Gareth Roberts&Douglas Adams - Shada
Már többször kerülgettem ezt a könyvet tavaly óta, de valamiért tartottam tőle. Pár éve kezdtem el nézni a Doctor Who új sorozatait (ami 2005-ben indult), ez a történet viszont még a régi sorozat idejéből való és az általam ismeretlen Doktor (a 4.) szerepel benne.
A könyv érdekessége, hogy Douglas Adams (A Galaxis útikalauz stopposoknak írója) műve a Shada, ami viszont sosem került adásba egy sztrájk miatt. A kézirat megmaradt, később audiójáték készült belőle, és vhs-en is megjelent a 6 epizódra bontva, amit a BBC megbízásából a Big Finish Productions készített. (többi infó róla a wikipédián) Végül regény formába Gareth Roberts dolgozta át 2011-ben, aki maga is nagy Douglas Adams fan, így tisztelettel nyúlt az eredeti anyaghoz.
"A Doktor „küldetése”, ha lehet annak nevezni (ő maga sohasem nevezte annak), mindössze a felfedezésre, a csodákban és izgalmakban bővelkedő, hosszú életre irányult. Útja során azonban helyrehozott rossz, helytelen dolgokat is, nem valami nemes és fennkölt okból, egyszerűen csak azért, mert épp ott volt és így látta helyesnek."
tumblr |
A történetben Cambridge-be csöppenünk, ahol Chris Parsons épp élete egy fontos döntése előtt áll - megpróbálja elmondani a lánynak, aki pár nap múlva Amerikába utazik, hogy szereti vagy hagyja menni. Chronotis professzort látogatja meg, hogy néhány könyvet kérjen kölcsön, amivel beszélgetést kezdeményezhet Clairrel, viszont elvisz egy másik könyvet is, ami nagy kalandba sodorja (mindig azok a fránya könyvek :D).
Eközben egy Skagra nevű férfi azon ügyködik, hogy véghezvigye nagyszabású tervét, ehhez viszont szüksége van a Chronotisnál található könyvre.
A Doktor üzenetet kap, hogy látogassa meg régi ismerősét, a professzort - így jelenlegi útitársaival, a szintén időlord(lady) Romanával és egy robotkutyával, K-9-el szintén Cambridge-be tartanak.
forrás |
"– Nem tud követni, ugye? – kérdezte a professzor. – Nem – ismerte be Clare. – Helyes – bólintott a professzor. – Vegye úgy, hogy én egy anomálián belüli paradoxon vagyok, és igya nyugodtan a teáját."
Szerencsére hamar megbarátkoztam ezzel a 'régi' Doktorral is, ahogy a mostani sorozat is, inkább szórakoztató a könyv, még a nagy ellenfél és veszélyek ellenére is. Ott van az angol humor, amit szeretek, a Doktor furcsa beszólásai, és a szedett-vedett, de szimpatikus csapat :)
"Wilkin becsapta az ajtót. Egyenesre állította a nyakkendőjét, megigazította a kalapját, és azzal az elhatározással, hogy egyáltalán nem vesz tudomást az örvényről, még egyszer bekopogott, majd újra kinyitotta az ajtót. Ad még egy esélyt a szobának, hogy rendbe hozza magát, és ismét úgy viselkedjen, ahogy az egy a St. Cedd's College-hoz tartozó, tisztességes lakrészhez illik."
A negyedik Doktor és Romana
|
(Az első könyv, amit olvasni fogok a 2015-ös várólistacsökkentő listámra azt hiszem a Galaxis útikalauz lesz :D)
5/5
Kiadó: GABO
Kiadás éve: 2013Eredeti cím: Shada
Oldalszám: 476
Ár: 3990 Ft
Borító: 5/5
Fülszöveg:
"A Doktor régi barátja, a szintén időlord Chronotis nyugdíjas éveit a Cambridge Egyetemen tölti, ahol aztán senkinek sem tűnik fel, hogy a professzor élete évszázadokig tart. Az viszont már nagyon is feltűnik valakinek, hogy amikor az öregúr eljött a Gallifrey bolygóról, magával hozott néhány szuvenírt, köztük egy igen veszélyes könyvet.A Gallifrey imádásra méltó ősi törvénye nem tóparti olvasmány: a sötét Rassilon-kor idejéből származó Leletek közé tartozik, és nem kerülhet rossz kezekbe. A felülmúlhatatlanul gonosz Skagra pedig meg akarja szerezni a könyvet, és még ennél is alattomosabb tervet forgat a fejében.Teljesen egyértelmű, hogy ebben a helyzetben csak a Doktor, Romana és K-9 segíthet.
A Shada az utánozhatatlan Douglas Adams forgatókönyve alapján készült: a legendás, „elveszett” Ki vagy, Doki?-történet a klasszikus tévésorozathoz íródott. A tervezett epizódok végül nem kerültek képernyőre, Gareth Roberts azonban regényt írt Adams munkája alapján."
Nincsenek megjegyzések:
Te mit gondolsz? :)