Elizabeth Gilbert - Ízek, imák, szerelmek

Oké - most már kijelenthetem, hogy 2016 új kedvenc szerzője számomra... Elizabeth Gilbert. Nem gondoltam volna, amikor jó pár éve a barátnőmmel megnéztük a könyv filmadaptációját, hogy még visszatérek ehhez a sztorihoz. De most, egyrészt olvasva, másrészt már kicsit ismerve az írnőt, teljesen megfogott a története. 

A Partvonal kiadó nemcsak új borítóval hozta el nekünk az eredetileg, 10 éve megjelent könyvet, hanem olvashatjuk a szerző előszavát is az évforduló kapcsán. Ebben elmeséli milyen reakciókat kapott az évek során és újraolvasva a történetet hogyan látja az akkori énjét. Furcsa lehet a saját életedből bestsellert írni...

A történetet talán nem kell sokatoknak bemutatnom: ebben a könyvben az írónő önvallomását olvashatjuk arról az egy évről, amit saját maga megismerésével tölt.
A könyv három részre van osztva, azon belül 3*36 rövidebb fejezetre. Ennek megvan az oka - Liz odavan a jelekért és a számokért. A dzsapa-mala, vagyis a jógik által is használt lánc (olyan mint a rózsafüzér) 108 szemből áll - ahogy ez a regény is.
forrás

A kalandok Olaszországban kezdődnek, de előtte Liz szívbemarkolóan részletesen elmeséli az elromlott házasságának és a válásának a történetét. Azt hogy milyen volt depresszióval küzdeni, egyrészt a társadalmi konvenciók, másrészt a válás miatt.
Mekkora csapás volt az, hogy a férfi, akivel összekötötte az életét, ahelyett hogy megkönnyítette volna neki az elválást, csak nehezebbé tette. Egyszerűen nem értem meg, hogy lehetett ilyen vele - Liz kb minden vagyonát a volt férjére hagyta, csak hogy elengedje! Azért ez milyen helyzet? Persze tudjuk, hogy az USÁ-ban kb külön ipara van válópereknek és a válóperes ügyvédeknek.

Rómába Liz lefogyva, a depresszióból épp hogy kifelé tartva érkezik meg. Nincs más vágya, csak élvezni az életet. Még New Yorkban kezdett el olaszt tanulni, csak úgy, a saját öröme kedvéért. Ebben a fejezetben rengeteg étel és az olasztanulás kerül előtérbe. Az itt töltött négy hónapja elindította a gyógyulás felé vezető úton.
"De a boldogság nem így működik – hanem személyes erőfeszítés eredménye. Az ember harcol és küzd érte, kitart mellette, és néha az egész világot átutazza, csak hogy megtalálja. Fáradhatatlanul részt kell vennünk a saját áldásaink létrehozásában. És ha végre elértük a boldogság állapotát, akkor sem lazíthatunk: folyamatosan, hatalmas erőfeszítéssel a felszínen kell tartanunk magunkat. Ha nem így teszünk, akkor a belső megelégedettség szép lassan elszivárog. Könnyű akkor fohászkodni, amikor bajban vagyunk, de ha a krízis elmúlta után is folytatjuk az imádkozást, akkor mintegy lelkünkbe zárjuk és megőrizzük az elért eredményeket."
A következő állomása India, egy kis falu melletti ashram ("spirituális menedékhely"), ahová régóta el szeretett volna jutni. Az egyik szerelme ismerette még meg New Yorkban a Gurujával, akkor jött rá Liz, hogy szüksége van erre a vallásra, a meditációra és a jógára.
forrás
Bevallom ettől a résztől tartottam a legjobban, mivel eddig határozott véleményem volt a vallásról - de annyira jól van megírva, hogy még a saját előítéleteim sem tudtak zavarni! Mindenképpen érdekes volt, ahogy bemutatta a meditációt, a vallások közös pontjait - amik arra utalnak, hogy a hit a fontos és nem a megálmodott isnten-kép vagy a szertartások, mert lényegében mind ugyanarra törekszik.
"-… azt hittem, hogy ő a lelki társam. – Valószínűleg az is volt. Csak az a baj, hogy nem fogtad fel, mit is jelent ez a szó. Az emberek az hiszik, hogy a lelki társuk tökéletesen illik hozzájuk, és ugye mindenki erre vágyik. De az igazi lelki társ az nem más, mint egy tükör, aki megmutatja, mi az ami téged visszatart. Ő az, aki felhívja a figyelmedet önmagadra, hogy végre megváltoztathasd az életed. Az igazi lelki társ valószínűleg a legfontosabb személy, akivel csak összehoz az élet,mert ő az,aki ledönti a saját magad emelte falakat, és életre pofoz. De hogy örökre vele maradj? Á! Az túl fájdalmas lenne. A lelki társak csak annyi időre tűnnek fel az életedben, amíg rá nem világítanak a személyiséged egy újabb árnyoldalára, aztán eltűnnek."
Az utazás utolsó állomása az Indonéz szigetvilágban található Bali volt. Ide egy korábbi látogatása jött - akkor egy Ketut nevű füvesember megjósolta Liznek, hogy vissza fog térni, és angolt fog tanítani neki. Ebben az időszakban beérik minden, amit átélt eddig, a mindennapjai részévé válik a meditáció, a nyitottság, a segítségnyújtás és az élet élvezete.
forrás
Ami miatt annyira megfogott ez a könyv, hogy nem csak egy nő útkereséséről szól - kicsit extrém körülmények között - hanem érdekes 'ismertető' is erről a három országról, kultúráról. Mivel Liz korábbi könyveit is szerettem, így persze az önéletrajzi részek és a gondolatai is még jobban érdekeltek.
"Arra a nőre gondolok akivé váltam, és a mostani életemre, és hogy mindig is arra vágytam, hogy ez a fajta nő legyek, és ezt a fajta életet éljem: hogy szabadon, megjátszás nélkül önmagam lehessek."
Ajánlom:
- minden nőnek
- aki szeret utazásokról, különböző kultúrákról olvasni
- aki szeretne az élet megtapasztalásának új módjairól olvasni

Örülök, hogy adtam egy új esélyt ennek a történetnek, az év elején meg egyáltalán az írónőnek, mert az idei legjobb könyvélményeim között ő könyvei - is - szerepelnek!

Extra tartalmak a kiadó blogján

5/5

Kiadó: Partvonal
Kiadás éve: 2016
Eredeti cím: Eat, pray, love
Oldalszám: 360
Ár: 3490 Ft Vedd meg a kiadótól 30%-al olcsóbban!
Borító: 5/5

Fülszöveg:
"Egy nő, aki nem akart többé megfelelni. Egy nő, aki elengedte a jelenét, és megtalálta a boldogságát.Egy nő, akiben magunkra ismerhetünk.Elizabeth Gilbert önéletrajzi regénye spirituális utazásra hívja olvasóit. A főszereplő Liznek – akit a regényből készült filmben Julia Roberts alakít – mindene megvan, amiről egy nő álmodhat: gazdag férj, álomház, sikeres írói karrier. Ám ő mégis boldogtalan. Az élete egyik pillanatról a másikra romokban hever, látszólag ok nélkül. A harmincéves írónő hirtelen elhatározásból elköltözik otthonról, és kilép a házasságából. Nekivág a nagyvilágnak, és egyéves világkörüli útnak indul, hogy végre rájöjjön, ki is ő valójában, és mit akar az élettől. Zarándoklata Itáliába, Indiába és Indonéziába vezet, ahol olasz dzsigolók, indiai guruk, indonéz gyógyítók között, varázslatos helyszíneken egészen új szemszögből tekinthet magára és az élet boldog pillanataira. A nagysikerű Big Magic szerzőjének őszinte, humoros és mély érzelmű könyve mára kultikus olvasmány: a szabadon gondolkodó lányok, asszonyok bibliája. Tíz éve jelent meg először, és a mai napig töretlen népszerűségnek örvend világszerte. Az évfordulós kiadás új előszavában Elizabeth Gilbert személyesen is üzen rajongóinak."

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.