Jon Krakauer - Út a vadonba

"1990 nyarán Chris McCandless dicsérettel diplomázott az Emory Egyetemen, majd eltűnt szem elől. Bankbetétjét jótékony célra adományozta, nevet változtatott, és legtöbb személyes tárgyát hátrahagyva új életet kezdett. Stoppal bejárta Észak-Amerikát, embert próbáló, kivételes élményeket keresett. Majd kedvenc könyveivel, egy puskával és egy zsák rizzsel fölszerelkezve elindult északra, az alaszkai vadonba, hogy megkíséreljen csak magára támaszkodva élni. Néhány hónap múlva jávorszarvasvadászok bukkantak rá a tetemére. Mi vezérelte ezt a fiút? Romlatlan idealizmus, csillapíthatatlan kalandvágy vagy önpusztító szándék? Felelőtlen volt vagy előre nem látott körülményeknek esett áldozatul? Jon Krakauer az oknyomozó riporter alaposságával vázolja fel a tragikus végkimenetelig vezető utat, miközben személyes tapasztalatait is a történetbe szőve megpróbálja megérteni és megértetni az olvasóval hőse gondolatvilágát, tettének mozgatórugóit. A könyvből hasonló címmel film is készült."

Ezzel a könyvvel is úgy voltam, hogy először a filmet láttam belőle pár hónapja. Akkor magával ragadott és megdöbbentett a történet, ezért is akartam elolvasni a könyvet.
Regényre számítottam, azt hittem Chris McCandless szemszögéből meséli el Jon K. a történteket. A könyv ehelyett mozaikszerű, Chris halála előtti és utáni események váltják egymást, két fejezet erejéig maga a szerző mesél a saját fiatalkoráról és hasonló lázadásáról.
Sok idézet, sok forrást felkeresve és meginterjúvolva áll össze a történet egésszé.

Ez a könyv nem csak erről a tragikus sorsú srácról szól, hanem Jon Krakauer mesél hozzá hasonló férfiakról is. Ezáltal is arra próbál rájönni mi mozgatta ezeket az emberek.

Megismerjük Amerika csavargó rétegét; és ami meglepett, hogy Chris mennyi jószándékú, segítőkész emberrel akadt közbe útja során - akik mind önzetlenül segítették, adtak neki felszerelést, befogadták.

Maga Chris érdekes személy volt, intelligens, szeretett olvasni, és nagyon hatottak rá az olvasmányélményei (Jack London, Tolsztoj pl.), és talán túl sokat elmélkedett az eszméiken. Emiatt nem hétköznapi ember volt, nem tudta elfogadni a 'normális' életet, ki akart törni a konvenciók keretei közül, ezért határozta el, hogy beutazza Amerikát.
Lázadó volt, aki belefáradt a hétköznapi életbe.

Az utolsó kalandja, az, hogy Alaszkába ment, a vadonban élt megfelelő felszerelés, és megfelelő ismeretek nélkül, az sokakat megbotránkoztatott. Nehéz rájönni, hogy mit is gondolhatott - térkép, elegendő élelem, ismeretek nélkül, hogyan akarhatott túlélni.
Első ránézésre öngyilkos vállalkozásnak tűnik ez az egész. Vagy gondolhatjuk azt, hogy ennyire hülye volt, hogy csak úgy nekivágott Alaszkának?Nem mondanám, hogy hülye volt, de volt valami fura a gondolkodásában. Ahogy egy helyen olvashatjuk: "hézagok voltak a gondolkodásában", "Egyszerűen nem kapcsolt. Mintha elmerülne a saját világában".
Hirtelen ember lehetett, aki csak elhatározta, hogy mit fog tenni, de azt hogy, hogyan azt már nem.

Tragikus, hogy ha tanulmányozta volna azt a helyet, ahol belemerült a vadonba és menekülési tervet készít, akkor túlélhette volna.

(Jah és ha valaki nem tudná, akkor ez igaz történet.)


Chris McCandless 1992. valószínűleg nem sokkal a halála előtt.

Angol nyelvű honlapja.


Hihetetlen történet. Aki nem Amerikában él talán fel se foghatja, milyen az, hogy hónapokig vándorolhatsz, stoppolhatsz és még be se jártad az egész országot.
Engem lenyűgözött. De nem értek egyet Chrisszel, vagy ha elvonult a világtól legalább lett volna egy kicsit körültekintőbb.

4/5

Megjegyzések

  1. Már egy ideje el akarom olvasni ezt a könyvet. Másfél éve hallottam először róla, amikor az angol könyvünkben volt egy szöveg a srácról, az útjáról, haláláról. De sajnos még nem volt szerencsém hozz.
    Neked véletlen nincs meg ebook formában? :)

    VálaszTörlés
  2. Sajnos nincs meg ebookban, könyvtárból szereztem be én is. :(

    VálaszTörlés
  3. Én csak a filmet láttam, és azt is először csak azért akartam megnézni, mert tudtam, hogy Kristen Stew is szerepel benne :P, de aztán beszippantott a történet, és a végén majdnem sírtam is mikor...
    Miután végignéztem, az az érzésem támadt, hogy szükségem van egy kis társaságra, dumára, fecsegésre, valamire ami kiragad ebből a hangulatból. Végülis kiírtam magamból :)
    Talán majd a könyvet is elolvasom egyszer, ha találkozok vele ;)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

na ehhez szólj hozzá ;)