Cserna-Szabó András - Szíved helyén épül már a Halálcsillag

Két éve ismertem meg Cserna-Szabó András munkásságát: a Puszibolttal kezdtem ez lett a kedvencem, azóta megvettem és bele-bele olvastam a Mérgezett hajtűkbe is. Múlt héten jelent meg a legújabb műve, ami az eddigiekhez képest műfajilag is más, mivel az eddigi novellák, esszék helyett egy regényt foghatunk a kezünkbe.

A főszereplőnk, elbeszélőnk Emlék Bundás, aki több vonatkozásban hasonlít magára a szerzőre, de persze nem azonos vele. Ahogy a lenti linkeknél található interjúban mondja: "Természetesen Emlék Bundás sem én vagyok, bár vannak hasonlóságok köztünk. De nem hiszem, hogy a saját életemet kéne írnom. A saját életem csak egy trambulin, amiről el lehet ugrani."
Emlék egy elég szerencsétlen alak, magányosan él egy pesti lakásban, nagy ritkán mozdul ki, akkor is főleg a kocsmákat járja, vagy a kiadójában kopogtat némi előleg reményében. Szenvedélye a főzés és a krimik és egy sárga műanyagkacsa a hűséges társa :)

"A helyzet nem volt éppen rózsás. Harmincnégy múltam, és egy sárga műanyagkacsa volt az egyetlen igazi társam ebben a cintányéros cudar világban." 
A könyv néhány évet ölel fel, ami alatt Emlék megírja az újabb könyvét, egy westernt. Ám az évek alatt, amikor nők jönnek-mennek az életében, hiába keresi a boldogságot valahogyan az sosem lesz tartós. Idegösszeomlás, piálás, teljes kimerülés miatt a készülő regénye összemosódik az életével...

"Ha frissen borotvált, pacsuliszagú, vasalt ingű íróval találkozol az utcán, biztos lehetsz benne: vagy a kiadóba megy előlegért, vagy nőhöz."
Cserna-Szabó nagy erőssége a valósághű, de kissé eltúlzott szereplők ábrázolásában van, a szerencsétlen pultosnő, akinek a férfiak csak szenvedést okoztak. A csalfa nő, akibe halálosan szerelmesek a férfiak, ám ő úgy eldobja őket, mint a használt zsepit. A macsó, aki élete delén jön rá, hogy ő voltaképpen nő - és a vicces, hogy nőnek elviselhetőbb lesz...

A humorával már a Pusziboltban is megvett magának a kedves író, ez a könyv talán még viccesebb, mint az előző. A férfi lét problémáihoz nem igen tudok hozzászólni, de a másik oldalról jó volt belelátni Emlék Bundás életébe. A humora néhol alpári, de ez ne riasszon el senkit :)
(A cím pedig ismét remek - olyan egyedi címeket adott az eddigi könyveinek is, már ezzel megnyert magának :D)

5/5

Kiadó: Magvető Kiadó
Kiadás éve: 2013
Oldalszám: 362
Ár: 3490 Ft
Borító: 5/5

Hasznos linkek:
A könyv facebook oldala
Interjú az ujkonyvpiac.hu-n
Részlet
Újabb részlet és soundtrack lista


Fülszöveg:
"Emlék Bundás egy nyugodtnak induló vasárnap délután kedvenc férfimagazinjából arról értesül, hogy a szerelem kialakulásáért a feniletilamin nevű hormon a felelős, s hogy pontosan hétféle szerelem létezik. Mire a cikk végére ér, már tajtékzik a dühtől, és ordít: micsoda hazugság, hiszen csakis egyféle van, „az elvakult, buta, üres szerelem, ami csak szenvedély és csak rabság. A többi habkönnyű neurózis, polgári házasság, semmi egyéb." Az már az élet humorérzékét dicséri, hogy ebben a pillanatban megcsörren a telefonja, és éppen az a nő keresi, aki elhagyta, és akinek az emlékétől nem tud szabadulni. A regény a vak szenvedélyek karneválja. A fekete szerelem végigsöpör a budapesti Király utcán, Kolozsváron, Pécsen, az adriai tengerparton. Nemet változtató macsó, japán karddal hadonászó írósztár, bánatevésbe menekülő mizantróp apa, transzvesztita szerelemdémon és persze a westernt író főhős kergeti a boldogság kék madarát, vagy ahogy a könyv fogalmazza újra a toposzt: a szerelem pöttyös lasztiját. Mindeközben a Vadnyugaton is zajlik az élet: ármány és szerelem, bűn és bűnhődés, árulás és bosszú. A legendás Mocskos Tizenegyek Bandája az enyészeté lesz, kőkemény gengszterszívek törnek ripityára, de azért Blacklord messze földön híres kuplerájának (Eldorádó Kéjház) szalonjában minden hajnalban felcsendül a Szamár-induló…"

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.