Carley Fortune - Egy aranyló nyár
A kanadai Carley Fortune 2023 óta az egyik kedvenc romantikus szerzőm, akitől mindig izgatottan várom az új könyveket. Számomra tökéletes arányban adagolja a fordulatokat, lélektani fejlődést, vidám pillanatokat, természeti képeket és az erotikus jeleneteket.
Ebben a regényben - az utószóból kiderül, hogy olvasói nyomásra is - visszatér Barry's Baybe, ahol első regénye, a Minden elmúlt nyár játszódik, amelyben Sam Florek és szerelme története bontakozott ki. Most megismerhetjük bátyja, Charlie életét.
Alice Everly torontói fotós, aki egy nehéz szakításon van túl és teljesen a munkájába temetkezik. Június eleje van, amikor szeretett nagymamáját baleset éri, de szerencsére jól sikerül a csípőprotézis műtét viszont kell mellé a felügyelet. Ezért Alice kitalálja, hogy menjenek le Barry's Baybe, ahol az egyik családi barát nyaralója üresen áll - itt tud gondoskodni Nan nagyi felépüléséről és ő maga is pihenhet a megfeszített munkahetek után.
Alice fontos emlékeket őriz a tóról: 17 évesen itt töltötte a nyarat és félénk kívülállóként készítette az egyik legfontosabb fotóját, ami elindította a pályáján. Szeretné újraalkotni és jobban megélni ezt a nyarat, ezért bakancslistát készít tele őrült tervekkel :)
A nyaraló tulajdonosa, John az egyik szomszédot, Charlie Floreket kéri meg, hogy segítsen a berendezkedésben az Everly nőknek. Alice hamar rájön, hogy ő az a fiú a képről, amit azon a bizonyos nyáron készített - ő és a sárga motorcsónakja testesítette meg mindazt amire vágyott. Szívfájdítóan jóképű férfi lett belőle, ráadásul folyton flörtöl és ugratja Alice-t, aki egyre jobban felenged a közelében és nem rest teljesen megnyílni és a vágyait követni a közelében. Elkezdenek végigmenni Alice bakancslistáján - amit Charlie persze kifigyelt az első napokban - és mindketten megélnek egy kamaszkori nyarat, sok fürdéssel, flörttel, jó kajákkal és pihenéssel. Később derül ki, hogy mindkettejüknek nagy szüksége volt erre. Kapcsolatuk bizonyos tekintetben nyílt - a kölcsönös vonzódás már az első pillanatoktól megvan, amiről viszonylag nyíltan beszélnek is, ám Charlie nem akar semmi komolyat, ezért egy barátság extrákkal viszonyba bonyolódnak. Persze Alice kezd egyre többet érezni és egy idő nyíltan ki is fejezi érzéseit, hogy többet akar. A kérdés, hogy Charie a nőcsábász meg tud-e változni?
Alice közben aggódik nagymamája miatt, aki magába fordul, ám ezt az új állapotának, nehézkes mozgásának tudja be. Közös programjuk lesz varrni, új függönyök, terítők kezdik ellepni a házat. Nan nagyi régi barátaié volt a nyaraló, ami sok emléket hordoz - és egy idő után Nan kiböki, hogy van egy elrendezetlen ügye Johnnal.
Nagyon tetszett, hogy Alice fotós és beleláthattam a munkája részleteibe, a kiadói világba, ahol az alkotói szabadság és az elvárások között próbált lavírozni. Ez a nyár az fotózás iránti szerelmének újraélésévé is válik, újra rátalál arra amiatt ezt a pályát választotta.
A romantikus szál nem árult zsákbamacskát, de emiatt is szeretem ezeket a regényeket, mert tudom hova fogunk eljutni, de kellemes kaland végigmenni az útjukon. Lehet, hogy ez másoknak giccses, vagy túl kiszámítható, de nekem emiatt egyfajta léleksimogató olvasmányok CF regényei. Karakterei mernek megnyílni a másiknak - néha persze ehhez több idő kell, de beszélgetnek - vágyakról, múltbeli sebekről, érzelmekről. A kedvenc jeleneteim azok voltak, amikor Charlie főz - ezzel behozva a családi örökségét, emlékeit :)
Az első kötet szerelmespárja, Sam és Percy (Persephone) kap vendégszereplést, ezért ha kíváncsi vagyok a történetükre 3 évvel később, akkor is itt a helyed ;)
Eddig mindegyik blogbejegyzést úgyy zártam, hogy már volt következő regény, aminek a fordítására várni lehet - szóval: jövőre jöhet az Our Perfect Storm! A kiadó megjelenési naptárában már benne van <3
5/5
Kiadó: Magnólia
Kiadás éve: 2026
Eredeti cím: One Golden Summer
Fordította: Baliga Georgina
Oldalszám: 368
Ár: 5480 Ft (Vedd meg olcsóbban a kiadótól + Beleolvasó!)
Borító: 5/5
Fülszöveg:
Sosem számítottam Charlie Florekre.A nagymama mindig azt mondta, hogy a tónál jó dolgok történnek, és Alice pontosan tudja, hogy ez igaz. Tizenhét éves volt, amikor Nan vidéki házikójában töltött egy nyarat Barry’s Bayben; ott készült az a fénykép, amin három vigyorgó kamasz feszít egy sárga motorcsónakban, és ami örökre megváltoztatta a lány életét.Mostanra Alice a kamera másik oldalán él. Fotósként a háttérben érzi magát igazán otthon, hagyva, hogy mások legyenek a középpontban. De az utóbbi időben egyre erősebben vágyik valami többre. Így, amikor Nan váratlanul elesik és eltöri a csípőjét, Alice elhatározza, hogy mindketten visszamennek Barry’s Baybe, még egy nyárra a régi, varázslatos helyre.Csakhogy a csendes újrakezdést hamar megzavarja egy ismerős sárga motorcsónak zúgása… és a férfi, aki vezeti. Charlie Florek tizenkilenc volt, amikor Alice titokban lefotózta. Mostanra magabiztos és megnyerő felnőtté vált: a humora még Nan arcára is mosolyt csal, Alice-nek pedig eszébe juttatja, milyen volt tizenhétnek lenni, amikor az élet még egyszerű volt, a fotózás pedig csak játék.A tóparti napok és az éjszakai csónakázások gyógyírként hatnak Alice lelkére, egészen addig, míg Charlie tekintete össze nem fonódik az övével. Mert Alice látja az embereket – ezért is olyan jó a munkájában –, de most először érzi, hogy valaki őt is igazán látja. És talán épp ez a tekintet az, ami miatt újra hinni kezd a szerelemben.





Nincsenek megjegyzések:
Te mit gondolsz? :)