2016. február 22., hétfő

Három Helikon zsebkönyvről

Nagyon tetszik a Helikon zsebkönyv sorozata, nyáron már megvettem a J.D.Salinger novelláit tartalmazót, és azóta többször is szemeztem az egyes kiadásokkal. Az év elején, a nagy komfortzónatágítás és nonfiction olvasás miatt három érdekesnek tűnő példányt tettem a kosaramba. Mivel mind a három nagyon rövid, ezért egy közös bejegyzéseben írok róluk.


Lao-Ce - Tao Te Kingjéről Az esti ködök kertjében olvastam először, egy este alatt végigfutottam rajta. A válogatásban szereplő versek Weöres Sándor fordításában szerepelnek. Ez azért érdekes, mert az évek során többféle fordítása is született (más címmel is megjelent korábban: Az út és erény könyve). Ez a könyv a kínai taoizmus alapja, és a hagyomány szerint az i.e. 4-3. században keletkezett. 

A versek azt foglalják össze, hogyan kövessük a tao elveit, sőt még poltikai tanácsokat is ad a nagy hatalmaknak, hogyan "viselkedjenek'
"aki másokat győz le erős, önmagát győzi le a hős"
Első olvasatra elég tömény volt, sok ismétléssel, és nem sok mindent tudtam a saját életemre vonatkoztatni. Majd még szeretném újraolvasni, hátha majd új rétegeket is megfejtek belőle. Ezért inkább nem pontozom egyelőre.A mek-ben többféle formátumban elérhető ingyenesen.

Buddha beszédei (részletek, fordította Vekerdi József) - a buddhizmus a Tudatos jelenlét c. könyvben bukkant fel legutóbbi olvasmányaim közül, ezért is kíváncsi voltam a forrásra, de azt hiszem maradok a már többszörösen átvett elveknél, amiket a modern életben tudok kamatoztatni... :) 

Ebben a kötetben, ami több helyen rövidített, több történet szerepel, amiben Buddha (Gautama Sziddhárta) 'megmondja a tutit' - de ezt annyira fárasztóan, hogy tegnap előtt este csak feléig jutottam és azt se mind fogtam fel... Valaki írta a molyon, hogy pár mondatban össze lehetne foglalni ennek a könyvnek az értelmét - és igaza van, bár gondolom a szertartások (?) során van értelme a mantraszerű mondatoknak.
Mindegyik kis példabeszéd hasonlóan kezdődik, rengetegszer ismétel dolgokat és ötször körüljár egy fogalmat, aminek van vagy értelme vagy nincs...

Ez a szerzetesi buddhizmus nagyon távol áll tőlem, és tele van ellenmondással: fordulj el a szenvedélyektől, az élvezetektől, az élettől magától és akkor majd megvilágosodsz és eljutsz a Nirvánába, vagyis pazarold el az életed és aztán úgyse lesz semmi a halál után... Kár megszületni akkor Buddha szerint. Szörnyű, na inkább nem is pontozom ezt sem. Ennek egy bővebb változata olvasható szintén a mek-ben.

Sigmund Freud - Három értekezés a szexualitásról - egy kicsit moderebb, a másik két vallásos-filozófiai alapmű után. Freudről bővebben az egyetemen, egy műértelmezés órán tanultam. Ebben a kis könyvben a szexualitásról leszűrteket közli, eléggé olvasmányosan, és jól megírva - többször ismétel, összefoglalja a dolgokat - ez volt a legjobban olvasható a három közül. 

A korában nagyon forradalmi lehetett - beszél a nemi ösztönökről, a homoszexaulitás okait fejtegeti (ami akkoriban inverziónak neveztek) és ami újdonsága, hogy a gyermeki szexualitást is megvizsgálta. Korábban ezt nem vették figyelembe, ha gyerektől szexuális tevékenységet tapasztaltak azt elintézték azzal, hogy az perverzió, eltévelyedés. A három tanulmányban végigveszi az alapfogalmakat, a gyermeki szexualitás után a pubertáskori-felnőttkori szexualitást elemzni.

Kiadó: Helikon
Kiadás éve: 2015
Ár: 999
Borító: 5/5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

na ehhez szólj hozzá ;)

Összes címke

1001 könyv listás (19) 12daybloggerchallenge (12) 17. század (1) 18 karika (7) 18. század (7) 19. század (28) 2 pontos (7) 20. század (143) 21. század (100) 2pontos (1) 3pontos (62) 4pontos (293) 5pontos (332) 9/11 (2) a love story trilógia (3) abszurd (4) ad astra (4) agatha christie (11) agatha raisin (23) agave (10) akcióvadász (24) aktuális (1) alan glynn (1) alaszka (1) alessandro baricco (1) alessandro d'avenia (1) alice hoffman (10) alice sebold (1) allan pease (1) álláskereséshez (1) állatos (8) alternatív történelem (6) ambrózy báró esetei (1) amerika (3) amerikai (190) amerikai dél (33) amszterdam (1) angela carter (2) Angeli Marina (1) anglia (1) angol (173) angolul (20) anna black (1) anna gavalda (3) anna rice (1) anne rice (4) apokalipszis (2) arany pöttyös könyvek (11) argentin (1) arto paasilinna (1) asperger (1) aszlányi károly (1) athenaeum (2) audrey niffenegger (2) austin kleon (2) ausztrál (5) autizmus (1) az olvasás 7 hete (8) az orosz szerető trilógia (3) ázsia (1) balkán (1) banana yoshimoto (2) barangolás (14) baráth katalin (5) barátság (6) barcelona (2) bartis attila (1) beatrix potter (1) békés pál (1) ben aaronovitch (2) betegség (6) blog (19) body positive (1) bohumil hrabal (2) bóna lászló (1) book a sloth (1) booktag (8) boris vian (5) borító (3) boszorkány (12) botanika (1) bölcsészkrimi (6) böszörményi gyula (1) bram stoker (2) brazil (7) bridget jones (1) bródy lili (1) bronte (4) brunella gasperini (1) budapest (14) budapest noir (1) bűbájoló történetek (1) calderon (2) carlos ruiz zafón (5) castle (1) catherynne m. valente (1) celia rees (2) charlaine harris (11) charles dickens (5) chicklit (34) cholnoky viktor (2) christopher moore (6) cirkusz (1) coco chanel (1) cormoran strike (3) cozy mystery (23) családregény (17) cseh (6) csehov (1) cserna-szabó andrás (4) csokoládé-trilógia (3) dán (2) dan brown (6) darren shan (1) david nicholls (1) david safier (1) dávid veron (4) debrecen (1) déli végek trilógia (1) depresszió (4) diane setterfield (1) díj (7) disztópia (17) DIY (1) dizájn (1) doctor who (2) dominika (3) dorian gray (1) drámák (3) drog (1) e.t.a. hoffmann (1) edith wharton (1) eger (1) egészség (2) egy sötétebb mágia (1) egyetem (2) éhezők viadala trilógia (3) elena ferrante (1) életmód (12) életrajz (14) elfeledett könyvek temetője (3) elif shafak (1) elizabeth gaskell (1) elizabeth george (1) elizabeth gilbert (4) elizabeth kostova (2) elizabeth strout (3) emberi sorsok (3) emile zola (4) énekes (1) énmárka (1) énregény (1) erdély (1) erdő (1) eric kraft (1) erin morgenstern (1) erlend loe (1) ernest hemingway (2) erotikus (1) esszék (7) európa (2) európa kiadó (1) évösszegzés (3) évszakok (1) extra infók (2) f. scott fitzgerald (2) fábián janka (1) fabio volo (1) fandorin (1) fantasy (46) fekete istván (1) feminizmus (10) festészet (2) film (98) finn (9) firenze (1) fodor ákos (5) ford madox ford (4) főnix (1) főzés (1) francia (40) fredrik backman (2) friss könyvek (75) fumax (1) gaál viktor (1) gabo sff (9) gabriel garcía márquez (2) gail carriger (4) gárdonyi géza (2) gasztronómia (2) gasztroregény (10) gaura ágnes (1) gayle forman (1) geek (1) gemma doyle (4) george mann (1) georges simenon (1) gondolatok (6) gótikus (1) görög (2) grecsó krisztián (5) groteszk (2) guillaume musso (3) guilty pleasure (1) gyerek (2) háborús (2) hajléktalan (1) hajóbontók (1) halloween (3) hamish macbeth (1) hangoskönyv (21) harold fry (1) harper lee (1) harry potter (15) havi tervek (25) havi zárás (62) helen simonson (1) helikon (1) hercule poirot (2) hírek (7) hófehér-trilógia (3) holland (1) holokauszt (2) holt költők társasága (1) honlapajánló (11) horror (3) humor (28) húsvét (1) hvg (5) ian mcewan (3) idézetesképes (10) időutazás (2) ifjúsági (24) igaz történet (4) ikrek (2) illusztrált (8) indiai (1) interjú (1) interjúk (1) internet (3) iráni (1) irodalomtörténet (1) írország (1) iskola (3) ismeretterjesztő (18) isztambul (1) izland (1) izlandi (3) izraeli (1) j. d. california (1) j. d. salinger (1) j.k.rowling (16) jane austen (11) jane austen nyomoz (1) janelle mcculloch (1) janet evanovich (4) japán (7) jay asher (2) jeanette winterson (2) jim kay (4) joanne harris (17) joe hill (2) john green (1) jon krakauer (1) jonathan hunt kalandok (2) jonathan safran foer (1) joyce maynard (1) jövő (3) jugoszlávia (1) julia child (1) julie és julia (1) junot díaz (1) kaffka margit (2) kaland (9) kalligram (1) kamaszkor (4) kanadai (2) karácsony (23) karinthy frigyes (1) kármán józsef (1) kastély (1) katarina mazetti (2) kate furnivall (3) kate morton (2) kathryn stockett (1) kávé (3) kedvenc (25) képregény (6) kereszténység (1) keri smith (7) kiegészítő kötet (1) kihívás (17) kína (3) kindle (4) kísértet (1) kisregény (8) kiss angéla (4) klasszikus (69) klausz melinda (2) kleinheincz csilla (4) kolumbia (1) konmari (3) kortárs (65) kosáryné réz lola (1) kosztolányi dezső (1) könyvajánló (9) könyvekről röviden (5) könyvesfilmes (3) könyvfesztivál (6) könyvhét (4) könyvmolyoknak (10) könyvtár (1) körbeposzt (41) kőrösi zoltán (7) közel-kelet (1) középkor (2) közösség (1) kreatív (12) krimi (83) lauren graham (1) leila sales (1) lélekboncolgató (3) lena dunham (1) lengyel (1) lenyűgöző teremtmények (5) leszbikus (3) levélregény (6) leviathan trilógia (1) libba bray (8) libri (6) lisa jewell (1) lista (22) litván (1) ljudmila ulickaja (1) lmbt (5) logan mcrea (1) london (12) louisa m. alcott (1) louisa may alcott (1) lynn barber (1) m.c.beaton (19) maggie stiefvater (3) mágikus realizmus (12) magyar (158) magyar blogger rovatok (106) magyar könyvek viadala (8) maisie dobbs (1) maláj (1) márai sándor (11) marc levy (1) marketing (3) markus zusak (1) maupassant (1) maxim kiadó (5) média (1) megjelenések (26) melania mazzucco (1) memoár (13) mercy fall farkasai (3) mese (12) mese felnőtteknek (8) meseregény (4) mexikó (2) mezei mária (1) michael cunningham (3) milan kundera (2) mindfulness (3) miss marple (2) misztikus (5) mitológia (4) molnár ferenc (1) moly.hu (2) monarchia (1) múltidézés (2) muriel barbery (1) műfaj (1) műfaj mustra (1) művelődéstörténet (2) művészet (1) nail gaiman (1) nancy drew (1) Napernyő Protektorátus (4) napló (3) nathaniel hawthorne (2) neil gaiman (12) nellie bly (2) német (11) new adult (5) new england (4) new york (21) newbury és hobbes nyomoz (1) nicholas sparks (1) nick hornby (1) nicole krauss (1) nikki heat sorozat (1) nora roberts (3) norvég (4) novellák (38) női sors (11) női sorsok (14) nyár (9) nyereményjáték (10) ókor (1) olasz (18) on sai (7) oriana fallaci (1) orosz (13) orson scott card (1) oscar wilde (1) osztrák (1) ottlik géza (2) önéletrajz (12) öngyilkosság (1) önismeret (11) önsegítő (7) ősz (2) pakisztáni (1) paolo bacigalupi (2) papp diána (4) parade's end (4) párizs (7) partvonal (4) patrick modiano (1) patrick ness (1) patrick süskind (2) paula hawkins (2) paulo coelho (7) peter grant sorozat (3) peter mayle (1) philip pullman (2) philippa gregory (1) pioneer kiadó (1) poe (1) popkultúra (1) posztmodern (1) programajánló (20) pszicho-thriller (3) pszichoanalízis (1) pszichológia (7) rabszolgaság (2) rachel joyce (1) rainbow rowell (3) rájátszás (2) rakovszky zsuzsa (2) ransom riggs (2) regény (1) regényes életrajz (3) rejtély (1) rejtő jenő (3) retelling (3) richard paul evans (2) road trip (1) rob thurman (1) robert merle (1) róma (1) romantikus (41) ruta sepetys (2) salla simukka (2) sarah addison allan (5) sárkány (2) sárkánycsalogató (1) scifi (24) scolar (4) shakespeare (3) sherlock holmes (5) simon márton (1) siobhan dowd (2) sir arthur conan doyle (6) sírkertek királynője (3) skandináv (1) skót (26) sky chaser trilógia (2) sophie kinsella (1) sorozat (17) spanyol (7) steampunk (7) stephanie plum sorozat (4) stephen king (1) stephenie meyer (2) susanna clark (1) svájci (1) svéd (11) sylvia plath (1) szabó magda (5) szabó t. anna (2) szakácskönyv (2) számítástechnika (1) szatíra (1) szécsi noémi (1) szegénység (1) szellem (5) személyes (161) szemináriumi dolgozatom (2) szépirodalom (65) szerb (1) szerb antal (2) szerelem (2) szerzői életrajz (2) szex és new york (1) sziget (3) színész (3) színező (1) színház (2) szociológia (3) szombathely (2) szórakoztató (3) szülinap (8) szürrealizmus (2) társadalomkritika (5) társadalomtörténet (1) tasmina perry (2) tél (6) tematikus (6) terrortámadás (1) the last policeman (1) thomas hardy (2) thomas mann (1) thriller (6) tilt (149) tim burton (1) titanic (1) tolkien (3) tolsztoj (1) tommy és tuppence (1) top5 (19) tóth krisztina (5) több idősík (6) török (4) történelmi (22) történelmi romantikus (2) tracy chevalier (7) true blood (11) tumblren láttam (8) Tü/Körben (1) tündér (1) tv sorozat (1) twilight saga (8) új-zéland (3) újraolvasás (14) újság (1) újságíró (1) ukrán (2) updike (1) urban fantasy (13) utazás (5) útmutató (1) ünnep (7) űrutazás (1) v. e. schwab (1) vallás (7) vámos miklós (1) vámpír (5) vámpírkrónikák (1) vámpírnaplók (2) vámpíros könyvek (15) varázslat (2) várólista (4) várólistacsökkentés (46) város (2) velence (5) vérgróf-trilógia (1) vers (24) vicki myron (1) victor hugo (1) viktoriánus (19) világháború (20) virginia woolf (18) vlog (1) vörös pöttyös könyvek (9) wales (1) walter kirn (2) walter lord (1) wayward pines (1) weird fiction (1) william somerset maugham (2) wladyslaw szpilman (1) YA (11) YA sorozat (13) zene (8) zsidó (4)

Nemzetiség-helyszín szerint

alaszka (1) amerikai (190) amerikai dél (33) amszterdam (1) anglia (1) angol (173) argentin (1) ausztrál (5) balkán (1) barcelona (2) brazil (7) budapest (14) cseh (6) dán (2) dominika (3) francia (40) görög (2) írország (1) isztambul (1) izland (1) izlandi (3) izraeli (1) japán (7) jugoszlávia (1) kína (3) közel-kelet (1) lengyel (1) litván (1) london (12) magyar (158) mexikó (2) német (11) new england (4) new york (21) norvég (4) olasz (18) orosz (13) osztrák (1) pakisztáni (1) párizs (7) róma (1) skót (26) spanyol (7) svájci (1) svéd (11) török (4) új-zéland (3) velence (5)

Kor szerint

Pontozás szerint

2 pontos (7) 3pontos (62) 4pontos (293) 5pontos (332) kedvenc (25)