Virginia Woolf - Éjre nap

Az Éjre nap Virginia Woolf egyik korai regénye (és a leghosszabb :D), ami 1919-ben jelent meg. Látszik rajta több szempontból is, hogy ez egy korai műve - itt még nincs meg az a tudatfolyam technika, ami annyira jellemző a későbbi műveire. A történet is nagyon 'populáris', szinte hozzá nem illő - öt fiatal szerelme, barátsága, csalódása áll a középpontban. Arra is keresi a választ, hogy a házasságnak mi az értelme, célja; lehet-e szerelemből házasodni.

A főbb szereplő Katherine Hilbery, akinek nagyapja híres költő volt, lánya (Katherine anyja) az ő életrajzának megírására szenteli az életét, és ebbe egyetlen lányát is belevonja. A költő hagyatékából kis kiállítást rendeztek a házban, itt Katherine vezeti körbe a vendégeket. A szokásos túrát mutatja meg Ralph Denhamnek is, aki valahogy a családi szalonba pottyant, ám Ralph ellenségesen viselkedik a lánnyal - kisebbségi komplexusát leplezve 'leszólja' az ősök imádatát, és félreismeri Katherine-t. Pedig őt egyáltalán nem vonzza az irodalom, lopva a matematikát és a csillagászatot tanulmányozza. Érdeklődési körét nem árulja el senkinek, jó lányként segít anyjának az életrajzírásban, a háztartásban, és a hagyományoknak megfelelő férjet találni magának.

"Ha legmagasztosabb érzéseink, melyekkel valaki embertársunk iránt viseltetünk, ennek az illetőnek semmit sem jelentenek, miféle valóság marad nekünk? A romantikus vonzódás, mely az ő megfényesítette, Katherine személyével kapcsolatos gondolatai, melyektől minden óra szebb lett, ez mind – most balgának és erőtlennek kellett hogy bizonyuljon."

William Rodney hivatalnok, aki Ralphoz hasonlóan a szabadidejében áldoz az irodalomnak - nem is értem miért, de Katherien William jegyese lesz. Ralph reménytelenül szerelmes K.be, viszont Ralphba a fiatal, szüfrazsett, Mary Datchet bolondult bele. Kész shakespeare-i bonyodalom! (Hasonlították is az Ahogy tetszikhez) :) Viszont majdnem mindegyik szereplő tisztában van a többiek érzelmeivel, így a féltékenység, a lemondás, a bizonytalanság állandó érzések a történetben. A regény vége felé megjelenik K. unokahúga, Cassandra, hogy még egy szerelmi háromszöget alkosson az egyik szereplővel.

(pinterest)

Lassan folydogált a cselekmény (túl lassan is, igazán meguntam a végére ezt a sok őt szeretem-mégse hozzá megyek nyavalygást!), a hangulata viszont tetszett - az Edward-kori London, bérautók, szalonok, beszélgetések, éjszaki séta a Temze partján...

"Maga az én számomra a legszebb, a legigazabb lény ezen a világon. … Magát látom mindenütt, a csillagokban, a folyóban, számomra maga minden, ami csak létezik; mindennek a valósága."

Elég lassan haladtam vele, egyrészt a hossza miatt, másrészt Tandori ismét (elrontott) fordítása miatt (és ezt nem csak én mondom: "Tandori gondosan igyekszik visszaadni az általa "a világ egyik legpontosabb mondatalkotású írójának" nevezett Woolf szövegét, csakhogy az írónő, bár hosszú, összetett és módosítószavakkal bőven ellátott mondatokat alkotott, a kötött angol szórendet nem forgatta fel, illetve ha kiemelt mondatrészeket, akkor is a standard írott nyelv szabályainak megfelelően, szövege tehát aránylag könnyen olvasható. Tandori Dezső viszont abbeli igyekezetében, hogy még az eredeti mondatok hosszúságát, ritmusát is hűen "lefordítsa", folyton megfordítja az állító szórendet, a magyarban szokatlanul kiemeli a névszóval jelölt alanyt, s ha ez nem elég, saját erőből hozzá is told. Az egyik ifjú bonyodalomforrás ábrándozását, akit két nő is szeret, így ülteti át: "a könyv kicsusszant kezéből, s feledte ő maga egészében, hogyan fogyatkozik a munka órája, percre perc" - "his book drooped from his hand, and he forgot that the hour of work was wasting minute by minute" (a "maga egészében" ilyen hosszító toldás). Tandori a mondatok megnyújtása érdekében a rövid szavaknak is hosszú megfelelőt keres, s mindez azzal az eredménnyel jár, hogy az olvasó alig bírja átküzdeni magát a nyakatekert szórendű, szokatlan szófordulatokkal megtűzdelt mondatszörnyeken: "Beváltsa fenyegetését, melyre két hete hasonló gyűlde alakultán, keservesen bár, vetemedett - a szörnyű fenyegetést, hogy amennyiben vasárnapi vendégeket kell tapasztalnia, hát ő maga a saját szobájában étkezik akkor" ("Should he put in force the threat which, two weeks ago, some such gathering had wrung from him - the terrible threat that if visitors came on Sunday he should dine alone in his room?") - töpreng a még özvegy anyjánál lakó, nőtlen Mr. Denham. (A "ha vasárnap vendégek jönnek" helyett az "amenynyiben vasárnapi vendégeket kell tapasztalnia" ilyen nyújtás.) A szóhosszabbítás másik oka lehet, hogy Woolf a "világ izgató zűrzavarát" a szereplők hezitatív morfondírozásaiban is megjelenítette, amit a fordító szintén törekszik átültetni. Ezért került a magyar szövegbe a `tény' jelentésű `fact' szó helyett `tényszerűség', s ezért olvasható ott is az elavult `szinteképpen', ahol az angolban semmiféle hasonló jelentésű határozószó nincs."

Victoria Embankment London 1900 link

Utánaolvastam a könyvnek Bécsy Ágnes könyvében is (Virginia Woolf világa, 102. o.) - azt írja a korabeli kritika viszonylag jól fogadta a könyvet, ám egyik kortársa, Katherine Mansfield (akitől már megszereztem egy novelláskötetet - az Egy csésze teát ;)) lesújtó kritikát írt róla, amiben a "intellektuális sznobizmussal", a "lélek hazugságának" könyvelte el. Később maga Virginia sem volt 'büszke' könyvére. 

4/5

Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2007
Eredeti cím: Night and day
Oldalszám: 648
Ár: 2800 Ft
Borító: 4/5

Fülszöveg:

"Katharine Hilbery egy tekintélyes, többgenerációs irodalmi família sarja a huszadik század elején. Fiatal lány, de már igencsak házasulandó sorban, ám a maga tudományos folyóiratával bíbelődő, gunyoros, a családi életből hátrahúzódó apja és irodalmi képzelgésekbe merülő, csapongó, gyakorlatiatlan anyja mellett erre aligha készülhetett volna fel. Ő a nagypolgári háztartás lelke, a cselédek dirigálója, nélküle nem menne a verkli. Ráadásul élethosszra ígérkező külön feladata is van: nagyapja, a híres viktoriánus költő életrajzának megírásában kell segédkeznie anyjának, aki azonban a rendszeres munkára alkatilag képtelen. Mindazonáltal Katharine eljegyezkedik egy költői hajlamú, jól kereső minisztériumi tisztviselővel, William Rodneyval. Rodney felolvasást tart egy irodalmi esten, amelyet egy szüfrazsett aktivista lány, az elfogadható vidéki lelkészcsaládból származó Mary Datchet szervez. És ott van ezen az esten egy sokgyermekes kispolgári família legmagasabbra jutott fia, a kispénzű jogász, Ralph Denham is, akit Katharine apja ígéretes publicistának tart ugyan, de semmiképp sem az ő köreikbe valónak… S később feltűnik még Katharine unokatestvére, az előkelő, de elszegényedett földbirtokos hiányos iskolázottságú, ám lelkes és sok mindenért rajongó leánya, a fiatal Cassandra Otway. Szerelmi szálak kezdenek egymásba bonyolódni, konvencionális szalonszíntereken éppúgy, mint korántsem szokott vagy illendő formák között. Három fiatal nő, két fiatalember: valakinek hoppon kell maradnia. A szereplők belső élete, érzésvilága többnyire kint, London utcáin és terein, sokszor éppen késő este, a sötétben változik meg, alakul át. Annak a század eleji Londonnak az estjében, ahol már motoros omnibuszok és autótaxik robognak, ám ahol a tűnődésbe merült előkelő kisasszonyokat még semmiféle veszély nem fenyegetheti. Békebeli világ, változóban – akárcsak Jane Austen történeteinek miliője kerek száz évvel azelőtt. A párhuzam nem véletlen, amint azt Virginia Woolf e második, eredetileg 1919-ben megjelent regényének értő olvasói bizonyára felfedezik majd."