Havi zárás - Január

január 31, 2018
Januárra sok olvasmányt és semmi vásárlást nem terveztem - sikerült is. Egy könyvvel bővült a gyűjteményem, ezt még november közepén nyertem egy Blogturnén:
Catherine Rider: Csók New Yorkban

Lelkesen és lendületesen olvastam - több új szerzőt megismertem, régebb óta kinézett könyvre sort kerítettem. Persze most is volt néhány újdonság a könyvtárból, amit nem hagyhattam olvasatlanul ezért nem sikerült maradéktalanul teljesítenem a január elején meghatározott olvasmánytervet, de a 10/8 egész jó arány :)

Olvastam: 
A hónap közepéig nem volt olyan olvasmányom, amire 5 pontot adhattam volna, el is keseredtem kicsit, hogy így indul az év... Bár Alice Munro Esély c. novellája a Juliet kötetből önmagában 5 pontos történet volt számomra. Szerencsére később zsinórban három szuper is könyvet is olvastam (Grecsót, az Északi fényt és a Csipkerózsát), utána a Kedves Jóisten is tarolt és vele az 1001 könyves listáról is kipipálhattam egy újabb elemet :)

A legnagyobb csalódás az a Hóember volt, a filmet még mindig nem sikerült megnéznem (néztem helyette több mást), de majd pótolom valamikor.

Nagy meglepetés volt az Odakint sötétebb, ami teljesen egy komfortzónán kívüli olvasmány volt számomra, de egyáltalán nem bántam meg, hogy sorra kerítettem. Másik ilyen kis csoda az Északi fény volt, amiről nem sokat tudtam, de örülök, hogy levettem a polcról. 

Elment kategóriába tartozott A papírmágus, A trükk, A macskavendég, sajnos a St. Oswald is, ami így utólag belegondolva nem okozott akkora katarzist, mint amit vártam tőle; nyomasztó, de magába húzó történet - JH fanoknak ettől függetlenül ajánlom. 

Összességében nagyon elégedett vagyok az olvasmányaimmal - sok új szerzőt megismertem, régóta halogatott könyvet sorra kerítettem és még a terveimhez is szépen tartottam magam. Instagramon is kicsit tudatosabban fotózgattam, mások olyan szép flat layeket alkotnak, igyekszem tanulni tőlük.

A hónap - az olvasmányok számából is látszik - IRL programból kevesebbet tartogatott, de azért egy kellemes januárt tudhatok magam mögött. A február izgibb ("szülihónap") és rövidebb lesz, már várom :)

A többiek évkezdése:
Amadea, Heloise, Dóri, Nita, Nikkincs, Pupilla, Sister

4 megjegyzés:

  1. Jane Yolen könyvéhez nagyon meghoztad a kedvemet amúgy - pár éve jutottam hozzá párszáz forintért a boltunkban, de aztán sok langyos véleményt olvastam róla akkoriban, és eléggé elszomorodtam. Aztán azóta csak tologattam.
    A Nap is csillag pedig szintén nálam van, szóval annak tényleg nekiesek hamarost, szerintem a februári terveimben benne lesz :)
    Szuperséges februárt vagyis szülihónapot neked!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A nap is csillagot ajánlom, kedves sztori, a másikat meg esetleg próbáld elpasszolni :))
      Köszönöm!

      Törlés
  2. Szép évkezdés! :) A Csók New Yorkban nekem is megvan, a BASC dobozban volt, de még nem jutottam el odáig. Közös olvasásunk volt most az Odakint sötétebb, tök jóóó! :)
    A Csiperózsának örülök nagyon, hogy tetszett! Az már kicsit elszomorít, hogy A macskavendég, és a St. Oswald nem voltak annyira átütőek, őket én is tervezem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Igen, azt jól időzítettük. A Csipkerózsa egy különleges könyv, igyekszem több helyen is reklámozni :D Remélem téged jobban megszólítanak majd ;)

      Törlés

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.