Virginia Woolf - Hullámok

Ha ez lett volna az első könyvem az írónőtől, valószínűleg nem sok kedvvel kezdtem volna neki a többi művének...De szerencsére nem ez volt :D
"A hullámok Virginia Woolfnak, a huszadik századi regény nagy angol kísérletezőjének hatodik regénye. 1931-ben jelent meg először, és nyomban a legvégletesebben ellentétes kritikai ítéletek kereszttüzébe került. Nem véletlenül – hiszen a szerző legmerészebb (és éppen ezért legjellemzőbb) kísérlete a regényformával. Olyannyira, hogy akár regény terjedelmű prózakölteménynek is nevezhetnénk, vagy ha úgy tetszik, hat különböző tudattartalomra komponált zeneműnek. A könyvnek hat szereplője van – hat belső monológot hallunk.Ezek a monológok olykor érintik egymást, egymáshoz szólnak, de jobbára egymás mellett haladnak – a mű egységét, folyamatát kontrasztjuk és váltakozásuk ritmusa teremti meg, illetve az az összefoglaló metafora, amely megjelenik a váltakozó monológokat nagyobb egységekre – mintegy tételekre – tagoló természetleírásokban, de áthatja a szöveg egészét is, és az idő és az élet múlásának felidézésével objektív keretbe foglalja a tudattartalmak szólamainak szövedékét. Virginia Woolf felfogásában az individuum benyomások összessége: azok a benyomások, melyek saját tudatát érik, és azok, melyeket ő kelt másokban. Egy személyiség sohasem ismerhető meg pusztán saját tudatvilágának feltárulásából, személyiségének része az is, ami belőle mások tudatában él. A két kép kontrasztja döbbent rá az egyén valódi mivoltára. A regény hat szereplőjének monológjai hatszorosan megsokszorozva tárják fel az egyes alakok személyiségét. De a szereplők nem csupán jellegzetes szűrői a világ benyomástömkelegének. Mindegyikük egy-egy magányos erőfeszítés is: megtalálni a jelentést, az érvényes mintát ebben az örökös hullámmozgásban. Ezek a próbálkozások és lehetőségek végül is eggyé fonódnak össze Bernardnak, a könyv író szereplőjének a szólamában. Az ő utolsó nagy monológjában a többi szereplő is új életre kel, az eddig töredékeiben látott kép nagyobb távlatból összeáll, olyasféleképpen, mint József Attilának a formaművészetre vonatkozó hasonlatában a táj, melyet a szerpentinen fölfelé haladva csak szeleteiben látunk, minden szeletet újra meg újra, egyre magasabbról, amíg aztán a már ismert részletek a csúcsról egységbe és ezzel új képbe nem rendeződnek."
A fülszöveg jól megragadja a könyv lényegét és segít megérteni azt is mi is ez tulajdonképpen. Regény? Prózaverst? Valami átmeneti műfajú mindenesetre.
Nagyon furcsa volt olvasni, még sosem találkoztam ilyen tudatfolyam leírással - 6 szereplőnk van és műben az ő monológjaikat olvashatjuk gyerekkoruktól az öregkorukig. Három lány - Susan, Jenny, Rhoda és három fiú Bernard, Neville és Louis egy tengerparti házban élnek, valamilyen kis iskolában, magántanulókként. Később elválnak útjaik magasabb iskolába, majd egyetemre kerülnek, végül 'ki' az életben - dolgoznak, szórakoznak, gyereket vállalnak.
Fejezetekre osztja a napkelte és a természet leírása a monológokat, a napszakok váltakozása párhuzamos az idő múlásával, a hat szereplő öregedésével. Ezek a leírások voltak a kedvenceim, gyönyörűek :)
Mind a hat szereplő (vagy egy?) különböző személyiség, különböző vágyakkal - Susan a természet gyermeke, falun él és családot akar, gyerekeket; Jinny szórakozni, csillogni vágyik; Louis és Rhoda a két magányos, akik jobban szeretnek elbújni; Bernard az író, aki mindig történeteket mesél és Neville szintén író, költő, de ő jobban szereti a magányt.
Furcsa és nehéz olvasmány - azt feszegeti mitől 'én' az én - Woolf szerint nem csak önmagában él valaki, hanem az is nagyban meghatározza, hogy hogyan él az ő alakja másokéban - jelen esetben a 6 barát, hogyan jelenik meg egymás tudatában, hogyan határozzák meg egymást.

Nehezen haladtam vele, nem is értettem meg egészen, de tetszettek a mondatai, és a szereplők (szereplő :) )
4/5

Kiadó: Európa Könyvkiadó
Kiadás éve: 1987
Oldalszám: 738
Borító: 2/5
Külföldi borító: 5/5 :)

1 megjegyzés:

  1. Most újra megjelent a Hullámok: http://www.alinea.hu/hullamok
    Ugyanaz a fordítás (Mátyás Sándor), mint ami a fenti képen van.

    VálaszTörlés

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.