Jókai Mór - Az arany ember

Ezt a regényt nem kell senkinek bemutatnom :D A kapcsolatunk elég régi - még általánosban el kellett volna olvasnom, de bevallom a Vaskapu leírásánál feladtam a harcot. Túl sok 'felesleges' információ volt benne, ráadásul a nyelvezete sem könnyítette meg a dolgom. Nem is értem egy általános iskolásnak, hogy lehet feladni - kivenném a tantervből és csak középiskolában, 'érettebb' fejjel adnám a diákok kezébe.
A magyar szak alatt is megúsztam, hogy el kelljen olvasnom - úgy rémlik nem foglalkoztunk ezzel a művel, ezért csak most kerítettem rá sort hangoskönyv formában. Kútvölgyi Erzsébet előadásában hallgattam meg, akinek a hangja már ismerős volt Az ajtó c. mű miatt is :) 

A történetet nagy vonalakban mindenki ismeri - címszereplőnk, Tímár Mihály egy egyszerű hajóbiztosként kezdte, ám amikor felszállt a hajójára (Szent Borbála) egy török ember a lányával, minden megváltozott. Ali Csorbadzsi a szultán haragja elől menekül megmentett kincseivel és Tímea nevű lányával. A hajóút során Ali megmérgezi magát és Tímár gondjaira bízza leányát és vagyonát. A Szent Borbála utasai a Dunán hajóznak felfelé, útközben találnak egy eldugott kis szigetet, a Senki szigetét, ahol Teréza él lányával, Noémivel egyedül. A szigetről egyik ország sem tud, ezért ott nincs törvény, nincs vallás - csak a természet, igazi paradicsomi hely. Tímár folytatja útját Komáromba, ahol Tímeát a Brazovics családhoz viszi. A hajójuk útközben elsüllyed, és Ali Csorbadzsi gabonába fektetett vagyona a Duna alá kerül. Ám Tímár egy baráti jó tanácsra, eladja ezt az ázott búzát, és az egyik zsákban megtalálja a török igazi kincseit...
Innen kezdődik a társadalmi emelkedése, a kincsekből egyre nagyobb vagyont szerez magának - minden trükkös ötlete bejön, jót tesz a szegényekkel - ráragad az arany ember kifejezés. 
Ám a bűntudat is gyötri, hiszen Tímea vagyonát lopta el, ám időközben úgy alakul, hogy feleségül kéri a lányt, így megnyugtatja a lelkiismeretét, hiszen a kincseket megtöbbszörözve adja vissza.
Hiába a nagy vagyon, az emberek tisztelete - nem lesz boldog a házasságában, ezért visszatér a Senki szigetére, ahol megtalálja az igazi szerelmet...

A kedvenc szereplőm Teréza mama volt, aki egy erős nő - mindent elvettek tőle, de mégis talpra állt, és létrehozott egy kis paradicsomot a Duna közepén. (...Először nem értettem miért mondta, hogy egy csempésznő árvája az új jövevény náluk, gyanús volt, aztán mikor második alkalommal is ezt mondta már biztos voltam benne, hogyan érti :D Tímár volt a hunyó!) :) 
Athaliet utáltam a legjobban, elég szörnyű a sorsa, de a végére megbolondult szegény :S
Tímár egy esendő ember, nagy szerencséje volt az életben, de nagyot kockáztatott is - végül rájött, hogy a szeret és a boldogság fontosabb a vagyonnál.

A regény nagyon fordulatos, a romantika jegyei (váratlan események, amik csodaszámba mennek - minden jól alakul Tímár számára..., az érzelmek fontossága - gyűlölet és szeretet végletesig felnagyítva) és a realizmus is megjelenik (a leírások, jellemábrázolások).
Kétségtelenül alapmű, de tartom azt, hogy idősebb korban kell a gyerekek kezébe adni, amikor már jobban megértik, és persze sok lábjegyzettel a régies kifejezések miatt...

4/5

Az 1962-es film feldolgozást is megnéztem - hát sok részlet kimaradt belőle, de a lényeg benne van. :)

Amúgy szívesen venném, ha a magyar filmesek nem a hülye amerikai vígjátékokat majmolnál hanem a régi klasszikusainkat forgatnák újra! Meg lehet nézni az angolokat, a BBC egyre-másra készíti a minisorozatokat a klasszikusaikból! 

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.