Jón Kalman Stefánsson - A ​mindenséghez mérhető

Ahogy befejeztem A halaknak nincs lábuk kötetet, el is kezdtem a folytatást - először hangoskönyvként, majd átváltottam a nyomtatott formátumra. Érdemes szerintem - ha van rá lehetőségetek - rögtön egymás után olvasni, mert így ad teljes képet főszereplőnk Ari és a hozzá kapcsolódó karakterek életéről. (Az utolsó oldalon választ kaptam arra a gyanúmra is, ami már az első résznél felmerült bennem a narrátor kapcsán.)

A regény jelenében továbbra is Arit követhetjük, aki hazatért Keflavíkba, hogy meglátogassa idős apját, félve attól, hogy ez lesz az utolsó találkozásuk. Közben saját és családjának múltja felidéződik és egymásra fonódik. Fontos emlékeket kapunk Ari édesanyjáról, fiatalkoráról, szenvedélyességéről, majd az őt felemésztő betegségről, ami mély nyomot hagy nem csak öt éves kisfia, férje, de Ari későbbi mostohaanyja életében is. 

Visszatérünk a nagyszülőkhöz: Margrét és Oddur családjához, gyerekeikhez, akik közül Ari apja, Jakob érkezett meg utoljára. 

Halászat és továbbtanulás, költészet és művészet ütközik össze több szereplő életében. Érdekes volt, hogy mennyi karakter életében megjelent az írás fontossága - ezt vagy megélték, vagy elfojtották a környezetük elvárásai, élethelyzetük alapján. 

Ari kamaszkorába, a 80-as évekbe is visszamerülünk - az első munkahelyek, bulik világába. A jelenben újra találkozik akkori élete fontos szereplőivel: unokatestvérével, egyik szerelmével.

A hétköznapokból a szereplők a két 'végtelen': a tenger és az ég kémlelésébe menekülnek. Előbbi nem csak ad - munkát, megélhetést, hanem el is vesz tőlük, fájó volt erről olvasni az egyik fiú kapcsán. A csillagok kémlelése két nő életében jelent szerelmet - szép volt az egyiküknél megmutatkozó szeretet; a másikuknál egy új kapcsolat bontakozott ki ebből. 

Aki nem ismeri a múltját, vagy nem akarja elismerni, az elvész a jövőben. Aki előre akar lépni, annak néha előbb vissza kell mennie.

A múlt sebei, traumái nehezen feloldhatók, ezt is láthatjuk ebben a két regényben; Ari és apja kommunikációjának hiányában, nehézkességében. Fájdalmas volt olvasni helyenként ezt a regény is, de a szerző történetmesélése ismét lekötött, elringatott, meglepett. Sok életutat font egybe, akik valamilyen módon mind kapcsolódnak egymáshoz, történetükön keresztül ízelítőt kaphattam az izlandi életről, múltről.

Lírai, gyönyörű szöveg - ami gördülékenyen olvasható Patat Bence fordításában.

Tipikusan újraolvasandó - mindig mást lehet magunkkal vinni belőle!

Ez a duológia megerősített, hogy folytassam az életműolvasást - JKS is csatakozott azon írók sorához nálam, akiknek minden könyvére kíváncsi vagyok :)

5/5

Kiadó: Typotex
Kiadás éve: 2020
Eredeti cím: Eitthvað á stærð við alheiminn
Fordító: Patat Bence
Oldalszám: 380
Ár: 3900 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:

Túlnőtt-e Elvis önmagán, meg tudja-e állítani a költészet a halált, ildomos-e egy idegen férfi után loholni a fagyos hegyoldalban, hűtlenség-e, ha az ember egyszerre két nőt szeret, hatalmasabb-e az éjszaka, mint a világ összes napja, lehet-e egy nagyapának szerelmi bánata és ha igen, érdekelne-e egyáltalán valakit? Meg lehet-e békélni a múlttal?

A halaknak nincs lábuk folytatása a következő nap története. A behavazott Keflavikban teljes a szélcsend. Ari, a középkorú, elvált, hosszú évek távolléte után Dániából Izlandra hazatért könyvkiadó, bár nincs hozzá valami sok kedve, elindul, hogy meglátogassa haldokló apját. Margrét a múltban tekintetét a csillagokba fúrja, Oddur pedig kihajózott délre, legnagyobb fiával a fedélzeten. A hatvanas években egy fiatal pár felzaklatja a szomszédokat, aztán önmagát. Az izlandi nyár egyik legcsodálatosabb napján egy kisfiú elbújik a függöny mögé. Egy hal, egy ököl, egy tenyér csattan a járomcsonton, a jóképű Carl Sagan pedig a világűrről beszél.

A mindenséghez mérhető költői lezárása a Jón Kalman Stefánsson egy évszázadon átívelő, egy kelet-izlandi halászfalutól egészen napjainkig tartó családregény-ciklusának.