Friss könyvek - November (frissítve3)


Novemberben jobbnál-jobb könyvek jelennek meg - ez közül 2-3-at biztos, hogy meg is veszek, a nagy spórolás ellenére is :) Az Európa Kiadó folytatja Dickens könyveinek kiadását, hasonlóan az Ódon ritkaságok boltjához ez is elég rég jelent meg magyarul, most új fordításban olvashatjuk az író első történelmi regényét.
Joanne Harris könyvére már régóta várok/várunk, a  Csokoládé könyvek trilógiává válnak a Csokoládés barackkal, ezt a könyvet mindenképp megveszem. (A borítóval nem erőltette meg magát a kedves kiadó, pedig olyan szép az eredeti!)
Papp Diána második könyvére is felfigyeltem, bevallom először a cuki borítója miatt; de tervezem az első könyvét (Szerdán habcsók) is elolvasni - támogassuk a magyar irodalmat jelszóval :)
Hogy egy kis humort is belecsempésszek az őszi napokba izgatottan várom Christopher Moore legújabb könyvét, ami eddig Égből pottyant istennő címen szerepelt, de nemrég a kiadó megváltoztatta és megmutatták a vidám borítót is.
 A Könyvmolyképző Kiadó sem tétlenkedik, novemberben három könyvükre is felfigyeltem, egy történelmi krimi (amiből film is készül Leonardo DiCaprio főszereplésével). Maggie Stiefvater újabb misztikus könyvvel rukkol elő, és végre-végre olvashatjuk a Gail Carriger steampunk sorozatának második részét, 'változatlan' lelkesedéssel várom :)

A megjelenéseket böngészve rábukkantam az alábbi könyvre! A Dickensről megemlékező bejegyzésemben is említettem már, örülök, hogy megjelenik magyarul is! Jöhet a Jane Austen élete könyvem mellé a polcra :D

Claire Tomalin - Charles Dickens élete
Megjelenik: 2012. október 30., 4300 Ft, Európa Kiadó
"2012-ben ünnepli a világ Charles Dickens születésének kétszázadik évfordulóját. A mai napig olvassuk regényeit, karcolatait és karácsonyi történeteit - de mennyit tudunk az életéről? Nagyanyja egy főúri házban volt házvezetőnő. Apja tisztviselő a haditengerészetnél, már amikor nem ül az adósok börtönében. Dickens tizenkét éves, amikor elhelyezik egy cipőpasztagyárban - és magára hagyják. Anyja a kisebb testvérekkel a börtön környékén él, a kiskamasz Charles pedig szobát bérel és beosztja heti fizetését. Elhatározza, hogy ő soha nem fog anyagi gondokkal küzdeni. Egy év múlva apja szabadul, a család újra egyesül, de Dickens megtanulta a leckét: csak magára számíthat. Tizennyolc évesen parlamenti gyorsíró, huszonkét évesen Boz álnéven kiadja első kötetét, huszonöt évesen férj és apa, és megjelenik A Pickwick klub. Innentől pedig nincs megállás. Tíz gyerek, másfél tucat regény, két végén égő gyertya, egy új, nagy szerelem és ötvennyolc évesen a halál. Claire Tomalin, a legnépszerűbb angol életrajzíró ( Jane Austen élete) ismét bölcs, együttérző, alapos életrajzot írt egy nagy íróról, aki nem volt tökéletes, csak zseniális."
Charles Dickens - Barnaby Rudge
Megjelenik: 2012. november 09., 4200 Ft, Európa Kiadó
"Közvetlenül az Ódon ritkaságok boltja után, 1841-ben jelentette meg Dickens ezt az első történelmi regényét (amelyet aztán, jóval később, a Két város regénye követett még). Véres, felbolydult tizennyolcadik századi világot ábrázol, a katolikusellenes, úgynevezett Gordon-zavargások idejét: a vallási intolerancia története egy rejtélyes gyilkosságéval fonódik össze, amelynek főalakja a félkegyelmű fiú, Barnaby Rudge apja. Amikor fény derül a gyilkos kilétére, a londoni utcai harcokba belekeveredő szegény Barnabynak is veszélybe kerül az élete. A randalírozó, törő-zúzó-pusztító csőcselék ábrázolása sokkolóan hatott a korabeli olvasókra, a következő nemzedékek viszont igen hamar saját történelmük egy-egy epizódjára ismerhettek benne. Még szerencse, hogy a dörzsölt, cinikus, részvétlen nagyvárost és a benne játszódó jeleneteket elbűvölő, romantikus vidéki helyszínek, szerelmek, életképek ellensúlyozzák. Ez a hátborzongatóan izgalmas mű utoljára százhúsz éve jelent meg magyarul - most kiváló, vadonatúj fordításban, az eredeti illusztrációkkal adjuk az olvasó kezébe!"

Papp Diána - Bodza Bisztró
Megjelenik: 2012. november 13., 2990 Ft,  Bookline Könyvek
"A húszéves budapesti fiatalok bulikkal teli életét élő harmincas ügyfélszolgálati csoportvezető, Kulcsár Petra váratlanul egy kis bükki faluban találja magát: egy lerobbant éttermet örökölt rég nem látott apjától. A lány szíve szerint túladna rajta, de miközben ügyeket intézni jár a faluba, ismerkedik meg az apja szívéhez közel álló emberekkel, akikkel hamarosan barátságot köt; és nem csak az elvesztett édesapjáról alkotott kép tisztul benne, de a fontossági sorrend is helyreáll az életében. Az eleinte sokkoló helyzet szépen lassan megoldást hoz Petra gondjaira, élete elvarratlan szálai sem maradnak elvarratlanok, sőt a szerelem sem várat magára sokáig. Papp Diána, a Szerdán habcsók után ismét egy fiatal nő nehéz választásairól írt könyvet, amelyből természetesen a megszokott receptek sem hiányozhatnak. A Bodza Bisztró hangos lesz a nevetéstől, túlcsordul a szerelemtől és árad belőle a gasztronómia iránti szenvedély."

Christopher Moore - Égből pottyant istennő A neccharisnyás papnő pajzán szigete
Megjelenik: 2012. november 15, 2980 Ft , Agave Kiadó
"Christopher Moore, a Biff evangéliuma szerzője most újabb őrült kirándulásra invitál mindenkit. Ezúttal egy trópusi paradicsom kellős közepébe: a fura kultuszok, a kedélyes kannibálok, az őrült tudósok, az eltökélt nindzsák és a beszélő denevérek világába. Kétbalkezes hősünk, Tucker Case, egy macsó férfi testében csapdába esett reménytelen kockafej, aki egy kozmetikai társaság pilótájaként éli az életét. Ám amikor alkoholos és szexuális befolyásoltság hatása alatt tönkreteszi főnöke repülőgépét, menekülnie kell. Egyetlen lehetősége, hogy elfogadja egy gyanús trópusi misszió ajánlatát Mikronézia egy eldugott zugában, csakhogy a csendes koktélozás és nyugalmas repülés helyett hamarosan egy gátlástalan orvos és egy szexi szőke főpapnő markában találja magát. Újabb pimasz, ötletes, tabudöntögető, ínycsiklandóan gonosz és gyilkosan nevettető regény a humor világhírű nagymesterétől."

Gail Carriger - Changeless - Változatlan
Megjelenik: 2012. november 21., 3000 Ft, Könyvmolyképző Kiadó
"Alexia Maccon, Woolsey grófnéja egy kora esti órán arra ébred, hogy férje, akinek, mint minden rendes farkasembernek, illedelmesen aludnia kellene, teli torokból ordít mellette. Később el is tűnik, magára hagyva Alexiát, akinek így egyedül kell megbirkóznia egy egész természetfeletti regimenttel, akik már ott várják lakása küszöbén; az űzött szellemek seregével, és Viktória királynő haragjával. Ám Alexia fel van fegyverezve: van egy legújabb divat szerint készült napernyője, és harapós modora. Még amikor nyomozása Skóciába, a rusnya mellények honába sodorja, és egy egész farkas falkával kerül szembe, akkor is helytáll. Erre pedig csak egy lélektelen képes ... Arra is marad ideje, hogy megkeresse elkóborolt férjét - ha akarja."
Scott Westerfeld - Leviatán
Megjelenik: 2012. november 22., 3990 Ft, Ad Astra
"Ezerkilencszáztizennégyet írunk. Az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösét, Ferenc Ferdinánd főherceget meggyilkolták, és egész Európa a háború küszöbére sodródik. Két tábor áll szemben egymással összebékíthetetlenül: a gépimádó barkácsok és a darwinisták, akik sosem látott fajzatokat tenyésztenek háborús célokra. Ferenc Ferdinánd fia, Sándor herceg az egymásnak feszülő nagyhatalmak figyelmének középpontjába kerül, és menekülni kénytelen szülei gyilkosai elől. Útja keresztezi Deryn Sharpét, a skót lányét, aki fiúnak öltözve szolgál a légierőnél. Az egyikük barkács – a másik darwinista, és mindketten súlyos titkokat őriznek. Harcok, veszedelmek és intrika szegélyezik útjukat, a nyomukban pedig ott liheg a háború." 
Isabel Wolff - Mesés ruhák kalandjai - Egy vintage bolt körül
Megjelenik: 2012. november 23., 3300 Ft, Sanoma
"Phoebe Swift mindig is saját vintage ruhaboltról álmodott. Minden apró részletet eltervezett, és igyekezett a legjobb tudása szerint berendezni új boltját, a legkisebb kalaptűtől egészen az igazi selyem nagyestélyikig. A Vintage Világ megnyitásakor úgy érezte, álmai megvalósulnak. Lelkes vásárlók lepték el a boltot, és egymás után próbálgatták a mesebeli ruhakölteményeket. Phoebe úgy érezte, végre révbe ért, ám múltjának egy tragikus eseménye árnyékot vetett új életére. Egy nap találkozott Thérse-zel, a kedves, idős hölggyel, aki régi, szép és különleges ruhadarabjait kínálja eladásra, egyet kivéve, melytől nem hajlandó megválni. Ahogy Thérse beavatja a kis kék kabát titkába, Phoebe egyre több párhuzamot fedez fel életük történetében, melyek segítségével utat találhat fájdalmai feldolgozásához, és akár egy új szerelemhez is."
Ezt a könyvet Lobonál láttam először, és egyből felfigyeltem a cuki borítóra, az meg, hogy vintage üzletben játszódik még inkább megerősítette, hogy ezt nekem is olvasnom kell! :)


Kemese Fanni - A napszemű Pippa Kenn
Megjelenik: 2012. november 17. 25., 3000 Ft, Könyvmolyképző Kiadó
"Pippa Kenn tizenkét évesen veszítette el az édesapját: ő volt az egyetlen ember, akit valaha ismert. A lány egyedül marad az erődházban, ahol a napok egyformák, és társaságot csak színes digitális magazinok adnak. Pippa bármit feláldozna az élő emberi beszédért vagy egy érintésért. Azonban nincs más rajta kívül az erdőben, kivéve a biológiai katasztrófa áldozatait. Ezek a lények gyűlölik a szépséget és emberséget, az elvesztett életük nyomait. Bármikor megölnék Pippát. Pippa tizenhetedik születésnapján döbbenetes dolog történik: egy vándor érkezik. A sebesült fiú fittyet hány a túlélés szabályaira. Egy paradicsomi kolóniáról beszél, ahol rengeteg ember életben maradt. Azonban őket is halál fenyegeti, egy horda közeledik, és a fiú ennek hírét viszi hozzájuk. Vajon Ruben igazat mond? Létezik ez a hely? Pippa bizalmát nehéz elnyerni, az örökös küzdés óvatossá tette. Ruben azonban nem adja fel. Útra kelnek, bármilyen veszélyes is, és a vándorlás közepette egy bensőséges, lágy érzés is életre kel… Létezhet szerelem egy ilyen zord világban? Mit jelent a társ? És mit jelent a bizalom? Mi az, amit Ruben elhallgat? A napszemű Pippa Kenn posztapokaliptikus-romantikus ifjúsági regény, a Pippa Kenn trilógia első része."

Maggie Stiefvater - A Holló Fiúk
Megjelenik: 2012. november 28., 3000 Ft, Könyvmolyképző Kiadó (borító még nincs)
"Nem látó csak két okból pillanthat meg egy szellemet Szent Márk éjszakáján. Vagy te vagy a lény igaz szereleme ... vagy te ölted meg őt. Blue Sargent minden évben ott áll látó anyja mellett, amikor a halálra várók elsétálnak előttük. Blue sosem látja őket: ebben az évben viszont egy fiú válik ki a sötétből, és megszólítja őt. A fiú, Gansey, az Aglionby nevű helyi magániskola jómódú tanulója. Blue egyszer megfogadta, hogy távol tartja magát az Aglionby diákjaitól. A Holló Fiúkként ismert banda csak bajt hozna rá. De Blue megmagyarázhatatlan vonzalmat érez Gansey iránt. A fiúnak egy küldetést kell teljesítenie, amelyben három másik Holló Fiú is érintett: Adam, az ösztöndíjas hallgató, a kiváltságosok mintapéldánya; Ronan, a zabolátlan lélek, akinek érzelmi skálája a haragtól a kétségbeesésig terjed, és Noah, a csendes szemlélő, aki sok dolgot észrevesz, de nagyon keveset beszél. Blue-t már egészen fiatalon figyelmeztették: ő okozza majd igaz szerelmének halálát. A lány nem hisz az igaz szerelemben, ezért soha nem is aggódott emiatt. De ahogy az élete egyre jobban összefonódik a Holló Fiúk furcsa és baljóslatú világával, már nem olyan biztos a dolgában."
Wayne G. Hammond és Christina Scull - Tolkien és a Hobbit művészete
Megjelenik: 2012. november 30., 4990 Ft, Európa Kiadó
"J. R. R. Tolkien nemcsak író volt, hanem lelkes amatőr festő és illusztrátor is. Miután első regényének kéziratát leadta, nemsokára jelentkezett a kiadónál a hozzá tartozó képekkel is. A hobbit első kiadásához így a szerző rajzolta a térképeket, a tíz fekete-fehér illusztrációt és ő tervezte a kötéstáblát és a védőborítót. Később öt színes képet is festett amerikai és angol kiadások számára. A tizenöt illusztrációhoz rengeteg vázlatot is készített. Ezek néha pár vonalból álló ötletek, néha gondosan kidolgozottak, néha ceruzásak, néha festettek - változatos lenyomatai annak, ahogy Tolkien a maga teremtette mesevilágot elképzelte. A hobbit megjelenésének 75. évfordulójára gyűjtötte össze két elhivatott tudós Tolkien-rajongó az összes rajzot és festményt. Páratlan gazdagságban csodálhatjuk meg a festő Tolkien kísérleteit elképzelt világa megragadására. A megjelentetett illusztrációk köré rendezve követhetjük egy-egy ötlet születését és fejlődését, zsákutcának bizonyuló változatokkal együtt. Most először digitálisan szkennelve és felújítva csodálhatjuk az oxfordi Bodleian könyvtár és a wisconsini Marquette egyetem kincseit, Wayne G. Hammond és Christina Scull magyarázataival. Szakmailag ellenőrizte Füzessy Tamás."
Csúszik a megjelenés, vagy nincs adat: 


Sarah Addison Allen - A cukor királynő Édes élet
Megjelenik: 2012. november 07.??, 3000 Ft, Könyvmolyképző Kiadó
"A huszonhét éves Josey Cirrini három dologban biztos: hogy észak-karolinai szülővárosában a tél a kedvenc évszaka, hogy ő egy igazi déli szépség igencsak szánalmasra sikerült utódja, és hogy az édességet legjobb, ha szekrénye rejtekében fogyasztja el. Josey élete hosszú éveken át eseménytelenül zajlik anyja házában, vigaszt egyedül az édességekből és romantikus regényekből felhalmozott hatalmas készlet jelent számára, ezek közé menekül minden este. Egészen addig, amíg egy napon rá nem döbben, hogy a szekrényét elfoglalták. Nem más rejtőzött el benne, mint a helyi pincérnő, Della Lee Baker, a goromba, de lágyszívű nő, aki egyharmad részt maga a végzet, de kétharmad részt egy tündéri keresztanya. Egy szerencsétlen, és hibákkal teli életből menekülve Della Lee úgy dönt, Josey titkos szekrénye a legbiztonságosabb hely. Cserébe megváltoztatja Josey életét mert az bizony egyértelmű, hogy ez a szekrény nem egy boldog nő tulajdona. Della Lee nyers szeretetének hatására Josey hamar lemond a pekándió tekercsről és a karamelláról, felfedezi olykor nagyon is heves női ösztöneit, és hamarosan rádöbben, hogy az élet sokkal több lehetőséget rejt, mint gondolta."

Erik Larson - Az Ördög a Fehér Városban
Megjelenik: 2012. november 15.??, 3000 Ft, Könyvmolyképző Kiadó
"Az 1893-as év fordulópont volt Amerika számára: Chicago, ez az akkor még csak feltörekvő város olyan világkiállítást rendezett, amely felülmúlta a híres párizsit, és biztosította Amerika helyét a világban; ráadásul felbukkant az első dokumentált amerikai sorozatgyilkos, H. H. Holmes. Ez a lenyűgöző bestseller a világkiállítás megrendezésének viharos és eseménydús történetét meséli el, melyhez elválaszthatatlanul hozzáforrt az ördögien ravasz és pokolian kíméletlen Holmes tevékenykedése. Olvashatunk az 1890-es évek chicagói és amerikai építészetéről, hihetetlen sikerekről és drámai sorsokról, az eszmék harcáról a profit és a bürokrácia ellen, valamint egy olyan gyilkosról, akinek tettei emberek millióit sokkolták. Az alapos kutatást és lebilincselő történetszövést kombinálva Larson könyve a történelem felfedezését kínálja a legjobb regények izgalmával."

2 megjegyzés:

  1. Megjelenik a Holló fiúk is??? Úúúú, Tündérdallam meg ez is? :) Ha nem csúszik egyik sem még többet, akkor jó kis évünk lesz :)

    VálaszTörlés
  2. Bizony, legalábbis a Líra oldalán ezt találtam :)

    VálaszTörlés

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.