2017. október 14., szombat

Interjú a This Song Will Save Your Life fordítójával!

Ma fejeztem be Leila Sales This Song Will Save Your Life – Éld az életed! című könyvét. A kötetre akkor figyeltem fel, amikor kedves bloggertársam, Kata mesélt róla, hogy van rá esély hogy ő fordíthassa. Most miután sort kerítettem az elolvasására, és megkértem Katát, hogy kicsit meséljen erről a munkájáról.


- Szia Kata! :) Először is mondanál pár szót magadról? 
- Egy utazni, enni, aludni és olvasni imádó lány vagyok, ráadásul a macskákért is megveszek, egy ördögfajzatot örökbe is fogadtunk néhány éve. Nem vagyok egy “világéletemben könyvmoly voltam”-típus, de a sok iskolai elrettentés ellenére végül megszerettem a könyveket, egy időben könyvesblogot is vezettem, de mára már csak egy szimpla kikapcsolódás maradt az olvasás. Az utazás nagyobb szenvedély, az utazós blogomat sokkal inkább magaménak érzem. Közben persze dolgozom is, egy győri szoftverfejlesztő cégnél, és egy napi 8 órás állás mellett azért elég nagy kihívás volt 3 hónap alatt lefordítani egy egész regényt, de hát mire valók a hétvégék? :)

- Mióta foglalkozol fordítással, mi volt az első munkád?
- 2016 nyarán fordítottam az első “könyvemet”,  Derek Landy ifjúsági sorozatának a második részét, a Játék a tűzzel-t. A This Song Will Save Your Life a második fordításom volt, úgyhogy még nagyon újonc vagyok.

- Hogyan jött a lehetőség, hogy lefordíthasd ezt a könyvet?
- A könyves blogom által ismerkedtem meg a JOY magazin egy munkatársával, aki egyszer beválogatott a JOY egyik havi rovatába, később pedig a Manó Könyvek kiadónál kezdett dolgozni, és valamiért úgy érezte, jó ötlet az, ha fordítok nekik. Akkor még nem voltam benne biztos, hogy képes leszek rá, de most már úgy gondolom, van hozzá érzékem, a YA műfaj különösen fekszik.

- Mi volt a legnagyobb kihívás ezzel a könyvvel kapcsolatban?
- Mivel sokkal közelebb éreztem magamhoz a témát, a stílust és a karaktereket a This Song-ban, mint a korábban fordított regényben, ezért lényegesen gördülékenyebben ment a munka. A legnagyobb kihívást egyébként minden esetben a magyar nyelvbe nehezen átültethető angol nyelvi poénok, szójátékok adják.

- Milyen a kapcsolatod az angol nyelvvel, mennyit tanultad? 
- Egészen kicsi koromban kezdtem az angol-tanulást, és később többször jártam Angliában, volt lehetőségem már kamaszként is angolokkal beszélgetni, és fiatalabb koromban még jobban ragadt rám a nyelv, úgyhogy egy elég elfogadható szinten megtanultam. Felsőfokúm és business nyelvvizsgám is van, de ezeket - a diplomát leszámítva - még sosem kérték tőlem sehol. Magabiztosan beszélek, jól értek, viszont a szókincsemet még lehetne fejleszteni, nem beszélek illetve írok túl választékosan, de a fordításhoz elég az, ha magyarul megy a választékos írás, hogy tudjak árnyalatnyi eltéréseket is érzékeltetni.

- Hogyan képzeljük el egy fejezet lefordítását? Elolvasod az egész könyvet, vagy fejezetenként-mondatonként haladsz?
- Remélem, aránylag kevés kiadós munkatárs olvassa ezt az interjút, különben soha nem lesz új munkám, ha elárulom, nem szoktam előre elolvasni a könyvet, de még a fejezetet sem. :) Így sokkal izgalmasabb számomra, illetve nem érzem, hogy ezáltal kiszúrnék magammal. A folyamat úgy zajlik, hogy egymás mellett megnyitom a pdf-et és a word fájlt, amibe dolgozom, és mondatról mondatra haladok. Ha valamibe nagyon belegabalyodik az agyam, akkor átmásolom az angol mondatot, bepirosozom, és később visszatérek rá. Általában a munka végére maradnak ezek a bonyolultabb mondatok, a szóviccek valamint a beszélő nevek.

- Angolul vagy magyarul olvasol szívesebben könyveket?
- Határozottan jobban szeretek magyarul olvasni. Az angol nyelv régóta az életem része, és fontosnak tartom, hogy gördülékenyen beszéljek illetve értsem a nyelvet, mégsem szerelem, a magyar nyelvet viszont imádom, és nekem az sem fontos, hogy eredetiben olvashassak egy könyvet. Illetve sokkal inkább tud kikapcsolódás lenni az olvasás, ha az anyanyelvemen olvasok.

Köszönöm a válaszaidat! :) (Nemsokára érkezik a bejegyzésem is a könyvről ;))

3 megjegyzés:

  1. Ó, nahát! :D Micsoda kis interjú készült itt suttyomban. ;)
    Én is szeretném majd olvasni az általad fordított könyvet/könyveket, Kata. :)
    Azért én még mindig sajnálom, hogy ennyire átnyergeltél csak az utazós blogra, nagyon kedveltem a könyvesedet, de ezt úgyis tudod. :* :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem, hogy a jövőben is lesz még mit olvasni "tőlem" :)
      Néha nekem is hiányzik a könyves blog, de akkor még ennyi olvasás sem férne bele. Köszi egyébként, jól esik <3
      Dóri, köszi még1x!

      Törlés
    2. Kata - én köszi! :))) És még írj sokat - szívesen olvasunk <3

      Törlés

Te mit gondolsz? :)

Összes címke

1001 könyv listás (22) 12daybloggerchallenge (12) 14. század (1) 17. század (1) 18 karika (7) 18. század (7) 19. század (30) 2 pontos (11) 20. század (163) 21. század (111) 2pontos (1) 3pontos (75) 4pontos (337) 5pontos (367) 9/11 (2) a love story trilógia (3) a mágia árnyalatai (2) abszurd (4) ad astra (4) agatha christie (12) agatha raisin (24) agave (10) akcióvadász (24) aktuális (1) alan glynn (1) alaszka (1) alessandro baricco (1) alessandro d'avenia (1) alice hoffman (10) alice munro (1) alice sebold (1) allan pease (1) álláskereséshez (1) állatos (8) almási kitti (1) alternatív történelem (6) ambrózy báró esetei (1) amerika (7) amerikai (211) amerikai dél (34) amszterdam (1) angela carter (2) Angeli Marina (1) anglia (2) angol (193) angolul (25) anna black (1) anna gavalda (3) anna rice (1) anne rice (4) apokalipszis (2) arany pöttyös könyvek (11) argentin (1) arto paasilinna (1) asperger (1) aszlányi károly (1) athenaeum (2) audrey niffenegger (2) austin kleon (2) ausztrál (5) autizmus (1) az olvasás 7 hete (8) az orosz szerető trilógia (3) az úr sötét anyagai (5) ázsia (1) balkán (1) banana yoshimoto (2) barangolás (14) baráth katalin (5) barátság (6) barcelona (2) bartis attila (1) beatrix potter (1) békés pál (1) ben aaronovitch (2) betegség (6) blog (18) blogtippek (3) body positive (1) bohumil hrabal (2) bóna lászló (1) book a sloth (2) booktag (9) boris vian (5) borító (3) boszorkány (13) botanika (1) bölcsészkrimi (6) böszörményi gyula (1) bram stoker (2) brazil (7) bridget jones (1) bródy lili (1) bronte (4) brunella gasperini (1) budapest (17) budapest noir (1) bűbájoló történetek (1) calderon (2) carlos ruiz zafón (5) castle (1) catherynne m. valente (1) celia rees (2) charlaine harris (11) charles dickens (5) charlie n. holmberg (2) chicklit (37) cholnoky viktor (2) christopher moore (6) cirkusz (2) coco chanel (1) cormoran strike (3) cozy mystery (27) családregény (17) cseh (6) csehov (1) cserna-szabó andrás (4) csokoládé-trilógia (3) dán (3) dan brown (6) darren shan (1) david levithan (1) david nicholls (1) david safier (1) dávid veron (4) debrecen (1) déli végek trilógia (1) depresszió (4) diane setterfield (1) díj (8) disztópia (19) DIY (1) dizájn (1) doctor who (2) dominika (3) dorian gray (1) drámák (3) drog (1) e.t.a. hoffmann (1) edith wharton (1) eger (1) egészség (3) egyetem (2) éhezők viadala trilógia (3) elena ferrante (2) életmód (15) életrajz (14) elfeledett könyvek temetője (3) elif shafak (1) elizabeth gaskell (1) elizabeth george (1) elizabeth gilbert (4) elizabeth kostova (2) elizabeth strout (3) emberi sorsok (3) emile zola (4) énekes (1) énmárka (1) énregény (1) erdély (1) erdő (1) eric kraft (1) erin morgenstern (1) erlend loe (1) ernest hemingway (2) erotikus (1) esszék (7) európa (2) európa kiadó (1) évösszegzés (4) évszakok (1) extra infók (2) f. scott fitzgerald (2) fábián janka (1) fabio volo (1) fandorin (1) fantasy (56) fekete istván (1) feminizmus (14) festészet (2) film (98) finn (11) firenze (1) fodor ákos (5) ford madox ford (4) fotózás (1) főnix (1) főzés (1) francia (40) fredrik backman (2) friss könyvek (83) fumax (1) gaál viktor (1) gabo sff (9) gabriel garcía márquez (3) gail carriger (4) gárdonyi géza (2) gasztronómia (3) gasztroregény (10) gaura ágnes (1) gayle forman (1) geek (1) gemma doyle (4) george mann (1) georges simenon (1) géra eleonóra (2) gondolatok (6) goodreads (1) gótikus (1) görög (2) grecsó krisztián (6) groteszk (2) guillaume musso (3) guilty pleasure (1) gyász (3) gyerek (2) háborús (2) hajléktalan (1) hajóbontók (1) halloween (3) hamish macbeth (1) hangoskönyv (21) harold fry (1) három nővér szigete (3) harper lee (1) harry potter (17) havi tervek (33) havi zárás (69) helen simonson (1) helikon (1) hercule poirot (2) hétvilág (3) hírek (7) hófehér-trilógia (3) holland (1) holokauszt (4) holt költők társasága (1) honlapajánló (11) horror (3) humor (34) húsvét (1) hvg (5) ian mcewan (3) idézetesképes (10) időutazás (4) ifjúsági (43) igaz történet (4) ikrek (2) illusztrált (10) indiai (1) indonéz (1) interjú (3) interjúk (2) internet (3) ír (3) iráni (1) irodalomtörténet (1) írország (1) iskola (5) ismeretterjesztő (25) isztambul (1) izland (1) izlandi (3) izraeli (1) j. d. california (1) j. d. salinger (1) j.k.rowling (16) jane austen (11) jane austen nyomoz (1) janelle mcculloch (1) janet evanovich (4) japán (9) jay asher (2) jeanette winterson (2) jennifer donnelly (1) jim kay (4) joanne harris (18) jodi taylor (1) joe hill (2) john green (1) jon krakauer (1) jonathan hunt kalandok (2) jonathan safran foer (1) joyce maynard (1) jövő (3) jugoszlávia (1) julia child (1) julie és julia (1) junot díaz (1) kaffka margit (2) kaland (9) kalligram (1) kamaszkor (4) kanadai (4) karácsony (27) karinthy frigyes (1) kármán józsef (1) kastély (1) katarina mazetti (2) kate furnivall (3) kate morton (2) kathryn stockett (1) kávé (4) kazuo ishiguro (1) kedvenc (26) képregény (9) kereszténység (1) keri smith (7) kiegészítő kötet (1) kihívás (17) kína (3) kindle (4) kirekesztés (3) kísértet (1) kisregény (9) kiss angéla (4) klasszikus (69) klausz melinda (2) kleinheincz csilla (4) kolumbiai (3) konmari (3) kortárs (66) kosáryné réz lola (1) kosztolányi dezső (1) könyvajánló (10) könyvekről röviden (8) könyvesfilmes (4) könyvfesztivál (8) könyvhét (4) könyvmolyoknak (10) könyvtár (3) körbeposzt (44) kőrösi zoltán (7) közel-kelet (1) középkor (2) közösség (2) kreatív (12) krimi (89) lauren graham (1) leila sales (1) lélekboncolgató (3) lena dunham (1) lengyel (1) lenyűgöző teremtmények (5) leszbikus (3) levélregény (8) leviathan trilógia (1) libba bray (8) libri (6) lisa jewell (1) lista (24) litván (1) ljudmila ulickaja (1) lmbt (11) logan mcrea (1) london (15) louisa m. alcott (1) louisa may alcott (1) lynn barber (1) m.c.beaton (20) macska (1) maggie stiefvater (3) mágikus realizmus (12) magyar (172) magyar blogger rovatok (106) magyar könyvek viadala (8) maisie dobbs (1) maláj (1) márai sándor (11) marc levy (1) marketing (3) markus zusak (1) maupassant (1) maxim kiadó (5) média (1) megjelenések (26) melania mazzucco (1) memoár (13) mercy fall farkasai (3) mese (14) mese felnőtteknek (10) meseregény (4) mexikó (2) mezei mária (1) michael cunningham (3) milan kundera (2) mindfulness (3) miss marple (2) misztikus (5) mitológia (5) molnár ferenc (1) moly.hu (2) monarchia (1) mrs. jeffries (2) múltidézés (2) muriel barbery (1) műfaj (1) műfaj mustra (1) művelődéstörténet (2) művészet (1) nail gaiman (1) nancy drew (1) naomi alderman (1) Napernyő Protektorátus (4) napló (3) nathaniel hawthorne (2) neil gaiman (12) nellie bly (2) német (14) new adult (5) new england (5) new york (23) newbury és hobbes nyomoz (1) nicholas sparks (1) nick hornby (1) nicole krauss (1) nikki heat sorozat (1) nora roberts (3) norvég (6) novellák (43) női sors (37) nyár (11) nyereményjáték (10) ókor (1) olasz (21) on sai (7) oriana fallaci (1) orosz (13) oroszország (1) orson scott card (1) oscar wilde (1) osztrák (2) ottlik géza (2) önéletrajz (12) öngyilkosság (1) önismeret (12) önsegítő (7) öregedés (1) ősz (4) pakisztáni (1) paolo bacigalupi (2) papírmágus trilógia (2) papp diána (4) parade's end (4) párizs (7) partvonal (4) patrick modiano (1) patrick ness (1) patrick süskind (2) paul auster (1) paula hawkins (2) paulo coelho (7) peter grant sorozat (3) peter mayle (1) philip pullman (6) philippa gregory (1) pioneer kiadó (1) poe (1) poket zsebkönyv (1) popkultúra (1) posztmodern (1) programajánló (21) pszicho-thriller (4) pszichoanalízis (1) pszichológia (8) rabszolgaság (3) rachel joyce (1) rainbow rowell (3) rájátszás (2) rakovszky zsuzsa (2) ransom riggs (2) regény (1) regényes életrajz (4) rejtély (1) rejtő jenő (3) retelling (5) richard paul evans (2) road trip (1) rob thurman (1) robert merle (1) róma (1) romantikus (47) ruta sepetys (2) salla simukka (2) sarah addison allan (5) sarah andersen (3) sarah perry (1) sárkány (2) sárkánycsalogató (1) scifi (26) scolar (5) shakespeare (3) sherlock holmes (5) simon márton (1) siobhan dowd (3) sir arthur conan doyle (6) sírkertek királynője (3) skandináv (2) skót (28) sky chaser trilógia (2) sophie kinsella (1) sorozat (18) spanyol (7) st. mary krónikák (2) steampunk (7) stephanie plum sorozat (4) stephen king (1) stephenie meyer (2) subscription box (3) susanna clark (1) svájc (1) svájci (1) svéd (14) sylvia plath (1) szabó magda (5) szabó t. anna (2) szakácskönyv (2) számítástechnika (1) szatíra (1) szécsi noémi (3) szegénység (1) szellem (5) személyes (164) szemináriumi dolgozatom (2) szépirodalom (79) szerb (1) szerb antal (2) szerelem (2) szerzői életrajz (2) szex és new york (1) sziget (4) színész (3) színező (1) színház (2) szociológia (3) szombathely (2) szórakoztató (3) szülinap (8) szürrealizmus (3) társadalomkritika (6) társadalomtörténet (2) tasmina perry (2) tavasz (1) tél (6) tematikus (6) terrortámadás (1) the last policeman (1) thomas hardy (2) thomas mann (1) thriller (6) tilt (178) tim burton (1) titanic (1) tolkien (3) tolsztoj (1) tommy és tuppence (1) top5 (24) tóth krisztina (5) több idősík (6) török (4) történelmi (22) történelmi romantikus (2) tracy chevalier (7) true blood (11) tumblren láttam (8) Tü/Körben (1) tündér (1) tv sorozat (1) twilight saga (8) új-zéland (3) újraolvasás (16) újság (1) újságíró (2) ukrán (2) updike (1) urban fantasy (15) utazás (6) ünnep (7) űrutazás (1) v. e. schwab (2) vallás (7) vámos miklós (1) vámpír (5) vámpírkrónikák (1) vámpírnaplók (2) vámpíros könyvek (15) varázslat (2) várólista (6) várólistacsökkentés (46) város (2) velence (5) vérgróf-trilógia (1) vers (30) vicki myron (1) victor hugo (1) viktoriánus (20) világháború (23) virág emília (3) virginia woolf (18) vlog (2) vörös pöttyös könyvek (10) wales (1) walter kirn (2) walter lord (1) wayward pines (1) weird fiction (2) william somerset maugham (2) wladyslaw szpilman (1) YA (20) YA sorozat (13) zene (8) zsidó (6)

Nemzetiség-helyszín szerint

alaszka (1) amerikai (211) amerikai dél (34) amszterdam (1) anglia (2) angol (193) argentin (1) ausztrál (5) balkán (1) barcelona (2) brazil (7) budapest (17) cseh (6) dán (3) dominika (3) francia (40) görög (2) írország (1) isztambul (1) izland (1) izlandi (3) izraeli (1) japán (9) jugoszlávia (1) kína (3) közel-kelet (1) lengyel (1) litván (1) london (15) magyar (172) mexikó (2) német (14) new england (5) new york (23) norvég (6) olasz (21) orosz (13) osztrák (2) pakisztáni (1) párizs (7) róma (1) skót (28) spanyol (7) svájci (1) svéd (14) török (4) új-zéland (3) velence (5)

Kor szerint

Pontozás szerint

2 pontos (11) 3pontos (75) 4pontos (337) 5pontos (367) kedvenc (26)