Rachel Harrison - Fekete ​bárány

Nyári megjelenése óta kíváncsian követtem ennek a könyvnek az útját a magyar olvasóközösségben - volt aki imádta, de volt, aki lehúzta. Engem a Pontosvessző Paripa lányok videói győztek meg, hogy adjak egy esélyt neki - ill. egy másik könyve (Cackle) már egy ideje a várólistámon volt (Darling Desi ajánlója miatt); néhány napja pedig vettem is belőle egy pélányt. 

A sztori alaphelyzetét ismertem a fenti ajánlók miatt, de kíváncsi voltam mi lesz a csavar az egészben. Már az első oldalaktól megfogott főszereplőnk, Vesper narrációja* - szerintem sokaknál itt is elcsúszhatott a könyv. Ves szókimondó, csalódott az emberiségben, nem jópofizik senkivel - emiatt kollégái sem kedvelik az étteremben, ahol dolgozik. Egy hülye esett miatt ráadásul kirúgják a történet kezdetén. Ám az estéje még nem ezen a mélyponton ér véget: amikor hazaér, egy meghívó várja amelyben exe és gyerekkori legjobb barátnője esküvőjéről értesül. 

Vesper egy erősen vallásos gyülekezben nevelkedett egy farmon. Hat éve, 18 éves korában lett végleg elege, rideg horrorfilmsztár anyját, nagynénjét és unokatesóját és a gyülekezet tagjait hátrahagyva egyedül próbált szerencsét a nagyvilágban. A közösségük szabályai szerint, ha valaki egyszer kilépett, akkor nem térhet vissza - ezért különösen furcsa, hogy Ves meghívót kap az esküvőre, amelynek alján valaki kézzel külön üzenetet is ír, miszerint szeretettel várják vissza. 

Vesper szeretné lezárni zűrös múltját, a szemébe nézni első és egyetlen szerelmének és legjobb barátnőjének, megérteni hogy kerültek épp ők egymás mellé. Jelenleg a munka sem köti, ezért leutazik New Jersey egyik kisvárosa melletti farmra, ahol felnőtt.

Ahogy hazaér, megrohanják az emlékek, rokonai-ismerősei közül többen kedvesen fogadják, mintha el se ment volna. Az ifjú pár érthető módon zavarban van, de nagyon örülnek neki. Anyja hozza a szokásos formáját, rideg beszólásokkal veszi tudomásul, hogy hat év után újra látják egymást. Pótanyja, Grace nagynéni viszont körülugrálja, gondoskodik róla, ami nagyon jól esik neki. Hamar bekapcsolódik az esküvői előkészületekbe és közben próbál rájönni, mégis ki küldte neki a meghívót.

Nagyon hamar behúzott ez a regény, ami érdekes egyvelege a horrornak és a lélektani fikciónak. Remekül egyensúlyozik a humor és a hátborzongató események peremén, teljesen egyedi hangulatot adva. * Meg kell jegyeznem, hogy Tót Barbara laza, szlenges fordítása sokat hozzáad a sztorihoz, élvezet volt az ő tolmácsolásában 'hallani' Ves belső hangját! :)

A könyv egyik meglepetésfaktora, hogy milyen közösségről-szektáról van szó, ami meglepő ellentétben áll a családról szerzett első benyomásunkkal. A könyv nagy rejtélye, hogy ki hívta haza Vespert és miért. Főszereplőnk visszaidézi a gyerekkorát, próbálja kideríteni anyjától, hogy ki volt az apja és miért nem látogatta már őket gyerekkora óta.

A lélektani részben a vallási köntöst leszedve is találunk érdekes gondolatokat: mi a család, mit öröklünk szüleinktől, mik a kötelességeink velük szemben, hogyan működnek a barátságok - vagy a nosztalgia hogyan torzíthat el emlékekeket. 

Ott, csokidarabos-banános péppel a számban esett le, hogy a múltunk nem az igazság. Eltorzítja az idő és az érzelmek, elkerülhetetlenül besározza a szeretet és a neheztelés, az öröm és a szégyen, a remény és a megbánás. Nem bízhattam a saját emlékeimben. Akár jók, akár rosszak.

Nagyszerű, gondoltam, miközben újabb adag szirupot spricceltem a tányéromra. Egzisztenciális válságba kerülök egy adag átlag alatti reggelitől.

Nagyon erős téma benne Vesper és színésznő édesanyjának kapcsolata, ami kicsit sem felhőtlen. Constance egy sikeres horrorszínésznő, aki gond nélkül magára hagyta már gyerekként is lányát a munkája miatt. Felnőttként Ves próbál erre is magyarázatot lelni, ill. ottartózkodása alatt kitörni a régen betanult viselkedési formákból. A könyv végén van egy kis jelenet, ami miatt értelmet nyerhet Constance karaktere, kijelenetései és meglepő módon nyújt békejobbot egy koponyás hajtűvel...

A szerző ügyesen elejt nyomokat a cselekmény alakulásáról (Vesper nevének jelentése - ne guglizz rá, ha nem akarod elspoilerezni; a bárány tematika), de egészen a könyv végééig tartogat meglepetéseket.

Szinte egy nap alatt 'befaltam' - jó, ehhez hozzájárult, hogy volt időm rá, mert betegszabin vagyok - nagyon olvastatta magát, viszonylag sok párbeszéd miatt pörgős a kötet. 

Befejezve még nem tudtam eldönteni, hogy mennyi csillagra értékeljem, de tetszik, hogy mennyire más regény, mint amiket eddig olvastam. Hangulatában - meglepetéseiben Mona Awad sötétebb könyveihez tudnám hasonlítani, de hozzá képest sokkal nyíltabb-érthetőbb a cselekmény. Ne szektás horrort várjatok, hanem inkább egy olvasmányos lélektani fikciót - horror elemekkel.

5/5

Kiadó: Agave
Kiadás éve: 2025
Eredeti cím: Black Sheep
Fordító: Tót Barbara
Oldalszám: 304
Ár: 4980 Ft (Vedd meg kedvezményesen a kiadótól!)
Borító: 5/5

Fülszöveg:

Minden család furcsa a maga módján, de Vesper Wright rokonai tényleg teljesen más szintet képviselnek. A lány ezért már tizennyolc évesen, amint tehette, elszökött otthonról, és azóta sem tért vissza. Valamint szabály is, hogy ha valaki egyszer elhagyja Virgil mélyen vallásos közösségét, akkor nincs visszaút.

Aztán egy nap egy boríték várja a lábtörlőjén. Benne egy meghívóval Vesper szeretett unokatestvérének, Rosie-nak az esküvőjére, méghozzá a családi farmon. Minek köszönheti, hogy számítanak a részvételére? Ki szeretnének békülni vele? Vagy valami hátsó szándék vezérli őket?

Igazából nem számít. Vesper érzi, hogy részt kell vennie a szertartáson. Még akkor is, ha ezzel vissza kell térnie abba a mérgező környezetbe, ahonnan elmenekült. Vagy hogy találkoznia kell az anyjával, Constance-szel, aki egykor horrorfilmek tündöklő csillagaként ragyogott, és mindmáig kettővel jobbnak képzeli magát mindenkinél.

Amikor Vesper nem sokkal a hazatértét követően szörnyű titkot leplez le, kénytelen számot vetni családja sötét vallásával és saját hitetlenségével. Rachel Harrison regénye családi traumák hagyatékával, valamint a szervezett vallási közösségek hatásaival foglalkozik, és akkor sem veszít semmit az értékéből, amikor megkezdődik az igazi vérontás.