Emilia Hart - Szirének
Tavaly szeptemberben fedeztem fel magamnak az ausztrál Emilia Hartot: Vészlény c. regénye nagyon hamar magába szippantott és azóta is erős olvasmányélményként él bennem.
Idén tavasszal jelent meg második kötete, amely szintén női sorsokat dolgoz fel, több idősíkon, egy cseppnyi természetfeletti - mágikus vonallal.
Idén tavasszal jelent meg második kötete, amely szintén női sorsokat dolgoz fel, több idősíkon, egy cseppnyi természetfeletti - mágikus vonallal.
A jelenben Lucy-t ismerhetjük meg, aki kétségbeesetten menekül az egyetemről, miután alvajáróként azt a srácot fojtogatta, akivel egyszer lefeküdt. Nővéréhez, Jessicához tart, aki egy tengerparti kisvárosban, Comber Bay-ben vett házat. Szüleinek nem mer szólni az ügyről, nővérével is régebben beszélt és most sem éri el telefonon, de számít a segítségére.
A múltbeli szál 1800-as évek Írországába repít vissza minket, ahol éppen több nőt pakolnak fel egy hajóra, hogy Ausztráliába száműzzék őket különböző bűneik miatt. Egy testvérpár - Mary és Eliza szemszögét követhetjük, akik édesapjukat egyedül hagyva kénytelen bűnhődni miután megvédték magukat egy férfitól... Érdekes gyerekkoruk volt, édesanyjuk egy nap eltűnt a tengerben, apjuk utána elköltözött velük a szárazföld beljese felé és eltiltotta őket a víztől.
Lucy miközben Comber Bay felé tart, elkezd krimipodcastokat hallgatni - a településsel is foglalkozik adás, mert az elmúlt évek alatt több férfi rejtélyesen eltűnt. Ráadásul az 1800-as években egy fegyenchajó hajótörtést szenvedett a partjainál, minden utasa meghalt... A helyiek azt tartják, hogy időnként hallani az éneküket. Lucy nem érti miért éppen ide költözött a nővére, ráadásul nem is találja otthon. Először vár, majd elkezd nyomozni utána és olyan titkokra bukkan a múljukból amelyekre nem számított.
Közben Mary és Eliza teste elkezd változni a hosszú út alatt, amire nem találnak magyarázatot - de köze lehet anyjuk eltűnéséhez és életéhez. Az ő történetükben megismerhetjük az 1800-as évek fegyenchajóinak körülményeit, ill. az Ausztrália betelepítésének egy kis részletét.
Nagyon hamar beszippantott ez a regény - tetszettek a helyszínek, a borongós hangulata, a szirén-tematika, a női sorsok megjelenítése - legyen az a jelenbeli szál vagy a múltbeli. Izgalmas volt Comber Bay rejtélye és a négy nő életútjának összekapcsolódása.
Remélem jövőre is olvashatok a szerzőtől hasonlót, engem megvett magának. :) Tökéletes volt most a forró nyári estéken elmerülni, borzongani ezzel a történettel!
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2025
Eredeti cím: The Sirens
Fordító: Kalapos Éva Veronika
Oldalszám: 384
Ár: 5999 Ft
Borító: 5/5 (csodaszép az élfestéssel együtt!)
Fülszöveg:
2019, Broken Hill, Ausztrália. Lucynek fogalma sincs róla, hogyan került volt barátja kollégiumi szobájába az éjszaka kellős közepén, és arról sem, hogy miért fojtogatja a fiút. Tettétől elborzadva nővére tengerparti házába menekül, azt remélve, hogy Jess talán magyarázatot tud nyújtani a támadást megelőző, nyugtalanítóan élénk álmokra, ám nővére sehol sincs. Jess után kutatva Lucy egyre több mindent tud meg a városkát övező furcsa történetekről. Megmagyarázhatatlan eltűnések, mindegyikük férfi. Egy tengervíz áztatta barlangban hagyott csecsemő. A hullámokban suttogó női hangok. És eközben egyre valóságosabbnak tűnő álmai.1800, Írország. Maryt és Elizát erőszakkal szakítják el szülővárosuktól, és egy fegyenchajón útnak indítják őket Ausztrália felé. Miközben a hajó egyre távolabb hurcolja őket az általuk ismert világtól, furcsa, megmagyarázhatatlan változásokat vesznek észre magukon.Emilia Hart, az óriási sikerű Vészlény szerzőjének új regénye rendkívüli olvasmány a női kitartásról és a tenger különös varázslatáról.
Nincsenek megjegyzések:
Te mit gondolsz? :)