2018. július 11., szerda

Kiss Márton - Vér ​a vasra

A könyvhéten, a könyvtárban tartott előadást az író, Kiss Márton a fantasy műfajáról, specifikusan a dark fantasyról. A szórakoztató irodalomnak ez az a szegmense amiről nem sokat tudok, nem olvastam még belőle. Emiatt érdekelt a könyv, ráadásul egyik kolléganőm is ajánlotta. Márton előadásából és a könyvről szóló beszélgetésből azt tűnt ki, hogy ez a regény a dark fantasy 'iskolapéldája' - vagyis tökéletes választás arra, hogy megismerjem egy kicsit ezt a műfajt. 

Mi jellemzi a dark fantasyt?
- monumentális történetek helyett kisebb problémákat, élethelyzeteket boncolgat,
- idealizált főszereplők helyett esendő, valósághűbb hősök szerepelnek benne, akik akár név nélkül szerepelnek,
- középkori környezetben játszódik,
- jellemzi a fekete humor, a hangulata inkább komor, ahogy a nevéből is látjuk ;)
- a párbeszédek valósághűbbek, nem jellemzi pátosz (mint mondjuk a Gyűrűk Urát).

Elbeszélőnk Balkéz, aki az Allúryai Légió egy törvényen kívüli csapatának a tagja. A korábban dicsőséges Légió mára már lezüllött, Balkéz és társai pedig menekülnek a Ferlagg tartományúr és csapatai elől.

Kapitány - Nergal Art
Nincs előttük semmilyen nagy cél, vagy feladat, 'csak' próbálnak túlélni. Vezetőjük, Kapitány egy megállapodásnak köszönhetően úgy tűnik békésebb területre viheti az embereit - a Fekete Földekre.
"Mindennek megvan az ára, de mindenki hajlandó végül megfizetni. Mindegy, hogy aranyban, ezüstben, dicsőségben, vagy csak egy ócska rézgyűrűben mérik. Mert ebben a rothadó világban úgy tapad az ember lelkéhez a kapzsiság, akár vér a vasra."
Nem csak ennek a szakadár csapatnak a sorsát ismerhetjük meg, hanem egy kicsit ennek a világnak a mágiáját, és problémáit - ami előrevetíti a folytatások cselekményét. Egy karakter csapatból való kiszakításával újabb szereplőket és bonyodalmakat hoz be a történetbe - nagyon kíváncsi lettem az egyik női karakterre aki ebben a szálban jelent meg. 

A történet egy kitalált világban játszódik, amiről mindig csak annyit tudunk amennyi a cselekmény szempontjából fontos - nekem tetszett ez a minimalista világkép, a sallangmentes cselekményvezetés - csak úgy pörögtek az oldalak. A karakterek jellemzése is fokozatosan bomlik ki előttünk - az akciódús jeleneteket szakítják meg időről-időre ezek a leírások.

A kedvenc karakterem Balkéz lett, az elbeszélő, akinek megvan a magához való esze, nem riad vissza a harctól, de nem kegyetlen, mint néhány másik szereplő. A másik kedvencem Medve lett, aki egy fiatalabb srác, bátor de szintén okos - a későbbiekben szerintem nagyobb szerepe lesz.


Tökéletes volt ez a könyv a komfortzónám tágítására: kapásból azt mondtam volna, hogy távol áll tőlem ez a stílus, de tetszett a történet, szórakoztatott, igaz volt egy-két jelenet ami kivágta a biztosítékot, de ez ezzel a stílussal, világgal jár. 
Ez az első regény a Történetek az Allúryai Szakadárokról sorozatból, ezért egyfajta függővéggel zárult, ami miatt várom a folytatást! 

4/5

Kiadó: Magánkiadás
Kiadás éve: 2018
Sorozat: Történetek az Allúryai Szakadárokról I.
Oldalszám: 302
Ár: 2500 Ft támogatói összeg adományozásának fejében megrendelhető a veravasra@gmail.com emailcímen
Borító: 4/5

Fülszöveg:
„ – És mégis mit fognak mondani? Hogy a történet egy maréknyi lelkiismeretlen zsoldosról szólt, akik felégettek maguk mögött mindent, bejárták mind a két kontinenst, csak hogy a legalávalóbb nagyurakat szolgálják még csak nem is meggyőződésből, csupán érdekből? Hogy gyalogok voltak egy olyan játékban, amit nem is akartak érteni? Hogy a saját anyjukat is eladták volna pár jól tartott lóért vagy száraz pokrócokért vagy éppen…– Vagy ezért – lötyögtette meg Ordas az allúr óborral teli butykost.– Ugyan, Balkéz, vesd tűzre az egészet – fejezte be Kapitány, a felföldi félóriásra rá sem hederítve.– Egy biztos, nálunk jobban senki nem szoktatta a nyakát a kötélhez – röhögött fel reszelősen Rőtpenge, majd Kapitány rosszalló pillantását elkapva, hozzátette: – Jaj, hát mi lehet a legrosszabb, ami történhet?Pillanatnyi csend állt be.Elmerengtem, majd kimondtam, amire mindenki gondolt a sátorban:– Hogy azt mondják majd, ez az egész meg sem történt…”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Te mit gondolsz? :)

Összes címke

1001 könyv listás (22) 12daybloggerchallenge (12) 14. század (1) 17. század (1) 18 karika (7) 18. század (7) 19. század (30) 2 pontos (12) 20. század (165) 21. század (114) 2pontos (1) 3pontos (75) 4pontos (344) 5pontos (373) 9/11 (2) a love story trilógia (3) a mágia árnyalatai (3) abszurd (4) ad astra (4) agatha christie (12) agatha raisin (24) agave (10) akcióvadász (24) aktuális (1) alan glynn (1) alaszka (1) alessandro baricco (1) alessandro d'avenia (1) alice hoffman (10) alice munro (1) alice sebold (1) allan pease (1) álláskereséshez (1) állatos (8) almási kitti (1) alternatív történelem (6) ambrózy báró esetei (1) amerika (7) amerikai (215) amerikai dél (34) amszterdam (1) angela carter (2) Angeli Marina (1) anglia (2) angol (193) angolul (25) anna black (1) anna gavalda (3) anna rice (1) anne rice (4) apokalipszis (2) arany pöttyös könyvek (11) argentin (1) arto paasilinna (1) asperger (1) aszlányi károly (1) athenaeum (2) audrey niffenegger (2) austin kleon (2) ausztrál (6) autizmus (1) az olvasás 7 hete (8) az orosz szerető trilógia (3) az úr sötét anyagai (5) ázsia (1) balkán (1) banana yoshimoto (2) barangolás (14) baráth katalin (5) barátság (6) barcelona (2) bartis attila (1) beatrix potter (1) békés pál (1) ben aaronovitch (2) betegség (6) blog (18) blogtippek (4) body positive (1) bohumil hrabal (2) bóna lászló (1) book a sloth (2) booktag (10) boris vian (5) borító (3) boszorkány (13) botanika (1) bölcsészkrimi (6) böszörményi gyula (1) bram stoker (2) brazil (7) bridget jones (1) bródy lili (1) bronte (4) brunella gasperini (1) budapest (17) budapest noir (1) bűbájoló történetek (1) calderon (2) carlos ruiz zafón (5) castle (1) catherynne m. valente (1) celia rees (2) charlaine harris (11) charles dickens (5) charlie n. holmberg (3) chicklit (37) cholnoky viktor (2) christopher moore (6) cirkusz (2) coco chanel (1) colm toibín (1) cormoran strike (3) cozy mystery (27) családregény (17) cseh (6) csehov (1) cserna-szabó andrás (4) csokoládé-trilógia (3) dán (3) dan brown (6) dark fantasy (1) darren shan (1) david levithan (1) david nicholls (1) david safier (1) dávid veron (4) debrecen (1) déli végek trilógia (1) depresszió (4) diane setterfield (1) díj (8) disztópia (19) DIY (1) dizájn (1) doctor who (2) dominika (3) dorian gray (1) drámák (3) drog (1) e.t.a. hoffmann (1) edith wharton (1) eger (1) egészség (3) egyetem (2) éhezők viadala trilógia (3) elena ferrante (2) életmód (17) életrajz (15) elfeledett könyvek temetője (3) elif shafak (1) elizabeth gaskell (1) elizabeth george (1) elizabeth gilbert (4) elizabeth kostova (2) elizabeth strout (3) emberi sorsok (3) emile zola (4) énekes (1) énmárka (1) énregény (1) erdély (1) erdő (1) eric kraft (1) erin morgenstern (1) erlend loe (1) ernest hemingway (2) erotikus (1) esszék (7) európa (3) európa kiadó (1) évösszegzés (4) évszakok (1) extra infók (2) f. scott fitzgerald (2) fábián janka (1) fabio volo (1) fandorin (1) fantasy (59) fekete istván (1) feminizmus (15) festészet (2) film (99) finn (11) firenze (1) fodor ákos (5) ford madox ford (4) fotózás (2) főnix (1) főzés (1) francia (40) fredrik backman (2) friss könyvek (83) fumax (1) gaál viktor (1) gabo sff (9) gabriel garcía márquez (3) gail carriger (4) gárdonyi géza (2) gasztronómia (3) gasztroregény (10) gaura ágnes (1) gayle forman (1) geek (1) gemma doyle (4) george mann (1) georges simenon (1) géra eleonóra (2) gondolatok (6) goodreads (1) gótikus (1) görög (2) grecsó krisztián (6) groteszk (2) guillaume musso (3) guilty pleasure (1) gyász (4) gyerek (2) háborús (2) hajléktalan (1) hajóbontók (1) halloween (3) hamish macbeth (1) hangoskönyv (21) harold fry (1) három nővér szigete (3) harper lee (1) harry potter (17) havi tervek (34) havi zárás (70) helen simonson (1) helikon (1) hercule poirot (2) hétvilág (3) hírek (7) hófehér-trilógia (3) holland (1) holokauszt (4) holt költők társasága (1) honlapajánló (11) horror (3) humor (34) húsvét (1) hvg (5) ian mcewan (3) idézetesképes (10) időutazás (4) ifjúsági (43) igaz történet (4) ikrek (2) illusztrált (11) indiai (1) indonéz (1) interjú (3) interjúk (2) internet (3) ír (4) iráni (1) irodalomtörténet (1) írország (2) iskola (5) ismeretterjesztő (28) isztambul (1) izland (1) izlandi (3) izraeli (1) j. d. california (1) j. d. salinger (1) j.k.rowling (16) jane austen (11) jane austen nyomoz (1) janelle mcculloch (1) janet evanovich (4) japán (11) jay asher (2) jeanette winterson (2) jennifer donnelly (1) jim kay (4) joanne harris (18) jodi picoult (1) jodi taylor (2) joe hill (2) john green (1) jon krakauer (1) jonathan hunt kalandok (2) jonathan safran foer (1) joyce maynard (1) jövő (3) jugoszlávia (1) julia child (1) julie és julia (1) junot díaz (1) kaffka margit (2) kaland (9) kalligram (1) kamaszkor (4) kanadai (4) karácsony (27) karinthy frigyes (1) kármán józsef (1) kastély (1) katarina mazetti (2) kate furnivall (3) kate morton (2) kathryn stockett (1) kávé (4) kazuo ishiguro (1) kedvenc (26) képregény (9) kereszténység (1) keri smith (7) kiegészítő kötet (1) kihívás (17) kína (3) kindle (4) kirekesztés (3) kísértet (1) kisregény (10) kiss angéla (4) klasszikus (69) klausz melinda (2) kleinheincz csilla (4) kolumbiai (3) konmari (3) kortárs (66) kosáryné réz lola (1) kosztolányi dezső (1) könyvajánló (10) könyvekről röviden (8) könyvesfilmes (4) könyvfesztivál (8) könyvhét (4) könyvmolyoknak (10) könyvtár (3) körbeposzt (45) kőrösi zoltán (7) közel-kelet (1) középkor (2) közösség (2) kreatív (12) krimi (90) lauren graham (1) leila sales (1) lélekboncolgató (3) lena dunham (1) lengyel (1) lenyűgöző teremtmények (5) leszbikus (3) levélregény (8) leviathan trilógia (1) libba bray (8) libri (6) lisa jewell (1) lista (25) litván (1) ljudmila ulickaja (1) lmbt (11) logan mcrea (1) london (16) louisa m. alcott (1) louisa may alcott (1) lynn barber (1) m.c.beaton (20) macska (1) maggie stiefvater (3) mágikus realizmus (12) magyar (176) magyar blogger rovatok (106) magyar könyvek viadala (8) maisie dobbs (1) maláj (1) márai sándor (11) marc levy (1) marketing (3) markus zusak (1) maupassant (1) maxim kiadó (5) média (1) megjelenések (26) melania mazzucco (1) memoár (13) mercy fall farkasai (3) mese (15) mese felnőtteknek (10) meseregény (4) mexikó (2) mezei mária (1) michael cunningham (3) milan kundera (2) mindfulness (3) miss marple (2) misztikus (5) mitológia (5) molnár ferenc (1) moly.hu (2) monarchia (1) mrs. jeffries (2) múltidézés (2) muriel barbery (1) műfaj (1) műfaj mustra (1) művelődéstörténet (2) művészet (1) nail gaiman (1) nancy drew (1) naomi alderman (1) Napernyő Protektorátus (4) napló (3) nathaniel hawthorne (2) neil gaiman (12) nellie bly (2) német (14) new adult (5) new england (5) new york (23) newbury és hobbes nyomoz (1) nicholas sparks (1) nick hornby (1) nicole krauss (1) nikki heat sorozat (1) nora roberts (3) norvég (6) novellák (43) női sors (40) nyár (14) nyereményjáték (10) ókor (1) olasz (22) on sai (7) oriana fallaci (1) orosz (13) oroszország (1) orson scott card (1) oscar wilde (1) osztrák (2) ottlik géza (2) önéletrajz (12) öngyilkosság (1) önismeret (12) önsegítő (7) öregedés (1) ősz (4) pakisztáni (1) paolo bacigalupi (2) papírmágus trilógia (3) papp diána (4) parade's end (4) párizs (7) partvonal (4) patrick modiano (1) patrick ness (1) patrick süskind (2) paul auster (1) paula hawkins (2) paulo coelho (7) peter grant sorozat (3) peter mayle (1) philip pullman (6) philippa gregory (1) pioneer kiadó (1) poe (1) poket zsebkönyv (1) popkultúra (1) posztmodern (1) programajánló (21) pszicho-thriller (4) pszichoanalízis (1) pszichológia (8) rabszolgaság (3) rachel joyce (1) rainbow rowell (3) rájátszás (2) rakovszky zsuzsa (2) ransom riggs (2) regény (2) regényes életrajz (4) rejtély (1) rejtő jenő (3) retelling (5) richard paul evans (2) road trip (1) rob thurman (1) robert merle (1) róma (1) romantikus (47) ruta sepetys (2) salla simukka (2) sarah addison allan (5) sarah andersen (3) sarah perry (1) sárkány (2) sárkánycsalogató (1) scifi (26) scolar (5) shakespeare (3) sherlock holmes (5) simon márton (1) siobhan dowd (3) sir arthur conan doyle (6) sírkertek királynője (3) skandináv (2) skót (28) sky chaser trilógia (2) sophie kinsella (1) sorozat (18) spanyol (7) st. mary krónikák (2) steampunk (8) stephanie plum sorozat (4) stephen king (1) stephenie meyer (2) subscription box (3) susanna clark (1) svájc (1) svájci (1) svéd (14) sylvia plath (1) szabó magda (5) szabó t. anna (2) szakácskönyv (2) számítástechnika (1) szatíra (1) szécsi noémi (3) szegénység (1) szellem (5) személyes (164) szemináriumi dolgozatom (2) szépirodalom (80) szerb (1) szerb antal (2) szerelem (2) szerzői életrajz (2) szex és new york (1) sziget (4) színész (3) színező (1) színház (2) szociológia (3) szombathely (2) szórakoztató (3) szülinap (9) szürrealizmus (3) társadalomkritika (7) társadalomtörténet (2) tasmina perry (2) tavasz (1) tél (6) tematikus (6) témázunk (1) terrortámadás (1) the last policeman (1) thomas hardy (2) thomas mann (1) thriller (6) tilt (183) tim burton (1) titanic (1) tolkien (3) tolsztoj (1) tommy és tuppence (1) top5 (24) tóth krisztina (5) több idősík (6) török (4) történelmi (23) történelmi romantikus (2) tracy chevalier (7) true blood (11) tumblren láttam (8) Tü/Körben (1) tündér (1) tv sorozat (1) twilight saga (8) új-zéland (3) újraolvasás (16) újság (1) újságíró (2) ukrán (2) updike (1) urban fantasy (16) utazás (6) ünnep (7) űrutazás (1) v. e. schwab (3) vallás (7) vámos miklós (1) vámpír (5) vámpírkrónikák (1) vámpírnaplók (2) vámpíros könyvek (15) varázslat (2) várólista (7) várólistacsökkentés (46) város (2) velence (5) vérgróf-trilógia (1) vers (30) vicki myron (1) victor hugo (1) viktoriánus (20) világháború (24) virág emília (3) virginia woolf (18) vivien holloway (1) vlog (2) vörös pöttyös könyvek (10) wales (1) walter kirn (2) walter lord (1) wayward pines (1) weird fiction (2) william somerset maugham (2) wladyslaw szpilman (1) YA (21) YA sorozat (14) zene (8) zsidó (6)

Nemzetiség-helyszín szerint

alaszka (1) amerikai (215) amerikai dél (34) amszterdam (1) anglia (2) angol (193) argentin (1) ausztrál (6) balkán (1) barcelona (2) brazil (7) budapest (17) cseh (6) dán (3) dominika (3) francia (40) görög (2) írország (2) isztambul (1) izland (1) izlandi (3) izraeli (1) japán (11) jugoszlávia (1) kína (3) közel-kelet (1) lengyel (1) litván (1) london (16) magyar (176) mexikó (2) német (14) new england (5) new york (23) norvég (6) olasz (22) orosz (13) osztrák (2) pakisztáni (1) párizs (7) róma (1) skót (28) spanyol (7) svájci (1) svéd (14) török (4) új-zéland (3) velence (5)

Kor szerint

Pontozás szerint

2 pontos (12) 3pontos (75) 4pontos (344) 5pontos (373) kedvenc (26)