Paul Auster - New York trilógia

Évek óta várólistámon volt ez a könyv, vonzott, de annyira mégsem, nem tudtam mit várjak tőle. Most amikor kiolvastam, még mindig bizonytalan vagyok. Egész héten ezt olvastam, rám telepedett, kellett hozzá egy bizonyos lelkiállapot és talán lehangolva, elmélkedve még jobban megfogott.

A könyv háromnegyedénél még mindig nem tudtam mit várjak, hogyan fog összekapcsolódni a három szál? Mert három kisregény szerepel a kötetben, ezek külön jelentek meg eredetileg 1985-1986-ban. 

Sajátos detektívregényekről van szó - első ránézésre, mind a háromban felbukkannak amatőr és hivatásos detektívek, akik egyben írók is. Nyomoznak, megfigyelnek bizonyos személyeket, de közös bennünk, hogy a végén szürreális módon feloldódik az életük a megfigyelés közben, vagy eltűnnek, mindenesetre kizökkennek a megszokott életükből.

"És végül a legfontosabb: sohasem elfelejteni, ki vagyok. Sohasem elfelejteni, kinek gondolnak engem. Ez már nem játék. Másrészt viszont semmi sem világos. Például: ki vagy? És ha azt hiszed, hogy tudod, miért hazudsz mégis állandóan? Erre nem tudok mit válaszolni. Nem tudok semmit se mondani, csak ezt: Ide hallgasson. A nevem Paul Auster. Nem ez az igazi nevem."

forrás

Az első részben (Üvegváros) egy özvegy író, aki álnéven ír detektívtörténeteket megbízást kap egy téves telefonhívás miatt. Egy fiatal, sérült férfi és a felesége kérik Quinn segítségét: tudják, hogy a napokban New Yorkba látogat a férfi apja, akitől joggal tartanak. Quinn védelmet ígér, még úgy is, hogy nem is magándetektív. A megfigyelt személy végül egészen más lesz, mint amit várunk és olyan témákba bonyolódunk bele, mint a nyelv, a kommunikáció esetlensége. Ez a téma a többi kisregényben is megjelenik.

A második rész tényleg detektívtörténetként indul, White megbízza Bluet, hogy figyelje meg Blacket. A történet itt is egészen szürreális helyzetbe alakul át...

A bezárt szoba két gyerekkori jó barát történetét meséli el, furcsa hasonlóságokkal és az íróság kérdéseivel (tiszta Esti Kornél).

Mindhárom részben felbukkant az önazonosság kérdése (több szereplő egymásba olvad, hasonlóak vagy épp feladják a megszokott életüket): mit jelent a név, mit jelent másik ember bőrébe bújni, kik vagyunk mi? Ijesztő kérdéseket boncolgat, ha belemélyedünk.

"A három történet végső soron azonos, ha különböző tudatszinteken jelenítik is meg ugyanazt. Nem kérkedem, hogy bármit is megoldottam volna. Mindössze annyi történt, hogy jött egy pillanat, amikor már nem féltem többé szembenézni önmagammal, azzal, amiről ez a könyv szól. A többi már csak a szavakon múlott, és nekem nem volt más választásom, mint hogy vállalom őket, megyek, amerre vinni akarnak. Maguk a szavak ettől még nem szükségképpen fontosak. Régóta küszködöm, hogy elbúcsúztassak magamból valamit, s nekem valójában csak ez a harc a fontos. Ez alkotja az igazi történést, ez a szavak mögött lejátszódó küzdelem."

Beszippantott ez a könyv, meg-megálltam egyes bekezdéseknél, újraolvastam, átértelmeztem a saját életemre. Azt hiszem sokáig a fejemben marad és újra is fogom olvasni, hogy újabb rétegeit fedezhessem fel. 

Tetszettek a fenti kérdéseken kívül a hangulatteremtő részek - maga New York, bisztróival, lepusztult lakásaival, nyüzsgő utcáival.

forrás

5/5

Kiadó: Európa

Kiadás éve: 2012

Eredeti cím: The New York Trilogy

Oldalszám: 393

Ár: 3500 Ft

Borító: 5/5

Fülszöveg:

forrás

"Paul Auster (1947-) amerikai regényíró, esszéista, költő és műfordító a 80-as évek közepén vált szélesebb körben ismertté kísérleti detektívregény-sorozatával, a New York trilógiával. Ennek első darabja, az Üvegváros egy Quinn nevű, álnéven publikáló író története, akit felbérelnek, hogy kövesse Stillmannt, a börtönből szabadult filozófust, hátha az meg akarja ölni a fiát. Ahogy Quinn elmélyed az ügyben, egy olyan labirintusba téved, amelyben a szereplők kiléte egyre zavarosabb lesz, s már-már szétválaszthatatlan, mi tény és mi fikció. A Kísértetek című második regény a detektívtörténet lecsupaszított váza. „Az ügy eléggé egyszerűnek látszik. White kívánsága, hogy szemmel tartson egy Black nevezetű egyént, amíg csak szükségesnek mutatkozik. Míg Brownak dolgozott, Blue elég sok hasonló jellegű munkát végzett, és úgy tűnik ez az ügy sem lesz másmilyen, talán még könnyebb is az átlagnál”- így kezdődik a történet, amelyben végül csak arra a kérdésre kapunk választ, hogy ki kicsoda és miben sántikál, arra azonban nem, hogy mit is jelent ez az egész. „Sötéten, titokzatosan érik a múltban a jelen, jelenben a jövő- írja Auster.- Ilyen a világ: vakon tapogatózunk, lépésben, szavanként botorkálunk előre. Keserves a tudás, s gyakorta bizony nagy árat kell fizetnünk érte.” A bezárt szoba főszereplőjének egyes szám első személyű története a hasonmás-téma variációja. A narrátor egy eltűnt és halottnak hitt író, Fanshawe kéziratának birtokába jut, amelynek publikálása valóságos irodalmi szenzáció. Oly mértékben azonosul ezzel az íróval, hogy még a feleségét is elveszi, holott tudja – egyedül ő tudja –, hogy Fanshawe valójában él. Ez a nyomozás, melynek során irodalmi alakok kopírozódnak egymásra, az önazonosság-keresés parabolájaként olvasható, s mint ilyen, nemcsak a trilógiát zárja le, hanem továbbmutat a későbbi – magyarul ugyancsak egytől egyig megjelent – Auster-regények felé."