Grecsó Krisztián - Apám üzent

Grecsó Krisztián évek óta az egyik kedvenc magyar íróm, bár már kezd eltávolodni tőlem (ahogy több kortárs is). Már nem figyeltem izgatottan az új megjelenéseit, kivártam az olvasással a könyvtári példányt - sőt az otthoniakat is átnéztem, hogy mi az ami tényleg kell nekem, mi az ami nem.

Évek óta tudtam (hallottam vagy olvastam valahol), hogy édesapjáról ír, feldolgozza kapcsolatát, emlékeit vele - róla. Egy igazi nagyregény készült el az elmúlt években, amelyben nem csak saját emlékeit osztja meg - fiktív történetben, hanem ősei családtörténetét - az apai és anyai ágat egyaránt bemutatva.

Apja temetésével indul a regény, amely körkörösen építkezve, a múlt különböző epizódjait felelevenítve mutatja be a Grecsó család életét. A század eleji nagyszülők - dédik sorsát, a világháborús szolgálatot, a hadifogságot, a Kádár-korszak hétköznapjait. Édesapja alakját több szemszögből, kiskorától fogva próbálja felidézni - megépíteni, okokat keresve, ami az alkoholizmushoz vezetett, ahhoz a férfihoz-apához akit ő megismert gyerekként. 

"Sokáig azt hittem, nem tudok és nem is akarok megbocsátani se neki, se magamnak. És nem azért, mert haragszom. Hanem mert megszoktam már ezt a tömbös, zsíros gyűlöletet ezt a sok salakot, kátrányt, mérget a fejemben."

Majdnem egy hétig olvastam ezt a könyvet: egyrészt vissza kellett rázódnom a mostanában falt könnyedebb könyvek egyszerű stílusából egy magasabb minőségbe. Másrészt témái a legtöbbször nehezek, szívszorítóak voltak - nem csak a történelem viharai, hatásai, de a családon belüli bántások, fájdalmak miatt egyaránt.

A regény háromnegyedében jutunk el oda, ahol Erik apja alkoholizmusáról, lezülléséről filter nélkül beszél - ezzel sok magyar család valóságára hasonlítva.

A sötétség mellett azért vannak fénypontok, varázslatos események - beszélgetések, telefonok és gyermeki kérdések, amik elgondolkodtatják a szerzőt: tényleg apja üzent-e neki? Minden esemény, beszélgetés segít neki kibontani a róla őrzött képet - bár őszintén megírja azokat a szerepléseket, interjúkat is amik inkább fájdalmas emlékek, kevésbé sikerült találkozások.

Az elmúlt évek fontos pontjait is említi életéből: betegségét, néhány villanást kapunk kislányukról, ill. a fellépésekről.

Nehéz - tömény olvasmány volt ez a kötet - hossza, témái miatt. Viszont Grecsó stílusába nagyon hamar visszarázódtam, élveztem, hogy epizodikusan tért vissza egy-egy történet/emlékszálhoz. Néhány esemény így később került kibontásra, mikor már majdnem el is feledkeztem róla. 

El se tudom képzelni milyen nehéz lehetett ezt feldolgozni, megírni, csak csodálni tudom. 

Nem ezt ajánlom első olvasmánynak a szerzőhöz (hanem inkább örök kedvencemet tőle, a Mellettem elférsz -et). Ez is tipikusan az a könyv, ami nem szól mindenkihez - nekem fiatalabbként - nem alföldiként egy érdekes bepillantás egy család életébe, sorsokba és visszatérés a magyar kortárs szépirodalomba. 

És az utolsó mondat egy szép lezárás:

"Erik felnéz, az apja még alig indult el, még nincs távol, valahogy mégis olyan kicsi, mintha már el is tűnne a láthatáron, mintha már múlt lenne, ami van. Bolondok vagytok ti, létigék, hová rohantok, én még látom őt, ott van, ott teker."

4/5

Kiadó: Magvető
Kiadás éve: 2024
Oldalszám: 576
Ár: 6999 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:

Az Apám üzent Grecsó Krisztián eddigi legszemélyesebb könyve, miközben valódi fikció. Regényes nyomozás a családi múlt után, amely a személyes vallomás látszatát kelti. Mit jelent a kitörés a paraszti kultúrából? Milyen férfiszerepeket kínál fel a társadalom, amelyekből válogathatunk? Mennyire ura egy nő a saját sorsának? Hány generáció életét változtatja meg egy különös döntés? Az Apám üzent megrázó család- és identitásregény, apakönyv egy nemzedékről, amely nem találta a helyét a Kádár-korban, de még kevésbé a rendszerváltás után, és egy másik nemzedékről, amelynek ezzel az örökséggel számot kell vetnie.