Friss könyvek - Április

Április - egyet jelent a könyves berkekben a Könyvfesztivállal! :) Az idei már a 21. lesz, és április 24-27-ig tart Budapesten a Millenárison (honlap), (valószínűleg idén se megyek, majd talán a Könyvhétre - áááh már annyiszor mondtam, hogy megyek, de eddig még sose sikerült :/). Na de kanyarodjunk vissza a könyvmegjelenésekre - a posztot folyamatosan bővíteni fogom, tessék figyelni ;)

Őszi Róbert - Kétté
Megjelenik: 2014. április 7., 2500 Ft, TotHál Könyvkiadó
"Álmodni csak múlt időben érdemes. Tettárik Tamás sok év elteltével hazalátogat Magyarországra, hogy átvegye örökségét elhunyt nagyanyja után. Ő az egyedüli örökös. Nehezen barátkozik meg ezzel az új helyzettel. Minél előbb szeretne megszabadulni minden értéktől, mely a hagyaték részét képezi és egykori családjához köti. Anna grafikus, nemrégiben végezte el az egyetemet, egy multinál robotol napi tizenkét órában, és elégedetlen a jelenlegi helyzetével. Gyerekkori barátnőjével, Eszterrel egy új és tartalmasabb életet terveznek. Anna saját kávézóról álmodozik, ahol mindenki, aki betér hozzájuk, nyugalomra talál. A három ember sorsa egy közös ponton találkozik. Valahogyan, valamiért. Misztikus kaland veszi kezdetét, amelyből többé senki számára nincs visszalépési lehetőség. Ahol a megnyíló kapuk azonnal be is záródnak, és csak egyetlen irányba, egy titkokkal teli világba vezet az út. Egy világba, ahol a jelen minden akaratát könnyedén felülírja a múlt önző sivársága. Kétté. Egy regény, amelyben minden bizonytalan. Fájóan szép, dermesztően valóságos. Mert mindenki múltjában lappang valami feledésre váró, szívszorító titok, múltbéli történet. Mindenkiben, a lelke mélyén, a hajszálerek repedései közt ott lappang folyton támadón egy csipetnyi "Kétté"."
A borító megfogott, de nem tudom eldönteni, hogy vajon milyen lehet ez a könyv :)

Peter Stjernström - A világ legjobb könyve
Megjelenik: 2014. április 10., 3490 Ft, Athenaeum Kiadó
"Titus alkoholista. Mellesleg befutott író. Sikeres, de a siker nem izgatja, a díjak nem érdeklik, józanul még képes lenne jót írni, de ritkán józan. Unja az egészet. A jóképű és fiatal Eddie ellenben igazi irodalmi rocksztár. Szerelmes költeményeit zabálják a nők, már csak egy hajszál választja el attól, hogy ő legyen a messzi észak legkiemelkedőbb írója. Titus és Eddie jól berúgnak. És ha már berúgtak, fogadást kötnek; egyikük megírja a világ legjobb könyvét, azt a könyvet, amiben minden benne van. Ami az összes sikerlistán első tud lenni, legyen az thriller, szakácskönyv, népszerű pszichológia, romantikus regény, stb. Így a világon mindenki az ő könyvét olvashatná. Az izgalmas fogadás véresen komoly fordulatot vesz, ahogy a két író újabb és újabb trükköket vet be, hogy övé legyen a trófea. Ki ér célba előbb? Meg lehet írni a világ legjobb könyvét? És ha egyszer megírták, el lehet olvasni? A világ legjobb könyve szerethetően szemtelen humorral mesél emberi gyarlóságról, a múzsa csókjáról, vagy annak hiányáról, futószalagon gyártott sikerkönyvekről, eredendő bűnről, egy tökéletesnek hitt országról, kiszámítható médiáról és trendi gyógyszerfüggőségről. A svédek új fenegyereke jókora gyomrost ad íróknak, írójelölteknek, a könyvszakmának, és mindenkinek, aki olvas."
Humor, könyvkiadás - írás, svéd szerző - mi kell még? :D

Martin Horváth: Négercsók – avagy hogyan indultam megmenteni a világot
Megjelenik: 2014. április 10., 3490 Ft, Helikon Kiadó
,,Én mindenesetre azért vagyok itt, hogy kiderítsem a történeteket, előhozzam őket a sötétségből, hogy így derítsek fényt a sötétre, méghozzá minden tekintetben." A Bécsben élő író és zenész Martin Horváth első regényének főszereplője a Nyugat-Afrikából származó Ali, egy bécsi menekültszálló lakója, a kíséret nélküli kiskorú menekültek szószólója, akinek kedvenc süteménye a négercsók. A saját állítása szerint negyven nyelvet beszélő Ali nagy kópé: egyfajta Robin Hoodként gyámolítja kiszolgáltatott és elesett társait. Ő a regény mindenütt jelenlevő elbeszélője is, viccesen és szívhez szólóan mutatja be a menekülteket, akik a szállóban arra várnak, hogy vajon megkapják-e a menekültjogot vagy kitoloncolják őket Ausztriából. A szerző - a menekültkérdés alapos ismerője - sokféle szempontból világítja meg az idegenség és a rasszizmus problematikáját. Történetük elbeszélése révén hozza emberi közelségbe a különböző kríziszónákból Európába menekült, traumatizált fiatalokat, akik próbálnak integrálódni a nyugat-európai társadalomba, de emellett persze vérbeli és vérbő kamaszok. Martin Horváth tragikomikus kópéregénye egyszerre gúnyos és pimasz, szórakoztató és elgondolkodtató olvasmány, amely élesen karikírozza az idegenekben bűnbakot kereső nyárspolgárt, és sikerrel veszi fel a harcot a köztudatba beépült előítéletekkel.
Simon Márton - Dalok a magasföldszintről (2. kiadás)
Megjelenik: 2014. április 11., 1490 Ft, Libri
"A legelső vers végén egy zuhanó gépet talál az olvasó. A gépben egy alvó utast, az utas fejében egy álmot, ami nem derülhet ki soha. A kép romantikus és leleplező: ezek a versek tele vannak szenvedéllyel, pedig látszólag semmi nem áll messzebb tőlük, mint a romantikusság. Inkább tűnnek nagyon szomorú és nagyon pontos blogbejegyzéseknek. Vagyis őszinték, mint egy napló, de olvasókhoz beszélnek. Mindenkihez, aki maradt már egyedül. Aki Simon Márton verseihez fordul vigasztalásért, nem csalódik. Éppen azt fogja kapni tőlük, amivel át lehet vészelni egy magányt: igen, ez most ilyen. Meghalt egy anya. Elmúlt egy szerelem. Volt, nincs. Igen, most üresség van. De ez az üresség jó, most éppen ez kell, mert enélkül nincs jövő. Márpedig jövő igenis van. Erőt és tartást kap az olvasó ezekből a versekből. Segítenek élni."
A Polaroidok után, SM első verseskötetét is újra kiadja a Libri, ráadásul új borítóval (Várnai Gyula installációja látható rajta). Már nagyon várom, hogy olvashassam és nézegetni fogom a libri oldalát, vagy akármelyik webshopot mikor kerül már fel! :)

Robert Merle - Az utolsó nyár Primerolban
Megjelenik: 2014. április 13., 2290 Ft, Európa 
"...Másnap az állomás bougainvillea-bokra mellett vártam a tízórai Micheline-re, ami Tillie-t is elvitte. Hajadonfőtt, a legviseltesebb öltönyömben, kezemben a kis fekete bőrönddel egy voltam a mozgósítottak közül. A világos vonatfülkében halálos csendben ült a sok barnára sült, fényes, fekete hajú fiatalember. Nekem is szorítottak helyet. Lenyújtottam a kezem, Louve a peronon állva megcsókolta, gyönyörű szemében könnyek csillogtak. Elindultunk. Louve a kezemet szorongatva futott még pár lépésnyit. Aztán felharsant a Micheline furán vidám kürthangja, és eltűnt a bougainvillea lila virága.Beléptem hát a történelem sűrűjébe" - ér véget (szakad félbe?) a szöveg, melyet Robert Merle több mint fél évszázadon keresztül titokban tartott, s amelyről, Merle legelső irodalmi alkotásáról tehát, sokmilliós olvasótábora így 2004-ben bekövetkezett haláláig mit sem tudhatott.A megkapó atmoszférájú kisregény a háború, a német hadifogság poklából visszatekintő, irodalmi igényű visszaemlékezés a máris messzi múltba hulló utolsó békeév, 1939 baljóslatúságában is nagyszerű nyarára. A későbbi nagy Merle-regények alaphelyzete ez: a személyt pusztán eszközévé tárgyiasítani akaró történelem, és a vele való egyenlőtlen küzdelemben őrlődő - edződő? - ember meséje.

Arthur Phillips - Arthur tragédiája
Megjelenik: 2014. április 16., 3990 Ft, Európa Kiadó
"Az Európa Könyvkiadó igazi szenzációval és egyben irodalmi csemegével ünnepli William Shakespeare születésének 450. évfordulóját: Egy mindeddig publikálatlan Shakespeare-drámát adunk közre! A darab régi, kiváló szerzőnk, Arthur Phillips közvetítésével került amerikai kiadója, a Random House tulajdonába. Phillipsnek nemcsak üzleti érdekei, de személyes élményei is fűződnek az Arthur tragédiájá-hoz, mely élményekről a maga megszokott, lebilincselő stílusában számol be a drámához írott előszavában. Phillips Előszavát nemcsak terjedelme teszi a regényirodalom legjavához hasonlatossá, de megformáltsága is: olyan, mint egy ars poeticának is beillő apa-fiú-regény, mely egyben szerelmes regény is, és, igen: izgalmas krimi! Mert Phillips nemcsak azt meséli el, miképpen alakult a viszonya Shakespeare-rel, szüleivel és nővérével az évek során, de bepillantást enged az Arthur tragédiájá-nak hitelessége körüli izgalmas nyomozásba is, részletezve e nyomozásban betöltött saját szerepét. És miközben így tesz, együtt gondolkodhatunk vele olyan kérdésekről, mint például: Mit jelent az, hogy "eredeti", és mit, hogy "hamisítvány"? Nem csupán közmegegyezés kérdése-e? És egyáltalán, miképpen állapítható meg egy több mint négyszáz éves szövegről, hogy melyik kategóriába soroljuk - különösen akkor, ha még abban sem vagyunk bizonyosak, valójában kit - vagy kiket - takar a "Shakespeare" szerzői név? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel kellett szembenézniük a Random House szerkesztőinek is, amikor a birtokukba került a kézirat, melyet az Európa Könyvkiadó - Phillips Előszavával együtt - Tótfalusi István kiváló fordításában ad közre."
Robert Galbraith (J. K. Rowling)- Kakukkszó
Megjelenik: 2014. április 17., 3990 Ft, GABO
"Amikor egy zűrös életű modell lezuhan londoni lakása erkélyéről és meghal, mindenki azt gondolja, öngyilkos lett. A bátyjának azonban kétségei támadnak, és felfogadja Cormoran Strike magánnyomozót, hogy nézzen rá az ügyre. Strike háborús veterán, aki megsérült Afganisztánban, ráadásul az élete is romokban van. Az ügy pénzügyi mentőövet dob neki, de ennek megvan az ára – minél mélyebben ássa bele magát a fiatal modell életébe, annál sötétebbnek tűnnek a dolgok, és ő maga is annál szörnyűbb veszélynek teszi ki magát…A Kakukkszó J.K. Rowling Robert Galbraith írói álnéven írt nagysikerű első bűnügyi regénye."
Odette Beane - Egyszer volt, hol nem volt - Ébredés
Megjelenik: 2014. április 23., 2990 Ft, GABO/Talentum

"Az Eddy Kitsis és Adam Horowitz által írt televíziós sorozat alapján Emma Swan élete cseppet sem hasonlít egy tündérmeséhez. Nincsen senkije, amióta kisbaba korában magára hagyták. Mindez megváltozik, amikor huszonnyolcadik születésnapjának estéjén megjelenik az ajtaja előtt Henry, egy tízéves kisfiú, akit Emma a születésekor örökbe adott. Váratlan látogatása mindent a feje tetejére állít. Henry elviszi Emmát a Mayne állambeli Storybrooke-ba, ahol él, és ahol állítása szerint minden lakos mesefigura, aki nem emlékszik valódi kilétére. Márpedig ha Henrynek igaza van, akkor Mary Margaret Balnchard, a kedves és magányos tanítónő valójában Hófehérke, a híres hercegnő... és egyben Emma rég elvesztett édesanyja. Meseországban Hófehérkét rabló képében látjuk, aki gonosz mostohája, a királynő elől szökött meg, és kénytelen száműzetésben élni. Hófehérke fiatal nő, aki beletanul a hősi létbe, és bármit megtenne, hogy boldogan élhessen igaz szerelmével, a szőke herceggel, Délceggel míg meg nem hal. Minél közelebb kerül Emma Henryhez, annál nehezebb figyelmen kívül hagynia az átkot, amely Storybrooke-on ül és összeköti őt Mary Margarettel. Ha Emma képes elfogadni sorsát Storybrooke megmentőjeként, és megtöri az átkot, végül rátalálhat családjára is, amiről egész életében álmodott. Az ABC televízió Egyszer volt, hol nem volt sorozata kalandos, modern mese, némi borzongással és sok csodával fűszerezve, tele a legismertebb tündérmesék szereplőivel."
Scott Westerfeld - Góliát (Leviatán 3.)
Megjelenik: 2014. április 30., 3990 Ft, Ciceró
"Sándor herceg és Deryn a Leviatánon utazik kelet felé, amikor léghajójukat utasítják, hogy Szibériában vegyen fel egy szokatlan utast, a feltaláló Nikola Teslát. Az őrült géniusz azt állítja, hogy fegyvere, Góliát véget tud vetni a háborúnak, de vajon kinek az oldalán áll? Titkos küldetésük során Sándor végre megismeri barátja legmélyebb titkait: Deryn nemcsak hogy fiúnak öltözött lány, de szereti is őt.
A korona sorsa, egy nagyváros pusztulása és egy közrendű lány szerelme is Sándor következő lépéstől függ. A Góliát izgalmas lezárása Scott Westerfeld rendkívüli Leviatán-sorozatának."
December végén jött a hír, hogy az Ad Astra néhány sorozatát, könyvét a Gabo SFF veszi át, ezt a könyvet pedig a Ciceró - szerencsére sikerült az előző két könyv borítótervezőjét megnyerni a munkára, így talán nem fog annyira elütni az első két résztől a befejező kötet.

Ransom Riggs - Üresek városa (Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei 2. rész)
Megjelenik: 2014. április 30., 3490 Ft, Kossuth Kiadó 
"Tíz különleges gyerek és egy különleges madár menekül három evezős csónakon 1940. szeptember 4-én Cairnholm apró szigetéről a walesi szárazföld felé, amikor csatahajók bukkannak fel a láthatáron. Csakhogy a gyerekek nem háború elől, hanem a hétköznapi emberek által elképzelni sem tudott szörnyek, az üresrémek elől szeretnének biztonságot találni egy újabb (vagy régebbi) időhurokban, ahol ugyanazt a napot kell megélniük az idők végezetéig, de nem fenyegeti őket sem öregség, sem betegség, sem ellenség. Gondviselőjük, oltalmazójuk, az alakváltó Vándorsólyom kisasszony a szörnyek elől menekülve madáralakot öltött, szárnya megsérült, így se repülni, se újra emberi alakot ölteni nem képes. Ha sürgősen nem segít rajta egy hozzá hasonló, a különleges képességekkel megáldott/megvert gyerekeket oltalmazó madár-asszony, soha többé nem válhat emberré. Ifjú védencei mindent megtesznek érte, ám a háború sújtotta brit földön nemcsak német katonák, de vérszomjas lidércek és üresrémek is nyüzsögnek.."
Három éve jelent meg az első rész, ideje volt már a folyatásnak - ha hozzájutok, biztos elolvasom ezt is, mert az előző is tetszett.

Kleinheincz Csilla - Ólomerdő (új, átdolgozott kiadás)
Megjelenik: Könyvfesztiválra, ?, GABO
"A kamasz Emesét még gyerekkorában hagyta el az anyja és tért vissza otthonába, a tündérek áthatolhatatlan erdejébe. A lány azóta is visszavárja, de amikor eljön érte egy szív nélküli lovas, kénytelen szembesülni vele, hogy szülei sok mindent eltitkoltak előle, és a mágikusnak hitt másik világ egyáltalán nem olyan, amilyennek képzelte. Tündérek, lovagok, varázslat: mindez csak mese, az igazság sokkal bonyolultabb és fájdalmasabb. Az Ólomerdő egyszerre rendhagyó fantasy és árnyalt családtörténet, amely bátran szembemegy a mesékkel szembeni elvárásainkkal. Egy fiataloknak és időseknek egyaránt ajánlható történet sorsról és döntésekről, ígéretekről és következményekről, valamint arról, hogy néha a mesehősök tetteit is irányíthatja önzés és hatalomvágy. Kleinheincz Csilla könyve 2007-ben már megjelent és sikert aratott, a régóta várt folytatásokat ez az átdolgozott kiadás készíti elő."
Végre az Ad Astra is feltámadt, két új könyvvel jelentkezik áprilisban:

Ian McDonald - Brasyl
 Megjelenik: 2014. április 28., 3990 Ft, Ad Astra
"Sao Paolo, 2032.: A megszámlálhatatlan milliók, a lélegzetelállító gazdagság és az életet elszívó nyomor városa. Egy város, amire az örökké éber angyalok vigyáznak, figyelik minden mozdulatodat, a pénzed áramlását. Egy város, ahol egy tolvaj csapdába és szerelembe eshet az illegális kvantumszámítások zavarba ejtő világában. Edson Jesus Oliveira de Freitas városa...Rio de Janeiro, 2006.: A foci és a capoeristák városa, ahol Jézus széttárt karral figyel. Marcelina Hoffman városa: egy város, ami reality TV-n él. Ezen a helyen egy becsvágyó TV producer miközben megtalálja a következő nagy dobást, elveszítheti az életét és a lelkét.Brazília, 1732.: Az Amazonas medencéje, a Rio Negro és Rio Branco közös medrének vidéke. Egy édeni szépségű táj, az arany és a borzalmas halál földje, ahol índio-k és rabszolgák vesznek körbe. Az őrület és a vallás birodalma, ahol a valóság töréspontra érkezik. Luis Quinn atya és dr. Robert François St. Honoré Falcon közös sorsának vidéke."
Cherles Stross - Accelerando
Megjelenik: 2014. április 28., 3990 Ft, Ad Astra"Manfred Macx nem hétköznapi figura. Reggeli előtt hat új ötlete van. Meg egy erekciója. Bizarr kapcsolatot ápol menyasszonyával, aki képtelen tisztességes családfőt faragni a nyughatatlan szabadalomkufárból. Nyomában lohol az amerikai adóhivatal. Milliókat keres másoknak, de neki nincs egy vasa sem. Egyébként pedig tőzsdére bocsátott hírnévindexe alapján a legnépszerűbb ember a világon. Aztán egyszer csak kap egy titokzatos hívást...A szingularitást követő évtizedekben az emberek úgy vetik le a testüket, mint egy elnyűtt zakót. A bolygókat terraformálják, a Napot energiaforrásként használják, és mindent elkövetnek, hogy a világ csupán gigászi Matrjoska-agyakban létezzen tovább.Charles Stross humorral fűszerezett regénye a Macx-dinasztia sorsát követi nyomon ebben a pillanatról-pillanatra változó világban, ahol kommunista languszták dezertálnak az utolsó működő Windows rendszerből, ahol szökött kamaszok uralkodóvá koronázhatják magukat egy aszteroidán, és ahol a valóságból is jóval több van a kelleténél. És még valami: a macskák sosem azok, amiknek mutatják magukat!"

3 megjegyzés:

  1. Ez A világ legjobb könyve határozottan elkezdett érdekelni, eddig még csak nem is hallottam róla, de igazán érdekesnek tűnik :)

    VálaszTörlés
  2. Ó, feldobtad az estémet a Góliát megjelenésével! Végre megjelenik!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek örülök :)) Én is kíváncsi vagyok rá, bár még nem olvastam a második részt.

      Törlés

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.