Joe Hill - Szarvak

Kisebb könyvolvasási válságból (6 könyvbe kezdtem bele egy hét alatt) húzott ki ez a könyv. Fura, pedig nem az én világom a horror-fantasy vagy minek is nevezzem Joe Hill történetét (ez az első ilyen könyvem amúgy, komfortzónából ki! :D). Idén már beszereztem rukkoláról az író első magyarul megjelent könyvét (A szív alakú doboz), de úgy alakult, hogy mégis előbb ebbe vágtam bele.

A könyvről egy éve hallottam először Youmustread első vlogos bejegyzésében, Zakkant is írt róla nemrég, ősszel pedig már a mozik is vetíteni fogják a filmet Daniel Radcliffe főszereplésével. (Az előzetes alapján több 'huncutság', gonosz tréfa lesz benne - a könyvben több a vér és szenvedés.


Főszereplőnk, Ignatius Perrish, aki szörnyű másnapossággal és két szarvval a fején ébred fel... Halvány emlékei vannak arról, hogy előző éjszaka egy éve, brutálisan meggyilkolt barátnője emlékhelyén volt, és meggyalázta egy Mária szobrot, de se kép se hang. Ahogy feltápászkodik és több emberrel találkozik felismeri, hogy ördögi szarvai különös erővel bírnak - jelenlétükben az emberek a legrosszabb formájukat hozzák, a mocskos vágyaikat teregetik Ig elé, agresszívek lesznek. Eléggé kiábrándultam az emberekből ezeket a részeket olvasva, az író elég keményen odavág a gyerekes anyukának, a papnak, mindenkinek. Nincs tökéletes jó ember, mindenkinek vannak mocskos gondolatai - Ig különös új adottsága ezt hozza a felszínre.
"Egyedül az ördög szereti az embert olyannak, amilyen, leli örömét magunk ellen szőtt ravasz terveinkben, szégyentelen kíváncsiságunkban, önuralmunk teljes hiányában, ösztönös indulatunkban, hogy amint hírét vesszük, azonnal megszegői is legyünk a törvénynek, és örök hajlandóságunkban, hogy egy kis hetyegésért feladjuk halhatatlan lelkünket."
A történet Merrin, Ig tinikori és felnőttkori egyetlen és nagy szerelme meggyilkolása körül forog. Megismerjük visszaemlékezésekből Ig és bátyja gyerekkorát, hogyan találkozott Ig Merrinnel és legjobb
barátjával Lee-vel. Ezek a visszaemlékező részek tetszettek a legjobban, a kamaszszerelem és barátságok alakulása. Nem mondom, az ördögös részek is a helyükön voltak, jól lavírozott a fantázia és a valóság között: nem jelent meg a patás ördög szó szerint, de érdekes volt Ig átalakulása. Humor is volt benne, hogy megtörje a véresen komoly és hátborzongató eseményeket (kék szoknya! :D). A téma miatt tartottam, hogy túlságosan elmegy a vallás felé, de néhány - teljesen emészthető - gondolatmeneten kívül nem mélyedt bele a témába.
forrás
"Isten szereti az embert, halljuk, csakhogy a szeretetet tettekkel kell bizonyítani. Ha csónakban ülnél, és nem mentenél ki egy fuldoklót, nyilván a pokol tüzére kerülnél; Isten viszont, az Ő bölcsességében, nem érzi szükségét, hogy hatalmát latba vetve bárkit akár egyetlen másodperc szenvedéstől megmentsen, és rideg tétlensége ellenére mégis ünneplik és tisztelik. Mutassa meg valaki ebben az erkölcsi logikát."
Összességében tetszett a könyv, megszeretni nem fogom ezt a műfajt (túl sok az agresszió és a szenvedés), de érdekes élmény volt, nem bántam meg, hogy nekikezdtem! A könyv befejezése is tetszett, minden a helyére került, nem éreztem azt hogy mégsem így kellett volna történnie (két szereplő összeboronálása külön tetszett a lelkemnek). 
Többször eszembe jutott olvasás közben csak az amerikaiak között van ennyi degenerált??

A filmre meg persze kíváncsi vagyok, bár Daniellel úgy vagyok, hogy eddig akárhány más (nem HP) szerepben láttam, valahogy mindig kilógott. (Mondjuk a Kill all your darlingsban jó volt, viszont A Young Doctor's Notebookjában fura volt, hogy tök más, mint az 'idős' doktor - vicces végülis, csak furcsálltam)

4/5

Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2012
Eredeti cím:  Horns
Oldalszám: 504
Ár: 3200 Ft
Borító: 4/5

Az íróról: 
A teljes neve Joseph Hillstrom King ... igen az a King, Stephen King fia ;)
Joe Hill
forrás

Fülszöveg:
"Ignatius Perrish egy részeg éjszaka után arra ébred, hogy irtózatosan fáj a feje… és a tükörbe nézve azt látja, hogy szarvak nőttek a halántékán. Ig először azt hiszi, hallucinál, a gyász és a harag elvette az eszét. Hiszen az utóbbi egy évet a maga privát purgatóriumában töltötte: egy esztendővel ezelőtt erőszakolták és gyilkolták meg brutális módon, felfoghatatlanul a szerelmét, Merrin Williamset. A teljes idegösszeomlás is szinte természetes lenne nála. Csakhogy ezek a szarvak valódiak…Azelőtt Ig a boldogok gondtalan életét élte: gazdag szülők gyermekeként, tévésztár báty öccseként megvolt mindene, pénz, biztonság, megbecsülés. Megvolt mindene, sőt annál több is – Merrin szerelme, akivel együtt osztoztak romantikán, diákkori felelőtlenségeken, egy csakis kettejüknek kijutó, varázsos kalandon. Merrin halálával mindez oda lett. Noha Ig volt az egyetlen gyanúsított, bíróság elé sohasem került, de fel sem mentette soha a kisváros, Gideon közvéleménye: persze hogy azért úszta meg, mert befolyásos szülei vannak! Mintha mindenki elhagyta volna Iget, még az Isten is. Talán csak egyvalaki nem: a benne lakozó ördög…És most, ezekkel a szarvakkal, Ig rettenetes erőre tesz szert – olyan tehetségre, amellyel végre kinyomozhatja, ki ölte meg Merrint, ki tette tönkre az életét. És bosszút állhat. A templomba járás, az ima nem segített. Jöjjön hát a Sátán!"
A film előzetese:

6 megjegyzés:

  1. De jó, te is kilépegettél, és te is Hillel, illetve Kingékkel ugye, némileg. :)
    Hm, lehet hogy ez jobb választás lett volna nekem is a szív alakú helyett? :)
    Hú, Daniel Radcliffe-es film, na erről is lemaradtam eddig, hát ha mást nem, a filmet szerintem megnézem, aztán meglátjuk adok-e még esélyt Hillnek - de mióta Kinget is kipróbáltam, a nagyöreg felé hajlok inkább. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony :)) Én is arra gondoltam, hogy jobb h nem A szív alakú dobozzal kezdtem, de szeretnék még arra is sort keríteni idén, és persze Kingtől is olvasni (Hasznos holmikat néztem ki).

      Törlés
  2. Hasonlóan láttuk a könyvet, bár nálam asszem 3.5-et kapott :) A filmre én is kíváncsi leszek, nekem egyébként Radcliffe tetszett A fekete ruhás nő horrorban (abból is mintha lenne könyv - lehet D.R. bevonzza ezeket?) úgyhogy én majd jól megnézem a Szarvakat. Kíváncsi leszek, hogy fogják megcsinálni filmen a könyv végét, és az is érdekel, hogy hogy fog kinézni az erdő, és a benne lévő kis házikó Ig és Merrin menedéke.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, néztem is h te mennyi pontot adtál rá.
      Tényleg A fekete ruhás nőben is játszott - na nekem abból is kilógott, mert olyan gyerek feje van - még mindig - és ott meg apát játszott. Fránya előítéletek.
      Igen az a házikó, az tetszett, (megyek kutatok vmi feliratot a filmhez :D)

      Törlés
  3. Én eddig messze, nagyon messze elkerültem ezt a könyvet, de most meghoztad hozzá a kedvem, mert nagyon érdekesnek tűnik az alapsztori. Azt hiszem, majd én is teszek vele egy próbát :)

    VálaszTörlés
  4. Hali!Pont tegnap fejeztem be ennek a könyvnek az olvasását és tök véletlenül bukkantam erre a blogra de nagyon örülök neki! :) Mert így legalább megoszthatom a könyvszeretőkkel,hogy 16 Stephen King elolvasása után bizony nekem most a Szarvak lettek a favorit.Még ha nem is Stephen hanem a fia írta.Látszik,hogy Joe Hill min nőtt fel!Kiváncsian várom a további regényeit! :D A filmet még nem láttam de abból kiindulva,hogy a könyv mindig jobb mint a film lehet meg sem nézem.Aki látta a Búra alatt című filmet mind áradozott róla én persze előbb olvastam a könyvet és elég nagy csalódás volt.A maga nemében biztos jó film de nem a könyv után.Ugyanez igaz a Végítéletre is.Úgyhogy sorry Harry Potter de azt hiszem egyenlőre jegellek mint Iggy Perisht! :)

    VálaszTörlés

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.