Advent - tippek, tervek

november 28, 2014
Hétvégén már advent első vasárnapja lesz, ennek apropóján ajánlok néhány könyvet, honlapot, filmet, amivel én is szeretek a karácsonyra hangolódni.
tumblr
Kezd amúgy kiábrándító lenni, hogy a boltok már november elején ránk zúdítják a csokimikulásokat, ajándékcsomagokat, de persze én se tudtam ellenállni hogy ne szerezzek be néhány apróságot november közepétől. Pl.: Lild-ben 6 db képeslapot, amit majd ilyen-olyan ajándékcsomagokba rejtek el, vettem illatgyertyát, mézeskalácsos forró csokit, és amikor Farkas Lívia elküldte múlt héten a karácsonyi e-magazinját és tervező füzetkéjét rá is vetettem magam, utóbbit ki is nyomtattam - és már dolgozgatok rajta. Tumblrön is sok szép karácsonyi kép várja, hogy kiposztoljam, az alábbi néhány is onnan van.

Karácsonyi témájú könyvek - felnőtteknek:
...
(két éve is írtam néhány szót ezekről a könyvekről)
Idén szerintem elolvasom Richard Paul Evans harmadik könyvét (A karácsonyi doboz) is, illetve valamelyik novellagyűjteményt, Kosztolányi karácsonyi írásait pl. :)
Nektek van hasonló tervetek?
Filmek, rajzfilmek:
Louie élete - karácsonyi rész (szinkronos ;) imádom, nemrég linkelte be valaki molyon :D) Igazából szerelem nekem a námber van :D, de jöhet a Grincs, a Télapu, meg a hasonló 'klasszikusok'.

Kreatív:
❄ Készíts egyedi könyvjelzőt.
csinálok majd papírból hópelyheket, mint pár éve (egyszerű, de nagyszerű dekoráció)
tumblr
❄ inspirativ.hu (gyűjtőoldal)
❄ asszem valami hasonló 'adventi koszorút' fogok csinálni :D (mécsesem van, dekortapasszal meg feldobom :D) --> kész is :D

Inspirálódjatok:
❄ Farkas Lívia karácsonyi bejegyzései
❄ Tumblr: cozycold
❄ Femina

Az én kis adventi terveim:
❄ puncsot inni ✔
❄ forralt bort készíteni otthon
❄ saját kezűleg készített ajándékokat adni
❄ fotózni sok szépet ✔
❄ mézeskalácsot sütni (ehhez Farkas Lívia egyszerű receptjét fogom kipróbálni) ✔
❄ adventi koszorút készíteni

Decemberben ezen kívül szeretném elolvasni a maradék két várólistcsökkentős könyvemet (a 3. folyamatban van), időben megvenni az ajándékokat, megnézni a Hobbit 3. részét a moziban, esetleg jégkorizni. 

2 megjegyzés:

  1. Én is pont A karácsonyi dobozt terveztem be idén karácsonyi könyvnek. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem még kimaradt, szerintem átcsúszik jövőre :)

      Törlés

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.