Debora Geary - Modern boszorkány


Idén nyáron jelent meg ez a könyv, sokan írtak is róla - engem most talált meg. Halloween meg ősz, ilyenkor jobb olvasni egy boszorkányos történetet, amikből úgy látszik sosem 'növök ki'. :) Debora Geary egészen új formában ragadta meg a témát, és pont emiatt az újszerűsége miatt néztem el neki a hibáit is.

Főszereplőnk Lauren egy chicagói ingatlanügynök, akinek mindig is jók voltak a megérzései, ezért is olyan jó a szakmájában. Egyik este éppen online bevásárlását intézi, amikor egy chattszobába csöppen. Kiderül, hogy a beszélgetőpartnerei boszorkányok, vagy legalábbis ezt állítják magukról. Lauren nyitott a különcségekre, beszélget velük és elgondolkoztatja az eset.

Pár nap múlva, ahogy a nők ígérték, felkeresi egy férfi, aki boszorkánynak vallja magát és próbálja meggyőzni, hogy bizony ő is az, és tanításra szorul. Jamie hamar meggyőződik róla, hogy Lauren erős boszorkány, de fontos hogy megfelelően kiképezzék. Mivel nem boszorkánycsaládban nőtt fel, ezért nagy lemaradásban van, ami veszélyeztetheti őt és a környezetét is. Jamie rendszeresen beszélget nővérével, Nellel, akivel létrehozták a boszorkánychatet, és ismerőseikkel - az új-skóciai Moira nénivel, a coloradoi Sophieval, akik mind segíteni akarnak Laurenen.
"Lauren: (…) Várjunk csak, kezdek összezavarodni… Moira, én biztosan nem vagyok boszorkány. Nincs se üstöm, se seprűnyelem, se csúcsos kalapom.
Sophie: Moira néninek talán akad valahol egy üstje, mert ért a gyógyfüvekhez, de a mai boszorkányokon nem nagyon látni csúcsos kalapot, és igen kevesen tudnak közülünk repülni. Az az egész seprűnyélen lovagolás többé-kevésbé mindig is csak mese volt. Ebben a tekintetben nem tett jót nekünk a Harry Potter."
weheartit
Tetszett, ahogy az írónő megálmodta ezeket a modern boszorkányokat - webshopot üzemeltetnek, chatelnek, programoznak a bűbájolás mellett. Viszont több hiányosság is feltűnt: pl. Lauren szüleiről, múltjáról alig tudunk meg valamit, jó hogy 28 éves és önálló élete van, de nem kéne néha beszélnie a szüleivel? A másik a chatbeszélgetések a könyv első felében unalmasan önismétlők voltak ('Lauren sok oktatásra szorul, nagy ereje van, de ez veszélyes, Jamie nem elég tanárnak, ki vállalja?' - ezek a körök többször lefutottak). 

Ami viszont a javára billentette a mérleget, az volt, hogy annyi pozitív gondolat jelent meg a könyvben, hogy mosolyogva olvastam: szerelem, támogató és szerető barátok és család, a tegyél jót ahol tudsz - elve. Igazi nőknek való könyv: főzéssel, jógával, fényképezéssel, másokon segítés - mind-mind személyiség kibontakoztató és pozitív dolog.
"Nem kellett ehhez varázslat, csak első ingatlanos tanítómesterének jó tanácsa. Derítsd ki, mi fontos az embereknek, és mondj köszönetet azoknak, akik segítenek neked. Úgy érezte, most jól az eszébe kell vésnie, hogy nem minden jó cselekedet igényel boszorkányságot."
A varázslatok leírása helyenként elég fura volt, így ezek a részek nem voltak a kedvenceim. De a csínytevések tetszettek. 
Lélekbonbon ez a könyv: van benne humor, szeretet, bájos szereplők. Kíváncsi vagyok a második részre is, talán kevesebb sutaság van benne :)

4/5

Kiadó: Maxim
Kiadás éve: 2014
Eredeti cím: A Modern Witch
Oldalszám: 376
Ár: 2999 Ft
Borító: 5/5 szegény könyv, ahogy elnéztem a borítóit mind igen szerencsétlen - a magyar a legötletesebb, meg legtetszetősebb :)

Fülszöveg:

"Mi jut eszébe mindenkinek a boszorkányokról? Seprűnyél, nagy üst és varázsfőzetek. Ám a modern boszorkányok nem ilyenek. Otthonosan mozognak a modern technológia világában, és előszeretettel használják azt. Jamie és Nell testvérek, mindketten boszorkányok. Egy programot készítenek, amelynek segítségével boszorkánytársadalmat építhetnek ki a világhálón. A program egy varázslat hatására érzékeli az átlagemberekre nem jellemző energiákat, és a weboldalra irányítja a talált boszorkányt. Egy nap Lauren, a 28 esztendős ingatlanügynök böngészés közben a chatszobában találja magát, ahol három nő megpróbálja meggyőzni, hogy ő boszorkány. A nő teljesen átlagos életet él Chicagóban, így elég cinikusan áll a beszélgetéshez, nem hisz a többieknek. A programban van a hiba, vagy ő egy edzetlen boszorkány, ami veszélyes lehet önmagára és a környezetére nézve is? A többi boszorkány dolga, hogy kiderítse az igazságot."

3 megjegyzés:

  1. Ó, ezt én is kinéztem magamnak, csak aztán a sok negatív vélemény elrettentett. Szerinted nekem tetszene? :) Amúgy néztem, hogy ez is sok részes sorozat, így emiatt is át kell gondolnom, hogy belekezdjek-e :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Engem azt hiszem jókor talált meg, mert láttam a hibáit lásd fent :) de megfogott ez a pozitív életszemlélet. szóval ha most ez jót tenne neked, akkor vágj bele ;)

      Törlés
  2. Nagyon cuki könyv a Modern boszorkány, én nagyon szerettem, nekem ezek az ismétlések sem tűntek fel, túlzottan beszippantott az egész család, meg a boszik világa :) Remélem, hogy folytatják a sorozatot, mert én kíváncsi vagyok a többi részre is.

    VálaszTörlés

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.