Szabó Magda - Abigél

Régóta el akartam olvasni ezt a regényt, a filmre emlékszem még gyerekkoromból (csak részletekre, ezért most újra megnéztem), de a könyvet csak most sikerült kiolvasni.
"Az Abigél Szabó Magda ifjúsági műveinek sorában viszonylag későn, 1970-ben keletkezett, ám talán a legsikeresebb. Ennek okát egyfelől a hitelességben kereshetjük, amelyet a nagyszerű történetmesélés, feszültségteremtés és jellemábrázolás mellett személyes, önéletrajzi elemek (Debrecen, az intézet) erősítenek. A háború betörése a zárt iskola életébe, a felnőtt- és a gyerekvilág összeütközése a főszereplő Gina egyéni sorsának alakulása mellett kiváló alakok és atmoszféra megformálására teremtenek lehetőséget, így nem csoda, hogy a regényből 1978-ban több részes filmváltozat is készült, amelynek forgatókönyvét ugyancsak szabó Magda írta. A könyv és a film együttesen Szabó Magda egyik legnépszerűbb művévé tette az Abigélt."
Szabó Magdától az Álarcosbál volt az első könyvem, akkor még nem tudtam semmit a szerzőről, a mamámtól kaptam a könyvet és többször kiolvastam - a szívemhez nőtt. Lehetséges, hogy ha az Abigélt is akkor olvasom, akkor jobban tetszik. 'Felnőtt fejjel' nem nyerte el annyira a szívem - vontatottnak éreztem, nem tetszettek az előreutálások (lelövi a poént ;) ), de egy kamasznak a kezébe adnám feltétlenül.
Gina egy okos, tájékozott lány, aki Pestről egy vidéki, egyházi, zárt magániskolába kerül, ami nagyon másféle életmódot követel tőle, mint amit megszokott. Félárva, már csak tábornok apja van neki, aki nagyon jó okkal viszi el a nyüzsgő fővárosból. Gina elinte lázad, ezért nagy büntetést volt a fejére a társaitól, de később a szeretet és jóság felülkerekedik a lányokon és megbocsátanak egymásnak. Az "árkodi" iskola (Matula), szigorú szabályok szerint él, de a lányok igyekeznek apró trükkökkel lazítani a gyeplőn és kamaszos álmokba merülnek, miközben az országon kívül háború tombol - ennek hatásai már a békés vidéki város életét is megbolygatják.
Tetszett a zárt világ bemutatása, Gina fejlődése és Abigél legendjára (akiről már a könyv felén sejtettem ki az :) Gina, Gine eléggé félreismerted azt az embert ;)

4/5

Kiadó: Móra Könyvkiadó
Kiadás éve: 2011
Oldalszám: 397
Ár: 2590
Borító: 3/5

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.