M. C. Beaton - Hamish Macbeth és a nagy lazacfogás (újraolvasás)

Ráfordultam az M. C. Beaton (magyarul megjelent) életmű utolsó adagjára - a Hamish Macbeth sorozatra. 2018-ban olvastam el az első részt, de akkor annyira nem jött be, hogy 2 csillagot adtam rá. Emiatt tartottam tőle, de mindenképp szerettem volna új esély adni ennek a sorozatnak - és lássatok csodát, már az első néhány fejezet után beszippantott. Lehet, hogy M. C. Beaton hiányom van, vagy csak tudom hogy mire számítsak tőle - jó volt visszatérni Skóciába, Lochdubh városkájába! 

A sztorit szépen leírtam a korábbi blogposztomban, így azt nem ismételem meg részletesen. Az alaphelyzet szerint a helyi kisvárosba érkeznek lazacfogó tanfolyamra többen - Londonból, egy amerikai házaspár, egy kissrác - tényleg nagyon változatos a csapat összképe. Egy fekete bárány, Lady Jane folyton kóstolgatja őket, úgy tűnik mindenkiről van valami sötét titka, amivel akár zsarolhatja is őket. 
Történik egy haláleset, és címszereplőnk a feljebbvalói tiltása ellenére elkezd maga nyomozni. 

Először nem tudtam hova tenni Hamish-t, aki butának - egyszerűnek tetteti (?) magát, de megvan a magához való esze. Egy ponton Miss Marple-ra emlékeztet - ismerősök eseteiből vonja le a következtetéseket. 

Első olvasáskor teljesen ki voltam akadva a horgászcsapat egyik tagjára, Alice-ra, akire a szerző nagyobb figyelmet fordít most - annál a karakternél idősebben - elnézőbb vagyok. Szegény lány csak boldogulni akar, de nincsenek - még - meg a megfelelő eszközei, emberismeret - sajnáltam. 

Ez a regény tökéletes példája volt annak, hogy az újraolvasás milyen jó - az elsőnek elkaszált, lepontozott sorozatkezdő részt számomra felhozta és kedvet csinált a folytatáshoz! Új komfortsorozat bekészítve! :D

(Ja és a tévésorozatot azóta se néztem meg, de majd most? :D)

4/5

Kiadó: Ulpius
Kiadás éve: 2013
Eredeti cím: Death of a Gossip
Fordító: Loósz Vera
Sorozat: Hamish Macbeth 1.
Oldalszám: 254
Ár: 3500 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:
Amikor ​a legyezőhorgász-tanfolyamhoz csatlakozik egy munkáspárti főrend özvegye, Lady Jane Winters, aki mellesleg vitriolos tollú bulvárújságíró, rögtön felborzolódnak a kedélyek. Éles nyelve és nyers modora nem kíméli Hamish Macbethet, a helyi rendőrt sem, ám az még neki sem fordul meg a fejében, hogy valaki örökre el fogja hallgattatni a tolakodó hölgyet. Miután Lady Jane holttestét kihorgásszák a folyóból, Hamish a gyönyörű Priscilla Halburton-Smythe segítségével próbálja felkutatni a gyilkost. Ehhez először is az áldozat életét kell felgöngyölíteni. A rengeteg gyanúsítottat nem könnyű szóra bírni, a szószátyár áldozat viszont sajnos már nem beszél. Hamish tudja, hogy a titkok veszélyesek, a tudás hatalommal jár, és a gyilkosok rendszerint ismét lecsapnak… Az Agatha Raisin-könyvek népszerű írónőjének Hamish Macbeth-sorozata olyannyira sikeres, hogy turisták özönlenek Észak-Skóciába, ahogyan régen Sherlock Holmes „szülővárosába”. Eddig 28 kötet jelent meg, és a regényekből a BBC televíziós sorozatot készített, amelyben Robert Carlyle személyesítette meg Hamisht.

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.