2016. augusztus 4., csütörtök

12 napos blogger kihívás - 1. nap

AniTigernél láttam először ezt a kihívást, és annyira megtetszett, hogy végigcsinálom én is :D (Főleg, hogy nem tudom mikor fogok olvasmányélményemről írni, mert A fényességekkel eléggé lassan haladok - úristenmajdnem1000oldaltudtátok?).

A molyon is fut ez a kihívás, az eredeti leírás pedig ez:
forrás

 1. nap

 Miért blogolsz? + 5 random tény rólad. 

Szeretek írni, mindig is írtam naplót, feljegyzéseket az olvasott könyveimről - így adta magát az ötlet 7 éve, amikor egyre több bloggal megismerkedtem, hogy én is belevágjak egybe. 
A technika, a közösségi média iránt fogékony is voltam, így évről-évre egyre több mindennel megismerkedtem, alakítottam a blogot, hogy ne csak a számomra, de az olvasóimnak is jó hely legyen :) 
"Etess meg és mondd, hogy csini vagyok!" :D
forrás
5 random tény:
- az évek alatt kávéfüggő lettem, pedig tinikoromig utáltam, és megfogadtam, hogy énaztánnemszokomrá!
- vízöntő a horoszkópom
- környezetvédelmi technikusként végeztem szakközépben
- szeretnék egy tetkót (cicásat, vízöntőset, vagy a 2 és 7 -es számot és mindezeket kombinálva :D)
- kedvenc évszakom az ősz - valahogy annak az illata, az új kezdetek voltak meghatározóak számomra. Persze a többit is szeretem és megtalálom a szépségét mindegyiknek. 

holnap folyt.köv. ;)

4 megjegyzés:

  1. (Nagyon jó ez a kép, megcsináltatnám pólónak.:)

    VálaszTörlés
  2. Ez a kép tényleg mindent visz! :D

    Jó a kihívás, követni fogom, amit írsz, bár én ezt most nem fogom megcsinálni (egyébként is elmondtam magamról épp mindent a 25-ös listán :D :D).
    Nahát, nem is tudtam, hogy nem szeretted régebben a kávét! :) Mondjuk én is csak gimiben szoktam rá, amikor nehezebben kezdődtek a reggelek már... :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már vártam mikor süthetem el valahol! :D
      Köszi - az a 25-ös lista is jó informatív, tetszik nekem is, de most ezért nem csinálom meg azt :)
      Bizony, szüleimet se értettem miért isszák - keserű meg minden, aztán rájöttem, hogy tejjel-cukorral tök más :D

      Törlés

na ehhez szólj hozzá ;)

Összes címke

1001 könyv listás (19) 12daybloggerchallenge (12) 17. század (1) 18 karika (7) 18. század (7) 19. század (28) 2 pontos (7) 20. század (143) 21. század (100) 2pontos (1) 3pontos (62) 4pontos (293) 5pontos (332) 9/11 (2) a love story trilógia (3) abszurd (4) ad astra (4) agatha christie (11) agatha raisin (23) agave (10) akcióvadász (24) aktuális (1) alan glynn (1) alaszka (1) alessandro baricco (1) alessandro d'avenia (1) alice hoffman (10) alice sebold (1) allan pease (1) álláskereséshez (1) állatos (8) alternatív történelem (6) ambrózy báró esetei (1) amerika (3) amerikai (190) amerikai dél (33) amszterdam (1) angela carter (2) Angeli Marina (1) anglia (1) angol (173) angolul (20) anna black (1) anna gavalda (3) anna rice (1) anne rice (4) apokalipszis (2) arany pöttyös könyvek (11) argentin (1) arto paasilinna (1) asperger (1) aszlányi károly (1) athenaeum (2) audrey niffenegger (2) austin kleon (2) ausztrál (5) autizmus (1) az olvasás 7 hete (8) az orosz szerető trilógia (3) ázsia (1) balkán (1) banana yoshimoto (2) barangolás (14) baráth katalin (5) barátság (6) barcelona (2) bartis attila (1) beatrix potter (1) békés pál (1) ben aaronovitch (2) betegség (6) blog (19) body positive (1) bohumil hrabal (2) bóna lászló (1) book a sloth (1) booktag (8) boris vian (5) borító (3) boszorkány (12) botanika (1) bölcsészkrimi (6) böszörményi gyula (1) bram stoker (2) brazil (7) bridget jones (1) bródy lili (1) bronte (4) brunella gasperini (1) budapest (14) budapest noir (1) bűbájoló történetek (1) calderon (2) carlos ruiz zafón (5) castle (1) catherynne m. valente (1) celia rees (2) charlaine harris (11) charles dickens (5) chicklit (34) cholnoky viktor (2) christopher moore (6) cirkusz (1) coco chanel (1) cormoran strike (3) cozy mystery (23) családregény (17) cseh (6) csehov (1) cserna-szabó andrás (4) csokoládé-trilógia (3) dán (2) dan brown (6) darren shan (1) david nicholls (1) david safier (1) dávid veron (4) debrecen (1) déli végek trilógia (1) depresszió (4) diane setterfield (1) díj (7) disztópia (17) DIY (1) dizájn (1) doctor who (2) dominika (3) dorian gray (1) drámák (3) drog (1) e.t.a. hoffmann (1) edith wharton (1) eger (1) egészség (2) egy sötétebb mágia (1) egyetem (2) éhezők viadala trilógia (3) elena ferrante (1) életmód (12) életrajz (14) elfeledett könyvek temetője (3) elif shafak (1) elizabeth gaskell (1) elizabeth george (1) elizabeth gilbert (4) elizabeth kostova (2) elizabeth strout (3) emberi sorsok (3) emile zola (4) énekes (1) énmárka (1) énregény (1) erdély (1) erdő (1) eric kraft (1) erin morgenstern (1) erlend loe (1) ernest hemingway (2) erotikus (1) esszék (7) európa (2) európa kiadó (1) évösszegzés (3) évszakok (1) extra infók (2) f. scott fitzgerald (2) fábián janka (1) fabio volo (1) fandorin (1) fantasy (46) fekete istván (1) feminizmus (10) festészet (2) film (98) finn (9) firenze (1) fodor ákos (5) ford madox ford (4) főnix (1) főzés (1) francia (40) fredrik backman (2) friss könyvek (75) fumax (1) gaál viktor (1) gabo sff (9) gabriel garcía márquez (2) gail carriger (4) gárdonyi géza (2) gasztronómia (2) gasztroregény (10) gaura ágnes (1) gayle forman (1) geek (1) gemma doyle (4) george mann (1) georges simenon (1) gondolatok (6) gótikus (1) görög (2) grecsó krisztián (5) groteszk (2) guillaume musso (3) guilty pleasure (1) gyerek (2) háborús (2) hajléktalan (1) hajóbontók (1) halloween (3) hamish macbeth (1) hangoskönyv (21) harold fry (1) harper lee (1) harry potter (15) havi tervek (25) havi zárás (62) helen simonson (1) helikon (1) hercule poirot (2) hírek (7) hófehér-trilógia (3) holland (1) holokauszt (2) holt költők társasága (1) honlapajánló (11) horror (3) humor (28) húsvét (1) hvg (5) ian mcewan (3) idézetesképes (10) időutazás (2) ifjúsági (24) igaz történet (4) ikrek (2) illusztrált (8) indiai (1) interjú (1) interjúk (1) internet (3) iráni (1) irodalomtörténet (1) írország (1) iskola (3) ismeretterjesztő (18) isztambul (1) izland (1) izlandi (3) izraeli (1) j. d. california (1) j. d. salinger (1) j.k.rowling (16) jane austen (11) jane austen nyomoz (1) janelle mcculloch (1) janet evanovich (4) japán (7) jay asher (2) jeanette winterson (2) jim kay (4) joanne harris (17) joe hill (2) john green (1) jon krakauer (1) jonathan hunt kalandok (2) jonathan safran foer (1) joyce maynard (1) jövő (3) jugoszlávia (1) julia child (1) julie és julia (1) junot díaz (1) kaffka margit (2) kaland (9) kalligram (1) kamaszkor (4) kanadai (2) karácsony (23) karinthy frigyes (1) kármán józsef (1) kastély (1) katarina mazetti (2) kate furnivall (3) kate morton (2) kathryn stockett (1) kávé (3) kedvenc (25) képregény (6) kereszténység (1) keri smith (7) kiegészítő kötet (1) kihívás (17) kína (3) kindle (4) kísértet (1) kisregény (8) kiss angéla (4) klasszikus (69) klausz melinda (2) kleinheincz csilla (4) kolumbia (1) konmari (3) kortárs (65) kosáryné réz lola (1) kosztolányi dezső (1) könyvajánló (9) könyvekről röviden (5) könyvesfilmes (3) könyvfesztivál (6) könyvhét (4) könyvmolyoknak (10) könyvtár (1) körbeposzt (41) kőrösi zoltán (7) közel-kelet (1) középkor (2) közösség (1) kreatív (12) krimi (83) lauren graham (1) leila sales (1) lélekboncolgató (3) lena dunham (1) lengyel (1) lenyűgöző teremtmények (5) leszbikus (3) levélregény (6) leviathan trilógia (1) libba bray (8) libri (6) lisa jewell (1) lista (22) litván (1) ljudmila ulickaja (1) lmbt (5) logan mcrea (1) london (12) louisa m. alcott (1) louisa may alcott (1) lynn barber (1) m.c.beaton (19) maggie stiefvater (3) mágikus realizmus (12) magyar (158) magyar blogger rovatok (106) magyar könyvek viadala (8) maisie dobbs (1) maláj (1) márai sándor (11) marc levy (1) marketing (3) markus zusak (1) maupassant (1) maxim kiadó (5) média (1) megjelenések (26) melania mazzucco (1) memoár (13) mercy fall farkasai (3) mese (12) mese felnőtteknek (8) meseregény (4) mexikó (2) mezei mária (1) michael cunningham (3) milan kundera (2) mindfulness (3) miss marple (2) misztikus (5) mitológia (4) molnár ferenc (1) moly.hu (2) monarchia (1) múltidézés (2) muriel barbery (1) műfaj (1) műfaj mustra (1) művelődéstörténet (2) művészet (1) nail gaiman (1) nancy drew (1) Napernyő Protektorátus (4) napló (3) nathaniel hawthorne (2) neil gaiman (12) nellie bly (2) német (11) new adult (5) new england (4) new york (21) newbury és hobbes nyomoz (1) nicholas sparks (1) nick hornby (1) nicole krauss (1) nikki heat sorozat (1) nora roberts (3) norvég (4) novellák (38) női sors (11) női sorsok (14) nyár (9) nyereményjáték (10) ókor (1) olasz (18) on sai (7) oriana fallaci (1) orosz (13) orson scott card (1) oscar wilde (1) osztrák (1) ottlik géza (2) önéletrajz (12) öngyilkosság (1) önismeret (11) önsegítő (7) ősz (2) pakisztáni (1) paolo bacigalupi (2) papp diána (4) parade's end (4) párizs (7) partvonal (4) patrick modiano (1) patrick ness (1) patrick süskind (2) paula hawkins (2) paulo coelho (7) peter grant sorozat (3) peter mayle (1) philip pullman (2) philippa gregory (1) pioneer kiadó (1) poe (1) popkultúra (1) posztmodern (1) programajánló (20) pszicho-thriller (3) pszichoanalízis (1) pszichológia (7) rabszolgaság (2) rachel joyce (1) rainbow rowell (3) rájátszás (2) rakovszky zsuzsa (2) ransom riggs (2) regény (1) regényes életrajz (3) rejtély (1) rejtő jenő (3) retelling (3) richard paul evans (2) road trip (1) rob thurman (1) robert merle (1) róma (1) romantikus (41) ruta sepetys (2) salla simukka (2) sarah addison allan (5) sárkány (2) sárkánycsalogató (1) scifi (24) scolar (4) shakespeare (3) sherlock holmes (5) simon márton (1) siobhan dowd (2) sir arthur conan doyle (6) sírkertek királynője (3) skandináv (1) skót (26) sky chaser trilógia (2) sophie kinsella (1) sorozat (17) spanyol (7) steampunk (7) stephanie plum sorozat (4) stephen king (1) stephenie meyer (2) susanna clark (1) svájci (1) svéd (11) sylvia plath (1) szabó magda (5) szabó t. anna (2) szakácskönyv (2) számítástechnika (1) szatíra (1) szécsi noémi (1) szegénység (1) szellem (5) személyes (161) szemináriumi dolgozatom (2) szépirodalom (65) szerb (1) szerb antal (2) szerelem (2) szerzői életrajz (2) szex és new york (1) sziget (3) színész (3) színező (1) színház (2) szociológia (3) szombathely (2) szórakoztató (3) szülinap (8) szürrealizmus (2) társadalomkritika (5) társadalomtörténet (1) tasmina perry (2) tél (6) tematikus (6) terrortámadás (1) the last policeman (1) thomas hardy (2) thomas mann (1) thriller (6) tilt (149) tim burton (1) titanic (1) tolkien (3) tolsztoj (1) tommy és tuppence (1) top5 (19) tóth krisztina (5) több idősík (6) török (4) történelmi (22) történelmi romantikus (2) tracy chevalier (7) true blood (11) tumblren láttam (8) Tü/Körben (1) tündér (1) tv sorozat (1) twilight saga (8) új-zéland (3) újraolvasás (14) újság (1) újságíró (1) ukrán (2) updike (1) urban fantasy (13) utazás (5) útmutató (1) ünnep (7) űrutazás (1) v. e. schwab (1) vallás (7) vámos miklós (1) vámpír (5) vámpírkrónikák (1) vámpírnaplók (2) vámpíros könyvek (15) varázslat (2) várólista (4) várólistacsökkentés (46) város (2) velence (5) vérgróf-trilógia (1) vers (24) vicki myron (1) victor hugo (1) viktoriánus (19) világháború (20) virginia woolf (18) vlog (1) vörös pöttyös könyvek (9) wales (1) walter kirn (2) walter lord (1) wayward pines (1) weird fiction (1) william somerset maugham (2) wladyslaw szpilman (1) YA (11) YA sorozat (13) zene (8) zsidó (4)

Nemzetiség-helyszín szerint

alaszka (1) amerikai (190) amerikai dél (33) amszterdam (1) anglia (1) angol (173) argentin (1) ausztrál (5) balkán (1) barcelona (2) brazil (7) budapest (14) cseh (6) dán (2) dominika (3) francia (40) görög (2) írország (1) isztambul (1) izland (1) izlandi (3) izraeli (1) japán (7) jugoszlávia (1) kína (3) közel-kelet (1) lengyel (1) litván (1) london (12) magyar (158) mexikó (2) német (11) new england (4) new york (21) norvég (4) olasz (18) orosz (13) osztrák (1) pakisztáni (1) párizs (7) róma (1) skót (26) spanyol (7) svájci (1) svéd (11) török (4) új-zéland (3) velence (5)

Kor szerint

Pontozás szerint

2 pontos (7) 3pontos (62) 4pontos (293) 5pontos (332) kedvenc (25)