Két várólistacsökkentős könyvről

Az elmúlt héten nagyon lendületben voltam és két vcs-s könyvet is elolvastam egymás után. Már csak kettő van hátra (E. T. A. Hoffmann: Murr kandúr életszemlélete és Thomas Mann: A Buddenbrook ház, amiket az egyetem óta halogatok).

Ráth-Végh István művelődéstörténeti munkájával kezdtem, A könyv komédiájával. Ezt pár éve szereztem be, azt hiszem egy könyvtáras olvasmányokat ajánló molyos polcon láttam meg.

Változatos témákról ír benne Ráth-Végh István, kezdve az első könyvekről, a tévhitekről, a különféle furcsaságokról (emberbőrbe kötött könyve volt például Vesaliusnak). Bemutatja a korabeli műfajokat, a fennmaradt szövegekből is idéz, ezért mind könyvtáros, mind magyar szakosként érdekes olvasmány volt :) A stílusa könnyed, tényleg humoros. Voltak részek, amik túl részletesek voltak, és már nem volt hozzájuk türelmem, de ettől függetlenül hasonló beállítottságú olvasóknak nagyon ajánlom az egyetemi tanulmányok mellé kiegészítésnek ;)

4/5

Kiadó: Gondolat
Kiadás éve: 1982
Oldalszám: 492
Ár:  antikvár
Borító: 3/5

Fülszöveg:

A könyv megismertet a művészet és tudomány kincseivel, finomítja értelmünket, gazdagítja érzelmeinket. Több évezredes története során hű társa és kísérője volt az embernek. Történetének humoros oldalairól ad számot e művében Ráth-Végh István. Megismerjük a leghíresebb könyveket, a legszebb kötésűeket, a legnagyobbakat a legkisebbeket. Megtudjuk hogy melyek voltak a leghíresebb sajtóhibák, a leghírhedtebb és legfurcsább témák, melyekről vaskos köteteket írtak. A szórakoztató és szellemes stílus mindezt könnyed és színes formában, szinte csevegve meséli el.

A másik monstrum Géher István szerkesztésében az Ellenfelek című novellagyűjtemény, amit elsősorban Virginia Woolf két novellája miatt vettem meg. Ebből az egyiket már olvastam egy korábbi gyűjteményben, és voltak ezek kívűl még ismerős történetek.

A kötetben a ma is híres íróktól (H.G. Wells, Maugham, E.M. Forster, P.G.Wodehouse, James Joyce, D. H. Lawrence, Agatha Christie, Graham Greene) kezdve a már kevésbé közismertektől is olvashatunk novellákat (Joyce Cary, Jean Rhys, Christopher Isherwood). 

A novellákat úgy válogatta ki Géher István, hogy az írójuk egy-egy jellegzetes vonása, vagy erőssége jelenjen meg. Voltak, amik kevésbé tetszettek, de a kötet nagy része megnyert magának.

A legjobban talán Agatha Christie csavaros novellája tetszett, ami a ma trendi domestic noir műfajába sorolható. Rajta kívül persze régebbi kedvencem Katherine Mansfiel két történetét is jó volt újraolvasni és megismerkedtem olyan számomra új szerzőkkel, akiket szeretnék majd még joban megismerni (pl.: P.G,Wodehouse, E.M. Forster, James Joyce).

4/5

Kiadó: Európa
Kiadás éve: 1982
Oldalszám: 784
Ár:  antikvár
Borító: 2/5

Fülszöveg:

Miről ​​tájékoztat a huszadik század első felének angol prózairodalma? A történész fölrója Woolfnak, Joyce-nak, Huxleynak, hogy a társadalmi viszonyokról semmiképpen. Woolfék fölróják az előttük járt nemzedéknek, a „materialista”-realista Bennettnek, Galsworthynek, Wellsnek, hogy életművükből hiányzik az „élet”, vagyis az ember belső, lelki ábrázolása. Ez az „irodalmi szemrehányás” éppúgy korszakváltást jelez, mint V. György király tragikomikus, de történelmi sóhaja 1924-ben: „Huszonhárom éve halt meg a drága Viktória nagymama. Vajon mit szólt volna, ha megéri, hogy egyszer csak munkáspárti kormány alakul az országban?” És vajon mit szólt volna a harmincas évek baloldali írómozgalmához; vagy mit szólt volna Maugham és Graham Greene birodalmi látleletéhez: ahhoz, hogy a „fehér ember terhe” immár nem a gyarmati népek „áldozatos” fölnevelése, hanem az, hogy a fejére roskadt impérium alól kivergődjék valahogy? Miről tájékoztat tehát ez az antológia? Sok mindenről. A modern angol értelmiség életérzéséről csakúgy, mint a század elején még komótosan csordogáló falusi életről; Lawrence félelmetes erejű elbeszélést ír a bányamunkásokról; Bates hátborzongatóan realista kirándulást tesz egy degenerált parasztgyerek világába, Waugh kegyetlen iróniával tárja föl a degeneráltságában már csak komikus arisztokrácia előkelő vegetálását. Közben Európában készülődik a fasizmus: a Hitler előtti Németországról tudósító Isherwood-elbeszéléstől- „Fényképezőgép vagyok”, mondta az író – éppúgy elszorul a világháború utáni olvasó szíve, mint a Huxley-novellában „Arr'armi i Fascisti”-t daloló olasz kisgyerekek gondolatától.