Georges Simenon - Maigret és a halott gyémántkereskedő

Ez volt az első regényem az írótól, ahogy utánaolvastam meglepődtem, hogy még nem hallottam róla, hiszen olyan sok könyvet írt - ez persze a krimiolvasási hiányosságaimnak tudható be. A hozzám hasonlóknak jól jön a könyv végén található rövid kis bemutatás az íróról (szeretem ha ilyeneket is beleraknak a könyvbe).

"Egy tizenhét órás kihallgatás sem mindig vezet eredményre. Még akkor sem, ha a végtelenül türelmes Maigret vezeti. A dán Carl Andersenből ugyanis szinte semmit sem tud kihúzni. Márpedig a férfi otthonában, a garázsban – jóllehet nem az ő, hanem szomszédja autójában – Isaac Goldberg, anvers­i gyémántkereskedő holttestét fedezik fel, miközben Andersen autója a szomszéd, Michonnet garázsában található. Maigret nem tehet mást: idejét a Trois­Veuves útkereszteződésben tölti, és figyeli az ott lakókat: Andersent és titokzatos testvérét, Elsét, Michonnet­éket és az egykori bokszolóból autószerelő­műhely tulajdonosává avanzsált Oscarékat. Mi történt? És kinek állt érdekében eltenni láb alól a gyémántkereskedő hirtelen felbukkanó özvegyét? Maigret élete kockáztatásával próbálja meg szétbogozni a szálakat. A regényből egy évvel megjelenése után, 1932-­ben a kor egyik leghíresebb francia rendezője, Jean Renoir forgatott filmet, amelyben testvére, Pierre Renoir játszotta a főszerepet."

Nehéz dolog egy krimiről írni, hisz a történetet nem tanácsos elmesélni :) A fülszövegben olvashatjuk a könyv alapszituációját, én inkább más dolgokra térnék ki.
Először is az író stílusa fogott meg, letisztult, rövid-velős hangulatkeltő leírások, pergő párbeszédek, amikből felépül a történet - semmi sallang, csak a lényeg. Maigretet alakját Sherlock Holmeshoz, és Hercule Poirothoz hasonlítva el kell mondani, hogy ő a két híres nyomozóval szemben háttérben marad. Nincs olyan hangsúlyosan jelen a szövegben, mint ők. Egy visszafogott, ám éles elméjű embernek ismertem meg, aki nem kérkedik a tudásával (nem úgy mint Holmes).
Tetszett a könyv hangulata, a titkok, a furcsa események - és a persze a végén amikor minden kiderül.
A kedvenc karakterem Else lett :)

Nem hosszú a könyv (126 o.) ezért ideális volt a megismerkedésre Monsieur Maigret-el :) Aki szereti a krimit, a francia helyszíneket, szereplőket és a letisztult ám mégis erőteljes stílust bátran ajánlom neki a könyvet.

5/5

Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2011
Eredeti cím: La Nuit de Carrefour
Oldalszám: 126
Ár: 1980 Ft
Borító: 5/5 (letisztult, egyszerűen szép :))

A könyvet köszönöm az Ageve Könyveknek és Lobonak!

További információk:
Az Agave ezen kívül két Maigret történetet adott ki, itt megtalálhatóak - Maigret nyaralni megy, és Maigret gyanút fog.
A következő könyv amit olvashatunk az írótól (Kísértetek) novemberben fog megjelenni. 

Megjegyzések

  1. Anyunak Ő az egyik kedvenc írója.Nagyon sok könyve van meg neki tőle...

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

na ehhez szólj hozzá ;)