2018. július 27., péntek

Nora Roberts - Szemben a tűzzel

Év elején átnéztem, hogy milyen sorozatokat nem fejeztem még be, az első elem volt Nora Robert boszorkányos trilógiája. Nem vállalkoztam most arra, hogy újraolvassam az első két részt, de a történet volt annyira egyszerű és önmagát ismétlő, hogy erre nem is volt szükség.

A Három Nővér Szigete trilógiájának első részét 8! éve olvastam, akkor a new englandi téma miatt találtam rá. A helyszín nagyon hangulatos, ezért kárpótolt a történet egyszerűsége.
Az első részben Nell szemszögét ismerhetjük meg, aki a szigetre menekül a pszichopata férje elől; a második részben a sziget egyik rendőre, Ripley kap főszerepet, a harmadik rész pedig az erőteljes boszorkány, Mia sorsát mutatja meg. Amennyire vártam a második részt befejezve ezt a történetszálat, annyira untam végül - nem véletlenül tartott majdnem egy hétig elolvasni... 

Sam Logan, Mia fiatalkori szerelme és tökéletes párja 10 év után visszatér a szigetre, ezzel sok fejtörést okozva a nőnek és barátainak. Sam nem csak a régi szerelem felmelegítése miatt költözött vissza, hanem érzi,  hogy közeleg a végső összecsapás a három boszorkány és a korábbi részekben is megjelenő gonosz erő között, amiben ő is fontos szerephez jut.

A sziget kis élete eközben sem áll meg: Mia és Sam összecsapásait élénken figyelik a barátok, de haladnak tovább a vállalkozásaikkal. Amit annyira szerettem ebben a könyvben: a helyszín, a hangulat most annyira nem jött át - sokkal nagyobb szerepet kaptak az érzelmek és a túlfűtött jelenetek (18+). Sajnos pont a két főszereplő idegesített a legjobban, így már alig vártam hogy a végére érjek a történetnek. Az alapvető problémák, amiket felvázolt NR ebben a két karakterben amúgy érdekesek voltak: szeretethiányos lány, szintén ilyen családban felnövő fiú - pont ellentétesen reagálnak ugyanarra a helyzetre. (De a családnál ez a bután éles véglet ... Mia szülei le se tojták az édes lányukat, a nagymama és a befogadott virággyermek, Lulu nevelte fel. Logan szülei kicsit reálisabbak voltak - persze nem hétköznapiak ők sem.)
pixabay
Túl sok nyűglődés volt benne ugyanazok a problémák körül - ami viszont jól megy a szereplők életében, hát az ultraszuper jó (könyvesbolt bővítés zökkenőmentesen? Igen! Bestseller szerző dedikálását megszervezni? Naná! Boldog házasságban élő párocskák következő szintre lépnek? Hogyne! Ripley még duplázik is...). A vége kiszámítható, de sok helyen zavaros - ahogy a többi cselekményleírás is. A mágiahasználat egy része tetszett - ráhangolódni a másikra, összhangba kerülni a természettel. De a cselekvő mágia a béna kántálásai... az "ahogy akarom úgy legyen" kifejezés már az első részben is irritált, de itt főleg a falat kapartam.

Nem akartam ennyire lehúzni ezt a sorozatot, de annyira gagyinak éreztem. Megértem azt is akinek tetszett, mert hangulatos a helyszín, tele van szeretettel és szenvedéllyel, de mindez túl sok volt nekem. Befejeztem az utolsó részt, nagy megkönnyebbüléssel, de ezután maradok a bevált, vagy nagyon jól értékelt szerzőknél :D

2/5

Kiadó: GABO
Kiadás éve: 2004
Eredeti cím: Face the Fire
Sorozat: Három Nővér Szigete 3. 
Oldalszám: 418
Ár: -
Borító: 1/5 
Fülszöveg:
A ​trilógia befejező részében Nora Roberts, a Times bestsellerlistájának éllovasa mesterien kelti életre New England sajátos báját, beleszőve egy igaz szerelem – és igazi varázslat – lebilincselő történetébe…
Mia Devlin tudja, mit jelent teljes szívünkkel szeretni – és azután utánanézni a távolodó kedvesnek. Évekkel ezelőtt kivételes kapcsolata volt Sam Logannel, amelyet a szenvedély, egy legenda és a végzet szőtt. De aztán egy szép napon Sam elmenekült a szigetről, magára hagyva Miát az együtt átélt varázslat emlékeivel – és azzal az elhatározással, hogy ezentúl szerelem nélkül fog élni…
De Sam visszatér a Három Nővér szigetére, abban a reményben, hogy újból elnyeri Mia szerelmét. Mia nem hajlandó beismerni, hogy a szíve még ma is Samért dobog. De szüksége van a férfi segítségére – és hatalmára –, hogy szembenézhessen élete legnagyobb, legelrettentőbb kihívásával. És ahogy egyre közeledik a több évszázados átok megtörésének határideje, meg kell tenniük az első lépést a végzetük felé, hogy egyesülve szegüljenek a sötétség ellen…

1 megjegyzés:

  1. Nahát, nem is tudtam, hogy van boszorkányos sorozata, teljesen leragadtam a romantikus könyveinél. (Nem mintha azokat olvasnám. :D) De ezek szerint nem maradtam le semmiről...

    VálaszTörlés

Te mit gondolsz? :)

Összes címke

1001 könyv listás (22) 12daybloggerchallenge (12) 14. század (1) 17. század (1) 18 karika (9) 18. század (7) 19. század (30) 20. század (173) 21. század (115) 2pontos (15) 3pontos (82) 4pontos (364) 5pontos (381) 9/11 (2) a love story trilógia (3) a mágia árnyalatai (3) abszurd (4) ad astra (4) agatha christie (15) agatha raisin (24) agave (10) akcióvadász (24) aktuális (1) alan glynn (1) alaszka (1) alessandro baricco (1) alessandro d'avenia (1) alice hoffman (10) alice munro (1) alice sebold (1) allan pease (1) álláskereséshez (1) állatos (8) almási kitti (1) alternatív történelem (7) ambrózy báró esetei (1) amerika (10) amerikai (226) amerikai dél (34) amszterdam (1) angela carter (2) Angeli Marina (1) anglia (3) angol (199) angolul (26) anna black (1) anna gavalda (3) anna rice (1) anne frank (1) anne rice (4) apokalipszis (2) arany pöttyös könyvek (11) argentin (1) arto paasilinna (1) asperger (1) aszlányi károly (1) athenaeum (2) audrey niffenegger (2) austin kleon (2) ausztrál (6) autizmus (1) az olvasás 7 hete (8) az orosz szerető trilógia (3) az úr sötét anyagai (5) ázsia (1) balkán (1) banana yoshimoto (2) barangolás (14) baráth katalin (5) barátság (6) barcelona (2) bartis attila (1) beatrix potter (1) békés pál (1) ben aaronovitch (2) betegség (7) blog (15) blogtippek (4) body positive (1) bohumil hrabal (2) bóna lászló (1) book a sloth (2) booktag (10) boris vian (5) borító (3) boszorkány (14) botanika (1) bölcsészkrimi (6) böszörményi gyula (1) bram stoker (2) brazil (7) bridget jones (1) bródy lili (1) bronte (4) brunella gasperini (1) budapest (17) budapest noir (1) bűbájoló történetek (1) calderon (2) carlos ruiz zafón (6) castle (1) catherynne m. valente (1) celia rees (2) charlaine harris (11) charles dickens (5) charlie n. holmberg (3) chicklit (37) cholnoky viktor (2) christopher moore (6) cirkusz (2) coco chanel (2) colm toibín (1) cormoran strike (3) cozy mystery (27) családregény (17) cseh (6) csehov (1) cserna-szabó andrás (4) csokoládé-trilógia (3) dán (4) dan brown (6) dark fantasy (1) darren shan (1) david levithan (1) david nicholls (1) david safier (1) dávid veron (4) debrecen (1) déli végek trilógia (1) depresszió (4) diane setterfield (1) díj (8) disztópia (19) DIY (1) dizájn (1) doctor who (2) dominika (3) dorian gray (1) drámák (3) drog (2) e.t.a. hoffmann (1) edith wharton (1) eger (1) egészség (3) egyetem (3) éhezők viadala trilógia (3) elena ferrante (2) életmód (19) életrajz (16) elfeledett könyvek temetője (4) elif shafak (3) elizabeth gaskell (1) elizabeth george (1) elizabeth gilbert (4) elizabeth kostova (2) elizabeth strout (3) emberi sorsok (3) emile zola (4) énekes (1) énmárka (1) énregény (1) erdély (1) erdő (1) eric kraft (1) erin morgenstern (1) erlend loe (1) ernest hemingway (2) erotikus (1) esszék (7) európa (3) európa kiadó (1) évösszegzés (9) évszakok (1) extra infók (2) f. scott fitzgerald (2) fábián janka (1) fabio volo (1) fandorin (1) fantasy (61) fekete istván (1) feminizmus (16) festészet (2) film (100) finn (11) firenze (1) fodor ákos (5) ford madox ford (4) fotózás (2) főnix (1) főzés (1) francia (40) fredrik backman (2) friss könyvek (86) fumax (1) gaál viktor (1) gabo sff (9) gabriel garcía márquez (3) gail carriger (4) gárdonyi géza (2) gasztronómia (3) gasztroregény (10) gaura ágnes (1) gayle forman (1) geek (1) gemma doyle (4) george mann (1) georges simenon (1) géra eleonóra (2) gondolatok (6) goodreads (1) gótikus (1) görög (2) grecsó krisztián (6) groteszk (2) guillaume musso (3) guilty pleasure (1) gyász (5) gyerek (3) háborús (2) hajléktalan (1) hajóbontók (1) halloween (3) hamish macbeth (1) hangoskönyv (21) harold fry (1) három nővér szigete (4) harper lee (1) harry potter (17) havi tervek (37) havi zárás (73) helen simonson (1) helikon (1) hercule poirot (2) hétvilág (3) hírek (7) hófehér-trilógia (3) holland (1) holokauszt (5) holt költők társasága (1) honlapajánló (11) horror (4) humor (35) húsvét (1) hvg (5) ian mcewan (3) idézetesképes (10) időutazás (5) ifjúsági (44) igaz történet (4) ikrek (2) illusztrált (12) indiai (2) indonéz (1) interjú (3) interjúk (2) internet (3) ír (4) iráni (1) irodalomtörténet (1) írország (2) iskola (5) ismeretterjesztő (28) isztambul (2) izland (1) izlandi (3) izraeli (1) j. d. california (1) j. d. salinger (2) j.k.rowling (17) jane austen (11) jane austen nyomoz (1) janelle mcculloch (1) janet evanovich (4) japán (12) jay asher (2) jeanette winterson (2) jennifer donnelly (1) jim kay (4) joanne harris (18) jodi picoult (1) jodi taylor (3) joe hill (2) john green (1) jon krakauer (1) jonathan hunt kalandok (2) jonathan safran foer (1) joyce maynard (3) jövő (3) jugoszlávia (1) julia child (1) julie és julia (1) junot díaz (1) kaffka margit (2) kaland (10) kalligram (1) kamaszkor (5) kanadai (4) karácsony (27) karinthy frigyes (1) kármán józsef (1) kastély (1) katarina mazetti (2) kate furnivall (3) kate morton (2) kathryn stockett (1) kávé (4) kazuo ishiguro (1) kedvenc (26) képregény (13) kereszténység (1) keri smith (7) kiegészítő kötet (1) kihívás (17) kína (4) kindle (4) kirekesztés (3) kísértet (1) kisregény (10) kiss angéla (4) klasszikus (69) klausz melinda (2) kleinheincz csilla (4) kolumbiai (3) konmari (3) kortárs (69) kosáryné réz lola (1) kosztolányi dezső (1) könyvajánló (10) könyvekről röviden (10) könyvesfilmes (4) könyvfesztivál (8) könyvhét (4) könyvmolyoknak (10) könyvtár (3) körbeposzt (49) kőrösi zoltán (7) közel-kelet (1) középkor (2) közösség (2) kreatív (12) krimi (93) lauren graham (1) leila sales (1) lélekboncolgató (3) lena dunham (1) lengyel (1) lenyűgöző teremtmények (5) leszbikus (3) levélregény (8) leviathan trilógia (1) libba bray (8) libri (6) lisa jewell (1) lista (25) litván (1) ljudmila ulickaja (1) lmbt (12) logan mcrea (1) london (16) louisa m. alcott (1) louisa may alcott (1) lynn barber (1) m.c.beaton (20) macska (1) maggie stiefvater (3) mágikus realizmus (12) magyar (182) magyar blogger rovatok (106) magyar könyvek viadala (8) maisie dobbs (1) maláj (1) márai sándor (11) marc levy (1) marketing (3) markus zusak (1) maupassant (1) maxim kiadó (5) média (1) megjelenések (26) melania mazzucco (1) memoár (16) mercy fall farkasai (3) mese (16) mese felnőtteknek (10) meseregény (4) mexikó (2) mezei mária (1) michael cunningham (3) milan kundera (2) mindfulness (3) miss marple (2) misztikus (5) mitológia (5) molnár ferenc (1) moly.hu (2) monarchia (1) mrs. jeffries (2) múltidézés (2) muriel barbery (1) műfaj (1) műfaj mustra (1) művelődéstörténet (2) művészet (1) nail gaiman (1) nancy drew (1) naomi alderman (1) Napernyő Protektorátus (4) napló (4) nathaniel hawthorne (2) neil gaiman (16) nellie bly (2) német (15) new adult (5) new england (6) new york (24) newbury és hobbes nyomoz (1) nicholas sparks (1) nick hornby (1) nicole krauss (1) nikki heat sorozat (1) nora roberts (4) norvég (6) novellák (47) női sors (46) nyár (15) nyereményjáték (11) ókor (1) olasz (22) on sai (7) oriana fallaci (1) orosz (13) oroszország (1) orson scott card (1) oscar wilde (1) osztrák (2) ottlik géza (2) önéletrajz (12) öngyilkosság (1) önismeret (13) önsegítő (7) öregedés (1) ősz (4) pakisztáni (1) paolo bacigalupi (2) papírmágus trilógia (3) papp diána (4) parade's end (4) párizs (7) partvonal (4) patrick modiano (1) patrick ness (1) patrick süskind (2) paul auster (1) paula hawkins (2) paulo coelho (7) peter grant sorozat (3) peter mayle (1) philip pullman (6) philippa gregory (1) pioneer kiadó (1) poe (1) poket zsebkönyv (2) popkultúra (1) posztmodern (1) programajánló (21) pszicho-thriller (4) pszichoanalízis (1) pszichológia (9) rabszolgaság (3) rachel joyce (1) rainbow rowell (3) rájátszás (2) rakovszky zsuzsa (2) ransom riggs (2) regény (2) regényes életrajz (5) rejtély (1) rejtő jenő (3) retelling (5) richard paul evans (2) road trip (1) rob thurman (1) robert merle (1) róma (1) romantikus (50) ruta sepetys (2) salla simukka (2) sarah addison allan (5) sarah andersen (3) sarah perry (1) sárkány (2) sárkánycsalogató (1) scifi (28) scolar (5) shakespeare (3) sherlock holmes (5) simon márton (1) siobhan dowd (3) sir arthur conan doyle (6) sírkertek királynője (3) skandináv (2) skót (28) sky chaser trilógia (2) sophie kinsella (1) sorozat (19) spanyol (9) st. mary krónikák (3) steampunk (9) stephanie plum sorozat (4) stephen king (1) stephenie meyer (2) subscription box (3) susanna clark (1) svájc (1) svájci (1) svéd (14) sylvia plath (1) szabó magda (5) szabó t. anna (3) szakácskönyv (2) számítástechnika (1) szatíra (1) szécsi noémi (3) szegénység (1) szellem (5) személyes (156) szemináriumi dolgozatom (2) szépirodalom (82) szerb (1) szerb antal (2) szerelem (2) szerzői életrajz (2) szex és new york (1) sziget (4) színész (4) színező (1) színház (2) szociológia (3) szombathely (2) szórakoztató (3) szülinap (9) szürrealizmus (4) társadalomkritika (7) társadalomtörténet (2) tasmina perry (2) tavasz (1) tél (6) tematikus (6) témázunk (4) terrortámadás (1) the last policeman (1) thomas hardy (2) thomas mann (1) thriller (6) tilt (196) tim burton (1) titanic (1) tolkien (3) tolsztoj (1) tommy és tuppence (1) top5 (25) tóth krisztina (5) több idősík (6) török (5) történelmi (23) történelmi romantikus (2) tracy chevalier (7) true blood (11) tumblren láttam (8) túrázás (1) Tü/Körben (1) tündér (1) tv sorozat (2) twilight saga (8) új-zéland (3) újraolvasás (17) újság (1) újságíró (2) ukrán (2) updike (1) urban fantasy (16) utazás (7) ünnep (7) űrutazás (1) v. e. schwab (3) vallás (8) vámos miklós (1) vámpír (5) vámpírkrónikák (1) vámpírnaplók (2) vámpíros könyvek (15) varázslat (2) várólista (10) várólistacsökkentés (46) város (2) velence (5) veres attila (1) vérgróf-trilógia (1) vers (30) vicki myron (1) victor hugo (1) viktoriánus (20) világháború (24) virág emília (3) virginia woolf (18) vivien holloway (1) vlog (2) vörös pöttyös könyvek (10) wales (1) walter kirn (2) walter lord (1) wayward pines (1) weird fiction (3) william somerset maugham (2) wladyslaw szpilman (1) YA (22) YA sorozat (14) zene (8) zsidó (7)

Nemzetiség-helyszín szerint

alaszka (1) amerikai (226) amerikai dél (34) amszterdam (1) anglia (3) angol (199) argentin (1) ausztrál (6) balkán (1) barcelona (2) brazil (7) budapest (17) cseh (6) dán (4) dominika (3) francia (40) görög (2) írország (2) isztambul (2) izland (1) izlandi (3) izraeli (1) japán (12) jugoszlávia (1) kína (4) közel-kelet (1) lengyel (1) litván (1) london (16) magyar (182) mexikó (2) német (15) new england (6) new york (24) norvég (6) olasz (22) orosz (13) osztrák (2) pakisztáni (1) párizs (7) róma (1) skót (28) spanyol (9) svájci (1) svéd (14) török (5) új-zéland (3) velence (5)

Kor szerint

Pontozás szerint

3pontos (82) 4pontos (364) 5pontos (381) kedvenc (26)