Amanda Stevens - A birodalom

Alig tettem le az első részt, már álltam is neki a folytatásnak, mert magával ragadott ez a szellemlátós-nyomozós-romantikus sorozat. 

Amelia pár hónappal a tavaszi, oak grove-i események után új megbízást kap, egy kisváros temetőjét kell rendbetennie. Asher Falls egy érdekes hely, a nevét egy befolyásos családról, az Asherekről kapta. A család feje, a nagyapa évekkel ezelőtt valamilyen befektetés miatt elárasztotta a város egy részét, a régi temetőt is, ezért a hegyek övezte kisvárosba komppal lehet átjutni. 
Ameliának persze nem a víz alá került temetőt kell rendbetennie, hanem a család saját temetőjét, amit később 'kárpótlásként' felajánlott a városnak. Az Ashereknek ezzel sem sikerült megszeretetteniük magukat az városlakókkal - a legtöbben vagy utálják vagy a hatalom érdekében igyekeznek a kedvükre tenni.

Blue Ridge hegység
A kisvárosban sok furcsa esemény történik Ameliával, megismerkedik egy férfival, aki megpróbálja elfeledtetni vele Devlin nyomozót, az erdőben, a temetővel lesz néhány gyomorszorítóan hátborzongató kalandja és mindezek mögött érzi, hogy nem véletlenül hívták őt ebbe a kisvárosba. 
Van valami kapcsolata a hellyel, de mi lehet?
"– Mi olyan lebilincselő egy rakás régi sírkőben? – kérdezte Ivy a szemét forgatva. 
– Ez történelem – felelte Thane. – Honnan tudnád, ki vagy, ha azt sem tudod, honnan jöttél?"
Ahogy az első rész befejezésekor gondoltam, a folytatásban fény derül Amelia múltjára - ami elég durva..., de a több mozzanatot kitaláltam előre. 

Fojtott, hátborzongató, és gonosz - ezzel a pár szóval tudnám leírni Asher Fallst és a megismert lakóit.
Ez a rész - ahogy a második részek általában - már nem okozott akkor katarzist, jó volt, ment előrébb a cselekmény, volt benne pár horror-elem, amit általában kerülök, de itt fogyasztható mennyiségben volt, bár voltak részek amik már annyira ijesztően zagyvák voltak, hogy csak lestem, hogy akkor most hol van? Hova mászott-bújt el? Ki van ott? :D

A befejező résznek pedig már neki is álltam, kíváncsi vagyok hogyan zárul a Sírkertek királynője trilógia!

4/5

Kiadó: Athenaeum
Kiadás éve: 2013
Eredeti cím: The Kingdom
Sorozat: Sírkertek királynője 2.
Oldalszám: 376
Ár: 3490 Ft
Borító: 5/5 (megcserélték az amerikai kiadás 2. és 3. borítóját, de tetszik a magyar :))

Fülszöveg:
"Amanda Stevens paranormális-romantikus sorozata, a Sírkertek királynője folytatódik. A halottlátó temetőrestaurátor, Amelia Gray egy újabb megbízatást kap, ami majdnem az életébe kerül. Ezúttal ugyanis egy tó mélyére süllyedt ódon temető női kísértetei kérik a segítségét, miközben a látszólag csendes kisvárosban feltűnik a Gonosz, és ördögi tervet eszel ki…"

2 megjegyzés:

  1. Jó látni, hogy téged is így elkapott a hév. Anno én is egymás után daráltam le őket. Remélem azért majd a befejező résszel is elégedett leszel. (Amúgy nekem a második tetszett a legkevésbé...volt pár olyan parás rész, meg olyan is ahol picit én is értetlenkedtem).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Te hibád :D
      Ma este lesz időm olvasni, remélem beszippant az a rész :)
      Ugye, olyan zavaros volt ez több helyen!

      Törlés

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.