2017. november 30., csütörtök

Havi zárás - November

Novemberben sok érdekes könyv megjelent, de úgy gondoltam majd karácsony előtt adok le egy nagyobb rendelést. Végül két újdonságot mégis a kosaramba tettem, a XXI. Század Kiadó black friday akcióját kihasználva, illetve a hónap első felében megkaptam az Égésterméket. Az Ysabel World Fantasy díjas scifit, már korábban kinéztem, most egy könyvvásáron túrtam ki magamnak :D

A nagy őszi olvasmánylistámat nem sikerült befejeznem, ezt már múlt héten éreztem - a Für Elise nem csúszott (most 'csakazértis' igyekszem befejezni), a Pszichológia mindenkinek tankönyvbe meg bele se kezdtem. Inkább olvastam azokat, amik épp érdekeltek. Azért a novemberre kitűzött 15 könyv közül elolvastam 7-et, plusz a Für Elise-be belekezdtem. 

Érkezett:
Guy Gavriel Kay: Ysabel
Sarah Perry: Az essexi kígyó

Olvastam: 19
A magas szám megint annak köszönhető, sok rövid könyv (vers, mese, képregény) is a kezem közé került :)
Az olvasmányaim közül kiemelkedik a Hűség, a Bőrügyek, a Szemüveges Szirén. Végre-végre olvastam Stephen Kingtől is, illetve az év elején megismert Dorthe Norssal is tovább ismerkedtem.

Érdekes élmény volt Donáth Mirjam beszámolója a new yorki életről, a Creative Struggle képregény, a Moranthology. Rákaptam az ifjúsági könyvekre és a mesékre is - Siobhan Dowdot jó szívvel ajánlom, kiskamaszoknak-felnőtteknek - üdítően életszerű és érdekes könyvei vannak, igaz még csak kettőt olvastam, de decemberre is tervezem a másik két magyarul megjelent könyvét is olvasni. 

A black friday rendelésem: ajándék notesz! :D
Ebben a hónapban nagyon sok bejegyzést írtam (25), szerveztem nyereményjátékot, folytattam a Top5 rovatot, amiben az adott hónapban (október és november), korábbi években olvasott könyveket ajánlottam.

Decemberre egy kihívás maradt amit mindenképpen szeretnék teljesíteni: Miamonaé, ill.legalább két karácsonyi témájú könyvet elolvasni (Hull a hó, Dash és Lily 2.). Illetve itt van a polcomon egy szép nagy kupac könyv a könyvtárból, ezekre szeretnék mielőbb sort keríteni na meg persze Az essexi kígyó nagyon izgatja a fantáziámat! 

A többiek novembere:
Amadea, Heloise, Nikkincs, Pupilla, Nita

6 megjegyzés:

  1. Ó, a kiadó black fridayos akcióján én is nagyon gondolkodtam, olyan szépek azok a könyvjelzők és az a notesz *.* Az essexi kígyóra nagyon kíváncsi leszek - látom, Te és Nikkincs is megvettétek. Meg a Moranthologyról is kíváncsi vagyok, mit írsz majd. :) Karácsonyi könyveket majd én is tervezek olvasni decemberben, már csináltam egy kis listát magamnak, aztán majd onnan szemezgetek :)
    És wow, 19 könyv :O wow! Tudom, hogy sok közte a rövid, de... akkor is wow :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is már jó néhány hete vártam, hogy megvegyem őket - most a notesz volt a végső lökés (na meg a -500 Ft hírlevél feliratkozási díj :D).
      Moranthologyról külön nem fogok írni, elég tömény volt és nekem nyelvileg nehéz, de szórakoztató volt amit értettem belőle :D
      Köszönöm :)))

      Törlés
  2. Ha rövid, ha nem rövid, akkor is szép számmal olvastál, gratula! :) És a tervteljesítésben is jól haladtál azért! Miamona kihívása nálam már veszélybe került.. át kell gondoljam, mi fér még bele az évbe. A 21. század kiadónál mennyi volt a kedvezmény a black friday akcióban? Mert én nem ott vettem, hamarabb, 15+kuponnal még 10 tehát 25% kedvezménnyel összesen, és csak tudni akarom mennyivel is jártam rosszabbul. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :)
      30% + -500 Ft hírlevél feliratkozás (vagyis a postázást megúsztam) és kaptam egy noteszkát, meg két könyvjelzőt. A noteszka jó lesz jövő évi hordozós naptárkának :) :D

      Törlés
    2. Óó, hát akkor nem csináltam meg a legjobb vásárt... na sebaj, a törzsvásárlói pontokat is el kellett valamire használni.. :)

      Törlés
  3. Tök jó, hogy lecsaptál a 21. század akciójára, csini a notesz és a könyvjelzők is. :) Én Az essexi kígyót most kaptam meg a hétvégén, kíváncsi leszek majd rá.
    A 19 pedig mindenképpen szép szám. :)

    VálaszTörlés

Te mit gondolsz? :)

Összes címke

1001 könyv listás (22) 12daybloggerchallenge (12) 14. század (1) 17. század (1) 18 karika (7) 18. század (7) 19. század (30) 2 pontos (12) 20. század (165) 21. század (113) 2pontos (1) 3pontos (75) 4pontos (343) 5pontos (373) 9/11 (2) a love story trilógia (3) a mágia árnyalatai (3) abszurd (4) ad astra (4) agatha christie (12) agatha raisin (24) agave (10) akcióvadász (24) aktuális (1) alan glynn (1) alaszka (1) alessandro baricco (1) alessandro d'avenia (1) alice hoffman (10) alice munro (1) alice sebold (1) allan pease (1) álláskereséshez (1) állatos (8) almási kitti (1) alternatív történelem (6) ambrózy báró esetei (1) amerika (7) amerikai (215) amerikai dél (34) amszterdam (1) angela carter (2) Angeli Marina (1) anglia (2) angol (193) angolul (25) anna black (1) anna gavalda (3) anna rice (1) anne rice (4) apokalipszis (2) arany pöttyös könyvek (11) argentin (1) arto paasilinna (1) asperger (1) aszlányi károly (1) athenaeum (2) audrey niffenegger (2) austin kleon (2) ausztrál (6) autizmus (1) az olvasás 7 hete (8) az orosz szerető trilógia (3) az úr sötét anyagai (5) ázsia (1) balkán (1) banana yoshimoto (2) barangolás (14) baráth katalin (5) barátság (6) barcelona (2) bartis attila (1) beatrix potter (1) békés pál (1) ben aaronovitch (2) betegség (6) blog (18) blogtippek (4) body positive (1) bohumil hrabal (2) bóna lászló (1) book a sloth (2) booktag (10) boris vian (5) borító (3) boszorkány (13) botanika (1) bölcsészkrimi (6) böszörményi gyula (1) bram stoker (2) brazil (7) bridget jones (1) bródy lili (1) bronte (4) brunella gasperini (1) budapest (17) budapest noir (1) bűbájoló történetek (1) calderon (2) carlos ruiz zafón (5) castle (1) catherynne m. valente (1) celia rees (2) charlaine harris (11) charles dickens (5) charlie n. holmberg (3) chicklit (37) cholnoky viktor (2) christopher moore (6) cirkusz (2) coco chanel (1) colm toibín (1) cormoran strike (3) cozy mystery (27) családregény (17) cseh (6) csehov (1) cserna-szabó andrás (4) csokoládé-trilógia (3) dán (3) dan brown (6) dark fantasy (1) darren shan (1) david levithan (1) david nicholls (1) david safier (1) dávid veron (4) debrecen (1) déli végek trilógia (1) depresszió (4) diane setterfield (1) díj (8) disztópia (19) DIY (1) dizájn (1) doctor who (2) dominika (3) dorian gray (1) drámák (3) drog (1) e.t.a. hoffmann (1) edith wharton (1) eger (1) egészség (3) egyetem (2) éhezők viadala trilógia (3) elena ferrante (2) életmód (17) életrajz (15) elfeledett könyvek temetője (3) elif shafak (1) elizabeth gaskell (1) elizabeth george (1) elizabeth gilbert (4) elizabeth kostova (2) elizabeth strout (3) emberi sorsok (3) emile zola (4) énekes (1) énmárka (1) énregény (1) erdély (1) erdő (1) eric kraft (1) erin morgenstern (1) erlend loe (1) ernest hemingway (2) erotikus (1) esszék (7) európa (3) európa kiadó (1) évösszegzés (4) évszakok (1) extra infók (2) f. scott fitzgerald (2) fábián janka (1) fabio volo (1) fandorin (1) fantasy (59) fekete istván (1) feminizmus (15) festészet (2) film (99) finn (11) firenze (1) fodor ákos (5) ford madox ford (4) fotózás (2) főnix (1) főzés (1) francia (40) fredrik backman (2) friss könyvek (83) fumax (1) gaál viktor (1) gabo sff (9) gabriel garcía márquez (3) gail carriger (4) gárdonyi géza (2) gasztronómia (3) gasztroregény (10) gaura ágnes (1) gayle forman (1) geek (1) gemma doyle (4) george mann (1) georges simenon (1) géra eleonóra (2) gondolatok (6) goodreads (1) gótikus (1) görög (2) grecsó krisztián (6) groteszk (2) guillaume musso (3) guilty pleasure (1) gyász (4) gyerek (2) háborús (2) hajléktalan (1) hajóbontók (1) halloween (3) hamish macbeth (1) hangoskönyv (21) harold fry (1) három nővér szigete (3) harper lee (1) harry potter (17) havi tervek (34) havi zárás (70) helen simonson (1) helikon (1) hercule poirot (2) hétvilág (3) hírek (7) hófehér-trilógia (3) holland (1) holokauszt (4) holt költők társasága (1) honlapajánló (11) horror (3) humor (34) húsvét (1) hvg (5) ian mcewan (3) idézetesképes (10) időutazás (4) ifjúsági (43) igaz történet (4) ikrek (2) illusztrált (11) indiai (1) indonéz (1) interjú (3) interjúk (2) internet (3) ír (4) iráni (1) irodalomtörténet (1) írország (2) iskola (5) ismeretterjesztő (28) isztambul (1) izland (1) izlandi (3) izraeli (1) j. d. california (1) j. d. salinger (1) j.k.rowling (16) jane austen (11) jane austen nyomoz (1) janelle mcculloch (1) janet evanovich (4) japán (11) jay asher (2) jeanette winterson (2) jennifer donnelly (1) jim kay (4) joanne harris (18) jodi picoult (1) jodi taylor (2) joe hill (2) john green (1) jon krakauer (1) jonathan hunt kalandok (2) jonathan safran foer (1) joyce maynard (1) jövő (3) jugoszlávia (1) julia child (1) julie és julia (1) junot díaz (1) kaffka margit (2) kaland (9) kalligram (1) kamaszkor (4) kanadai (4) karácsony (27) karinthy frigyes (1) kármán józsef (1) kastély (1) katarina mazetti (2) kate furnivall (3) kate morton (2) kathryn stockett (1) kávé (4) kazuo ishiguro (1) kedvenc (26) képregény (9) kereszténység (1) keri smith (7) kiegészítő kötet (1) kihívás (17) kína (3) kindle (4) kirekesztés (3) kísértet (1) kisregény (10) kiss angéla (4) klasszikus (69) klausz melinda (2) kleinheincz csilla (4) kolumbiai (3) konmari (3) kortárs (66) kosáryné réz lola (1) kosztolányi dezső (1) könyvajánló (10) könyvekről röviden (8) könyvesfilmes (4) könyvfesztivál (8) könyvhét (4) könyvmolyoknak (10) könyvtár (3) körbeposzt (45) kőrösi zoltán (7) közel-kelet (1) középkor (2) közösség (2) kreatív (12) krimi (90) lauren graham (1) leila sales (1) lélekboncolgató (3) lena dunham (1) lengyel (1) lenyűgöző teremtmények (5) leszbikus (3) levélregény (8) leviathan trilógia (1) libba bray (8) libri (6) lisa jewell (1) lista (25) litván (1) ljudmila ulickaja (1) lmbt (11) logan mcrea (1) london (16) louisa m. alcott (1) louisa may alcott (1) lynn barber (1) m.c.beaton (20) macska (1) maggie stiefvater (3) mágikus realizmus (12) magyar (176) magyar blogger rovatok (106) magyar könyvek viadala (8) maisie dobbs (1) maláj (1) márai sándor (11) marc levy (1) marketing (3) markus zusak (1) maupassant (1) maxim kiadó (5) média (1) megjelenések (26) melania mazzucco (1) memoár (13) mercy fall farkasai (3) mese (15) mese felnőtteknek (10) meseregény (4) mexikó (2) mezei mária (1) michael cunningham (3) milan kundera (2) mindfulness (3) miss marple (2) misztikus (5) mitológia (5) molnár ferenc (1) moly.hu (2) monarchia (1) mrs. jeffries (2) múltidézés (2) muriel barbery (1) műfaj (1) műfaj mustra (1) művelődéstörténet (2) művészet (1) nail gaiman (1) nancy drew (1) naomi alderman (1) Napernyő Protektorátus (4) napló (3) nathaniel hawthorne (2) neil gaiman (12) nellie bly (2) német (14) new adult (5) new england (5) new york (23) newbury és hobbes nyomoz (1) nicholas sparks (1) nick hornby (1) nicole krauss (1) nikki heat sorozat (1) nora roberts (3) norvég (6) novellák (43) női sors (40) nyár (14) nyereményjáték (10) ókor (1) olasz (21) on sai (7) oriana fallaci (1) orosz (13) oroszország (1) orson scott card (1) oscar wilde (1) osztrák (2) ottlik géza (2) önéletrajz (12) öngyilkosság (1) önismeret (12) önsegítő (7) öregedés (1) ősz (4) pakisztáni (1) paolo bacigalupi (2) papírmágus trilógia (3) papp diána (4) parade's end (4) párizs (7) partvonal (4) patrick modiano (1) patrick ness (1) patrick süskind (2) paul auster (1) paula hawkins (2) paulo coelho (7) peter grant sorozat (3) peter mayle (1) philip pullman (6) philippa gregory (1) pioneer kiadó (1) poe (1) poket zsebkönyv (1) popkultúra (1) posztmodern (1) programajánló (21) pszicho-thriller (4) pszichoanalízis (1) pszichológia (8) rabszolgaság (3) rachel joyce (1) rainbow rowell (3) rájátszás (2) rakovszky zsuzsa (2) ransom riggs (2) regény (1) regényes életrajz (4) rejtély (1) rejtő jenő (3) retelling (5) richard paul evans (2) road trip (1) rob thurman (1) robert merle (1) róma (1) romantikus (47) ruta sepetys (2) salla simukka (2) sarah addison allan (5) sarah andersen (3) sarah perry (1) sárkány (2) sárkánycsalogató (1) scifi (26) scolar (5) shakespeare (3) sherlock holmes (5) simon márton (1) siobhan dowd (3) sir arthur conan doyle (6) sírkertek királynője (3) skandináv (2) skót (28) sky chaser trilógia (2) sophie kinsella (1) sorozat (18) spanyol (7) st. mary krónikák (2) steampunk (8) stephanie plum sorozat (4) stephen king (1) stephenie meyer (2) subscription box (3) susanna clark (1) svájc (1) svájci (1) svéd (14) sylvia plath (1) szabó magda (5) szabó t. anna (2) szakácskönyv (2) számítástechnika (1) szatíra (1) szécsi noémi (3) szegénység (1) szellem (5) személyes (164) szemináriumi dolgozatom (2) szépirodalom (80) szerb (1) szerb antal (2) szerelem (2) szerzői életrajz (2) szex és new york (1) sziget (4) színész (3) színező (1) színház (2) szociológia (3) szombathely (2) szórakoztató (3) szülinap (9) szürrealizmus (3) társadalomkritika (6) társadalomtörténet (2) tasmina perry (2) tavasz (1) tél (6) tematikus (6) témázunk (1) terrortámadás (1) the last policeman (1) thomas hardy (2) thomas mann (1) thriller (6) tilt (182) tim burton (1) titanic (1) tolkien (3) tolsztoj (1) tommy és tuppence (1) top5 (24) tóth krisztina (5) több idősík (6) török (4) történelmi (23) történelmi romantikus (2) tracy chevalier (7) true blood (11) tumblren láttam (8) Tü/Körben (1) tündér (1) tv sorozat (1) twilight saga (8) új-zéland (3) újraolvasás (16) újság (1) újságíró (2) ukrán (2) updike (1) urban fantasy (16) utazás (6) ünnep (7) űrutazás (1) v. e. schwab (3) vallás (7) vámos miklós (1) vámpír (5) vámpírkrónikák (1) vámpírnaplók (2) vámpíros könyvek (15) varázslat (2) várólista (7) várólistacsökkentés (46) város (2) velence (5) vérgróf-trilógia (1) vers (30) vicki myron (1) victor hugo (1) viktoriánus (20) világháború (24) virág emília (3) virginia woolf (18) vivien holloway (1) vlog (2) vörös pöttyös könyvek (10) wales (1) walter kirn (2) walter lord (1) wayward pines (1) weird fiction (2) william somerset maugham (2) wladyslaw szpilman (1) YA (21) YA sorozat (14) zene (8) zsidó (6)

Nemzetiség-helyszín szerint

alaszka (1) amerikai (215) amerikai dél (34) amszterdam (1) anglia (2) angol (193) argentin (1) ausztrál (6) balkán (1) barcelona (2) brazil (7) budapest (17) cseh (6) dán (3) dominika (3) francia (40) görög (2) írország (2) isztambul (1) izland (1) izlandi (3) izraeli (1) japán (11) jugoszlávia (1) kína (3) közel-kelet (1) lengyel (1) litván (1) london (16) magyar (176) mexikó (2) német (14) new england (5) new york (23) norvég (6) olasz (21) orosz (13) osztrák (2) pakisztáni (1) párizs (7) róma (1) skót (28) spanyol (7) svájci (1) svéd (14) török (4) új-zéland (3) velence (5)

Kor szerint

Pontozás szerint

2 pontos (12) 3pontos (75) 4pontos (343) 5pontos (373) kedvenc (26)