Herczeg Szonja - Kis üdítő, kis krumpli

A Scolar Kiadó idén egy új sorozattal rukkolt elő: A Scolar L!ve-al, amiben fiatal magyar íróknak nyújtanak bemutatkozási lehetőséget. 
"A Scolar Live sorozat a fiatal magyar tehetségek új gyűjtőhelye. A két sorozatszerkesztő, Babiczky Tibor és Illés Andrea folyamatosan szemlézi a folyóiratokat, valamint az irodalom online „lelőhelyeit”, így válogatja össze a (leendő) szerzőket. Az egyik legfontosabb cél tehát a kötet nélküli pályakezdők elindítása (és felépítése) az irodalmi színtéren. A Scolar Live emellett fókuszba kívánja helyezni azokat a „már bizonyított” alkotókat is, akiknek munkássága eddig a megérdemeltnél valami miatt kevesebb figyelemben részesült. Regények, novellák, versek kapnak helyet (és teret) a Scolar Live sorozatában." - prae.hu
Nekem a sorozatból Ferencz Mónika verseskötetén akadt meg a szemem még tavasszal, azóta is gondolkozom, hogy megvegyem-e :) Erre a novelláskötetre a könyvtárban találtam, mivel szerettem volna megismerkedni a sorozattal, ezért hazahoztam. Herczeg Szonjáról előzetesen nem tudtam semmit. A Magyar Nemzet egyik újságírója és ez az első kötete.

Szeretek novellákat olvasni: és ez a kötet nagyon jó választás volt. Herczeg Szonja olyan élethelyzeteket dolgozott fel, amikről az újságokból/tévéből hallhatunk: baleset, gyilkosság, megcsalás... Szinte mindegyik novella ütős volt: felvezető mondatainak sokszor csak a csattanós befejezés adott értelmet, ezért volt amin többször is átfutottam. 

A novellák szereplői is sokfélék: kamaszok, felnőtt párok, nyugdíjasok, unokák - az élet sok területét lefedi. Voltak hétköznapi történetek, de több megdöbbentő is akadt a kötetben, nagy tragédiákkal és agresszióval. 

Nagyon tetszett a legelső novella a Kamu, amiben az internet egyik veszélyére hívja fel a figyelmet az író: egy önbizalomhiányos lány bedől egy kamuprofilnak, a 'randi' pedig egy balesettel zárul, amiről nem tudhatjuk, hogy milyen következményekkel jár. 

Érdekes volt az a két-két novella is, amik egymással párban mutatták meg a történet két szemszögét: a Támadás és Visszavágó egy nagyon elborult nő és párja helyzetét mutatja meg, amiben a nő már belebetegszik a munkanélküliségbe és a féltékenység elveszi az eszét. A Visszavágó a férfi szemszögét mutatja meg, és a vége itt még nagyobbat üt.
Egy hajléktalan férfi (Vetélkedő) és egy nyugdíjas optikus története (Köszörű) a másik ilyen pár - amiben szintén az első novella egy teljesen önmagába fordult monológ, és a második novella szemszögéből láthatjuk jobban, hogy mi is a helyzet.

Aki szereti a mai valóságról szóló novellákat mindenképp olvassa el ezt a kötetet, mert nagyon jól van összerakva! Csak azért nem adok rá 5 pontot - én hülyeségem - mert nem éreztem kényelmesen magam a 'kötetben', de hát nem is ez volt a célja.
Szeretnék még olvasni Herczeg Szonjától, elvileg dolgozik egy kisregényen.

4/5

Kiadó: Scolar
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 192
Ár: 2750 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:
Tinik hamburgere után takarítani nyugdíjaskorban. Láthatatlan depressziótól és szorongástól szenvedni. Egy „barát” váratlan támadása után vacogni a hideg földön, várva a segítséget, ami talán sosem jön el. Egy széthulló párkapcsolat két oldalán lenni. Táblával ajánlgatni az ötszáz forintos gyrost. Bosszúból gyilkolni.
Átlagos emberek fiktív történetei kicsit sem átlagos, ám lehetséges befejezésekkel. Bármiféle egyezés a valósággal csak a véletlen műve lehet.

Megjegyzések