Sarah Harman - A többi anyuka utál engem
A Magnólia Kiadó egyik idei újdonságára amiatt figyeltem, mert a fülszövegben Finlay Donovanhez hasonlították a főhőst, de egy sötétebb történetre utal a Hatalmas kis hazugságokkal való összevetés. Külön csemege volt számomra, hogy Londonban játszódik a történet - ráadásul több olyan helyszínen, ahol volt szerencsém járni (Holland Park, Shepherd's Bush). Sarah Harman - főszereplőnkhöz hasonlóan - amerikai állampolgár, aki Londonban költözött, és ez az első regénye.
Főszereplőnk Florence Grimes fiatal, egyedülálló anyuka, aki viszonylag sikeres, de rövid énekes karriert tud maga mögött. Fokozatosan kapunk betekintést múltjába, a zenekar feloszlásának nyomasztó körülményeibe, amikor is élete több ponton szétesett: elveszítette édesanyját; kisfia, Dylan születése utána nem sokkal elváltak férjével, Willel.
Flo jelenleg - húga, Brooke által létrehozott - lufidekoros-vállalkozásban dolgozik, de napjai nagy részében küzd azzal, hogy időben felkeljen, felébredjen egy Red Bull segítéségével; néha összegabalyodik egy-két pasival és általában túléli a napokat. A történet kezdetén Brooke hétvégén tartandó esküvőjére készül, az unalmas, de kötelező ruhapróbákkal, jópofizásokkal Brooke leendő családtagjaival.
Élete akkor borul fel, amikor Dylan egyik osztálytársa, az amúgy idegesítő milliárdos csemete, Alfie eltűnik a Wetland Centre-ben szervezett osztálykiránduláson. A Holland Parknál található magániskola teljesen felbolydul, Flo eszeveszetten rohan oda, miután az anyukák chatcsoportjában megkapja az üzeneteket, hogy valami baj történt. Az agya kizár mindent, bejut és hazaviszi Dylant. Ám később több furcsaságra lesz figyelmes: Dylan volt párban Alfie-val, ráadásul miután az apja elvitte hétvégére magához, Flo megtalálja fia ágya alatt Alfie hátizsákját... Lehet, hogy Dylan többet tud osztálytársa eltűnéséről, mint amit elmondott? Akkor pléne megijed, amikor két rendőr kopogtat nála - ám ő szokás szerint rohanásban van, lerázza őket. De befészkeli magát agyába az a gondolat, hogy vajon a néha kissé furán viselkedő 10 évese vajon képes lenne komolyan ártani egy másik gyereknek?
Flo nyomozásba kezd és ehhez kapóra jön neki egy új anyuka, az ügyvédként dolgozó Jenny, akinek elegáns megjelenése és pénze kiegészíti kis csapatukat, amibe főszereplőnk a hátsó motivációit, lendületet, hajmeresztő ötleteket hozza. Eközben igyekszik egyengetni élete több területet: egy régi menedzser a múltjából talán karrierje újraindításában lehet segítségére - de egy ponton el kell döntenie mire fókuszál...
A könyv ügyesen egyensúlyozik a humoros, néhol szekunder szégyent okozó főhős káoszteremtése és a thrillerekre jellemző baljós események között, ezért a végééig izgalomban tartott. Alfie eltűnése mellett több furcsa esemény történik, ahogy Flo és Jenny elkezd nyomozni, majd egy ponton újdonsült barátságuk megtörni látszik.
A könyv utolsó fejezetei igazi adrenalinbombák, ahol Flo karakterfejlődést is elér, bár fájdalmas áron... A történet egyik érdekessége főszereplőnk morálisan szürke volta - nem fél hazudni, lopni, mást bajba keverni hogy megvédje azt, ami fontos számára, ill. céljaihoz közelebb jusson. Emiatt szerintem sokan utálni fogják - ahogy arra a cím is utal. Tény hogy több ponton túlzásba esett, nem gondolt végig mindent és nagy szerencséje is volt - ettől függetlenül élveztem ezt az eszement akciót, a néhol baljós hangulatot, az iskolai anyukaközösség világának bemutatását (és Londont).
Újszerű élmény volt nekem ez a regény, hamar beszippantott - kíváncsi vagyok mivel fog még előrukkolni az író!
5/5
Kiadó: Magnólia
Kiadás éve: 2026
Eredeti cím: All The Other Mothers Hate Me
Fordító: Németh Luca Anna
Oldalszám: 400
Ár: 5980 Ft Rendeld meg közvetlenül a kiadótól! :)
Borító: 5/5
Fülszöveg:
Egy anya bármire képes, hogy megmentse a gyermekét. Bármire.Florence Grimesnak minden esélye megvolt, hogy másképp alakuljon az élete. Egy sikeres lánycsapatban énekelt, összejött egy gazdag sráccal, közös gyerekük született… majd váratlanul elromlottak a dolgok. A zenei karrierje csúfos véget ért, és bár Florence még mindig csak harmincegy éves, már tíz éve egyedül neveli a fiát, Dylant. Ráadásul nem éppen mintaanyaként. Mégis, ha mondani kellene valamit, miért kel fel minden reggel – az éhgyomorra elfogyasztott energiaital, a valóságshow-k bámulása és az alkalmi kapcsolatok mellett –, akkor a válasza egyértelmű: mindennél jobban szereti egy szem gyermekét.Amikor azonban egy nap fia osztálytársa és egyben zaklatója, a gazdag Risby család örököse, Alfie eltűnik, mindkettejük élete fenekestül felfordul – Dylanből lesz ugyanis az ügy első számú gyanúsítottja. Florence pedig, aki az életben mindig is a könnyebbik utat választotta, most olyan feladattal néz szembe, amely elől nem bújhat el: meg kell találnia Alfie-t, és tisztára kell mosnia a fia nevét. Ám van egy bökkenő: Florence-nek semmi érzéke a nyomozáshoz, az anyukák az iskolából ki nem állhatják, és most még Alfie hátizsákja is előkerült… Dylan ágya alól.A többi anyuka utál engem a Hatalmas kis hazugságok világát fűszerezi meg egy Finlay Donovanhez hasonlóan felejthetetlen és mindenre elszánt hősnővel. Sarah Harman bemutatkozó regényét Christopher Storer, A mackó című sorozat alkotója tervezi televízióra adaptálni.





Nincsenek megjegyzések:
Te mit gondolsz? :)