D. Tóth Kriszta - Jöttem, hadd lássalak

Jó  ideje szemeztem ezzel a könyvvel, de tartottam is tőle - már megint egy ismert ember áll neki a könyvírásnak, és a cikkek szerint saját anyja életéről, haláláról ír egy könyvet...

A könyv Patakhegyi Borbála (Bora) szemszögéből mesél el egy édes-keserű életet a '70-es-'90-es évek között. Két idősíkon játszódik a történet - a jelenben Bora 45 éves és tüdőrákban haldoklik, ez eléggé rányomja a bélyegét az egész könyvre - nem lehet felszabadultan olvasni, főleg azt is tudva, hogy részben igaz történetről van szó. D. Tóth Kriszta, akit én főleg csak a Nők Lapja Lola meséiből, és az m1-en ment műsoráról ismerek, saját édesanyja és családja életét írta meg.

"Most kell eldöntenie, mit akar kezdeni az életével. Ha megfutamodik, rossz felé, a kisebb ellenállás, a könnyebbik, kiszámíthatóbb élet felé indul, utána már átkozottul nehéz lesz visszafordulnia. Ha most rosszul dönt, talán örökre pecsétet olvaszt a sorsára. Fölvakarhatatlan viaszpecsétet. Én már csak tudom, az isten verje meg. "

Az életrevaló pesti lány, akit visszautasítanak a színművészetiről végül tanár lesz. Előtte válaszút elé kerül: kalandja egy angol gróffal, az ő Hufnágel Pistájával, akit majdnem egész életében emleget.
Végül Kaposváron köt ki egy hétköznapi családban, születik két szép gyereke, ám ő mindig többre vágyik és az élet egyre kegyetlenebb módon bánik vele. Ő lesz a kakukktojás a kisvárosban, a tanártársai között, aki mindig többre vágyik és erre buzdítja a kedvenc diákjait is. 

"Már nem félek. De nagyon tudom sajnálni magam olyankor. Az életet, amit itt hagyok, kevésbé. Az elszalasztott lehetőségeimet, a halogatott, vagy soha meg nem hozott döntéseimet annál inkább. Miért nem szólt valaki időben, hogy vegyem komolyan magam, amikor harmincöt évesen, boldogan, gyerekekkel, házassággal, szép nagy tanácsi lakással ott álltam a tükör előtt a Kossuth Lajos utcai fürdőszobában, és azt kívántam: bárcsak ne öregednék meg. Hát, nem fogok. 45 és fél évesen halok meg. Ordítani tudnék a dühtől, mire anyám vagy a nővér ideér az injekcióval. De nem ordítok, nem vagyok rá képes. Már beszélni sem tudok, nem hogy kiabálni. Legfeljebb egy-egy szót suttogok, ha kivételesen erősnek érzem magam. Az összes többi bent marad. A fejemben."

Tetszett Bora humora, a történetmesélés könnyedsége, az őszinteség. Faltam a sorokat, amikor elő-elővettem a könyvet; viszont zavart az egész angol gróf szál, túl hihetetlen volt, az újságcikkeket untam (elég lett volna csak egy-kettő). 

"Sokszor éreztem úgy, mintha idegen bolygóról jöttem volna. És ezzel nem voltam egyedül: ők is úgy látták, mintha egy ufó landolt volna köztük a tantestületben. És ezen nem sokat segített a tény, hogy a diákok kifejezetten örültek földönkívüliségemnek, és szinte azonnal a keblükre öleltek, a különcségemmel együtt. Végül a kollégák sem tudtak ellenállni az energiáimnak, és szépen lassan lebontottuk a falakat."

Jól sikerült regény lett ez, néhol kicsit hihetetlen, de többnyire magával ragadó szomorú történet. 

4/5

"Ő egy olyan karakter volt, akit meg kellett írni, hogy az örökkévalóságnak megmaradjon. Egy hihetetlenül mélyérzésű és intelligens nő, akinek az volt a tragédiája, hogy kevesen értették. Én azonban már tökéletesen értem. Azt azonban fontos tudni, hogy a Jöttem, hadd lássalak egy regény. A főszereplő igazi, de a történet egy része fikció és a neveket is megváltoztattam." (forrás life.hu interjú)

Kiadó: Bookline Könyvek
Kiadás éve: 2013
Oldalszám: 290
Ár: 3990 Ft
Borító: 4/5

Részlet

Fülszöveg:

"Mindenkinek van egy „Hufnágel Pistije”. De vajon akkor járunk a legjobban, ha teljesülnek az álmaink?Borbálát a haláláig fogva tartja egy másik élet ígérete. A saját világából elvágyódik, de nem is sejti, hogy ha annak idején másképp dönt, semmi sem úgy alakult volna, ahogy azt életének utolsó percéig elképzeli…Bora – mert a Borbálát rendszeresen kikérte magának –, ez a bonyolult, ellentmondásos de ellenállhatatlan nő halálos ágyán, 45 évesen kénytelen szembenézni választásaival, vágyaival, kudarcaival, a megszerzett és elmulasztott lehetőségekkel. Miközben a betegség emészti testét, az elméje ép. Visszaemlékszik két nagy szerelmére: hetvenes évek Budapestjére tévedt angol grófra, és Mikire, a magyar főiskolásra, akinek kedvéért végül feladta a nagyvilági élet lehetőségét. 25 évvel, egy házassággal, két gyerekkel és egy keserves válással később nagybetegen Bora még mindig azon lamentál, hogy vajon mi lett volna, ha… ha mégis színésznő lesz és nem tanárnő, ha a fővárosból nem költözik vidékre, ha a másik férfihoz megy hozzá. Ha a másik életet választja. De vajon létezik „másik élet”? Életének utolsó napjaiban aztán Bora nagy döntést hoz. Arra kéri a lányát, hogy szervezzen meg neki egy utazást… mert bármi is történt a múltban, annak a férfinak a karjában akar meghalni, akit mindig is szeretett."

A cím forrása a könyvben is emlegetett Omega szám: