol Mia hercegnő több lényeges lépést megfontol, ugyanis nem akar ismét a guillotine alá kerülni. Vicces helyzeteket, kiszólásokat teremtenek az alkotók, amikor valamilyen önző húzása kívülről úgy tűnik, hogy végtelenül jóságos és bölcs :D
Több szereplőt megismerünk, követetjük az udvarlás ill. egy bál eseményeit – de sok minden nem történik.
A rajzolás nagyon tetszik, ill. kapunk ráadásfejezetket prózában egyes eseményekről.
4/5
Jukimura Makoto: Vinland Saga 2.
Az első részben belecsapott az események közepébe a manga – ebben a részben visszatérünk a múltba és megismerjük Thorfinn édesapjának történetét, aki Izlandon telepedett le és bújt el véres múltja elől – ám régi ismerősei utánajönnek.
Szívszorító volt látni a vesztét, azokat a jószívű lépéseket, amiket megtett a faluja, ismerősei védelme érdekében…
4/5
Ozaki Kaori: Az istenek hazudnak
Az elmúlt napokban olvasott mangák közül kiemelkedik ez a történet, ami kerek egész – végre nem egy sorozatrész.
Főszereplőnk Nacuru egy kiskamasz, akinek mindene a foci, szeretne profi focista lenni, édesanyja egyedül neveli, de jól megvannak együtt. Élete akkor borul fel, amikor kapcsolatba kerül egyik osztálytársával, akiről kiderül, hogy teljesen egyedül él kisöccsével. A nyár egy részét együtt töltik, Nacuro az idegesítő új fociedző elől Rióékhoz menekül. Hamar kis családot alkotnak, szívmelengető volt, ahogy együtt éltek, dolgoztak pedig max 11-12 évesek.
A kötet végére kiderül a szívszorító és megdöbbenti családi háttér, ami miatt a két Szuzumura gyerek egyedül maradt.
Remélem tényleg találkoznak még! <3
5/5
Dr. Seuss: A Grincs
Idén is bekattant, hogy ezt a karácsonyi mesét olvassam újra – immár harmadszor – sőt most néztem mellette párhuzamosan ezt a jópofa animált felolvasást is link. November végén vettem egy karácsonyfadíszt is, emiatt is motoszkált bennem, hogy jól mutatna az újraolvasott könyvvel :D Úgy látszik Grincs újra hódít, néhány éve már többféle terméket eladnak ezzel a figurával – na de sebaj, ha emiatt a könyvet is felkapják.
Most is rácsodálkoztam Grincs ördögi tervére és egyre inkább meg tudom érteni, hogy magányos és nem akarja a zajt és az örömködés hangjait hallgatni. Most felfigyeltem a fordítás apró módosításaira is, hogy kijöjjön a rím magyarul néhány rész kicsit másképp van (pl: ő ad vizet a kislánynak, nem csak úgy iszik és megy lefeküdni).
Most kedvem támadt megnézni a Jim Carrey-féle filmet is, ami jóval tovább bontja a sztorit.
4/5
Rakovszky Zsuzsa (szerk.): A megbabonázott puding
Néhány éve terveztem, hogy elolvasom ezt a mesegyűjteményt – amelynek sok története nem volt ismeretlen, mert a DigiBook-féle gyűjteményben is szerepelt.
Ettől függetlenül jó élmény volt ismét elmerülni az ír tündérmesékben, amelyek néhol egészen erőszakosak és sötétek. Több mesében olvashatunk váltott gyerekekről, vagy a tündérnépséggel kapcsolatba kerülő emberekkel – de óriások is megjelennek.
Az olvasmányélményhez sokat adott Rakovszky Zsuzsa ízes fordítása, amelyben a nyelvi humor egy plusz réteget adott.
Az 1983-as kiadást olvastam – az illusztrációk viszont borzasztóak XD
5/5





Nincsenek megjegyzések:
Te mit gondolsz? :)