Felkai Ádám - Para körút

A molyon futottam bele ebbe a könyvbe december közepén, és gyorsan meg is rendeltem On Sai új regényével együtt mielőtt lebeszélhettem volna magam :) A szerzőről még nem hallottam, a rendelés előtt kicsit utánaolvastam, és kiderítettem, hogy a KMK Aranymosás progamjában vett részt, és ez az első regénye.

Edina Budapesten éli a szingli életét, és ápolónőként dolgozik. Hobbija a főzés, ezért is be is iratkozott egy tanfolyamra, ahol megismerkedett a titokzatos, és "hűvösen jóképű" Balázzsal. 
"– Talán sorozatgyilkos vagy – kockáztatta meg Edina. – Talán sok Bret Easton Ellist olvastál. Nem minden sikeres, jóképű, harmincas férfi elmebeteg gyilkos."
A regény kezdetének estéjét is vele tölti, épp a Mekiben készülnek lecsekkolni a hamburgereket, ám a férfi Edina szerint épp valakit gyilkol a wc-ben... 
Az este őrült ámokfutásba torkollik, ahol is Edinát többször megfenyegik, hogy ez az utolsó napja, fegyvert fognak rá, valami furcsa klubról hall, ahol állatmaszkokat hordanak a tagok, egyszóval írtó nagy veszélybe sodorja őt a főzőtársa...

Ügyesen egyensúlyozott az író a humor, az abszurditás, az akció és az erőszak (nekem már túl sok is volt a vérből... ) között, teszett ez a pörgős, budapesti éjszakában játszódó történetet! 
A sztoriról nem is mesélnék, csak annyit hogy beszippantja az embert - jól van megírva, érdekesek a szereplők, a nézőpont váltások izgalmasak, kihasználja a humoros helyzeteket, de egy kis családi drámát is csempész bele. A popkultúrális utalások külön tetszettek!

A szürke estékre ajánlom - humoros, pörgős, gyorsan olvasható, engem felrázott. Kíváncsi vagyok Ádám következő könyvére is! ;)

4/5

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2015
Oldalszám: 272
Ár: 2990 Ft
Borító: 5/5 

Fülszöveg:
Fehér Edina főzőmániás ápolónő, aki imádja krimiket, és most bele is csöppent egybe. Vajon a jóképű főzőpartnere, aki elhívta őt a pesti gyorsétterembe, épp meggyilkol valakit a vécén?Vajon a férfi különös és nem épp jóképű apja miféle titkokat rejteget?Ahogy múlik az éjszaka, Edina felfedezi Budapest ismeretlen, izgalmas arcát, ahol az éjszakai járat nem egyszerűen csak tömegközlekedési szolgáltatás, ahol titkos alagutak nyílnak az Oktogon földalatti állomásáról, és ahol a gyilkosok meglepő állatmaszkokat viselnek.Randi a halállal a 4-6-os villamos vonalán!Ahogy az állomások követik egymást, úgy nő a veszély is. Ki barát, ki ellenség? Egyáltalán van különbség a kettő között?Sodró lendületű, lebilincselően humoros krimi, vérbeli ponyva egy nagyszerű író tollából.

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.