Taylor Jenkins Reid - Carrie ​Soto visszatér

Taylor Jenkins Reid amerikai írónőtől mindig szívesen olvasok, bár még egyik könyvére sem adtam 5 csillagot - sőt a legutóbbi élményem (Egyetlen szerelmeim) 3-at kapott tőlem.

Carrie Soto történetére nagyon kíváncsi voltam, mert az általam angolul olvasott - azóta magyarul is elérhető - Malibu Rising / Szikrázó Malibu egy kevésbé szimpatikus mellékszereplőjeként ismerhettem meg. 

Carrie Soto-t édesanyja halála után argentin származású apja egyedül neveli. Javier Soto tehetséges teniszjátékos volt, a Jaguár néven emlegették. Kislánya születése után a profi sportról az edzősködés felé fordul és amint meglátja lányában az érdeklődést, teljes erőből az ő sztárrá nevelésének szenteli magát. 

A prológusban Carrie már 37 éves, 5 éve visszavonult, ám van egy játékos, aki miatt eldönti, hogy újra pályára lép, hogy megtartsa rekordjait 1995-ben.

Évről-évre ismerhetjük meg életét, teljes mértékben sportkarrierjére koncentrálva. Carrie-nek apja és a tenisz a mindene, még ha dühös, hogy egy-egy mozdulatsort végtelenszer ismételtet vele, visszaszól vagy pofákat vág, akkor is végigcsinálja az embertelen edzéseket - gyerekként is.

Végigkövethetjük, ahogy részt vesz fontos versenyeken, kudarcokat él át, mindenből tanulva - persze ez nem mindig megy könnyen. A sportéletben remekel, ám emberileg több problémával is küszködik. Apja gyerekkora óta azt nevelte belé, hogy ő többre hivatott, neki győznie kell - ennek megfelelően áll a versenyekhez, ellenfeleihez, nem barátkozik és sokszor tett bántó megjegyzést, amire persze a média egyből ugrott. Kemény játékstílusa miatt a Csatabárd nevet, ill. néhány afférja miatt a Lotyó jelzőt 'érdemelte ki a médiától.

Carrie Soto-n keresztül a szerző érzékletesen bemutatta, hogy milyen nőként elsőnek lenni valamiben, mennyire fáj, ha más megelőzi, egyúttal milyen példát tud állítani az utána következő sportolók elé. Érdekes volt bepillantani - még ha egy fiktív karakteren keresztül is - a '80-90-es évek tenisz-világába, utalást kapunk a szponzorációkról (aki csini sportoló - modellként dolgozhat, aki másban erős a sportszermárkákkal tud szerződni, mint például Carrie is).

A tenisz szakmai oldalát nagyon mélyen bemutatja a regény - a hozzám hasonló laikusnak túl részletesen is - emiatt vontam le egy pontot, szerintem nagyon elment a hangsúly a különféle technikák boncolgatása felé, pedig Carrie lelki élete is érdekes. Oké, ebból is kapunk: a könyv végére sikerül feloldania azokat a berögződött dolgokat, amik hátráltatták abban, hogy bárkit közel engedjen magához, ill. a teniszhez való viszonya is változik. 

Összességében tetszett ez a regény, a sok rövid fejezet miatt viszonylag gyorsan tudtam olvasni, amint elmerültem benne - amúgy viszonylag hosszú (400 oldal, de apró betűs).

Teniszrajongóknak ajánlom (kíváncsi vagyok nekik mit mond a sok szakmai rész), ill. a szerző kedvelőinek is jó olvasmány - hozza az előző kötetek megszokott elemeit: érdekes karakter, az elbeszélésben vegyítve a cikkek, jegyzetek megoldásait. A könyv olvasása közben felidéződött bennem -  az idei nagyon kevés filmélményem közül - A nemek harca (innen már ismerős volt a tenisz világának (?) jellemzője, hogy elnevezik a meccseket - gúnyneveket adnak a sportolóknak, vagy akár a női sport és teljesítmény lekicsinylése).

4/5

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2024
Eredeti cím: Carrie Soto is Back 
Fordító: Farkas János
Oldalszám: 400
Ár: 5399 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:

A ​szókimondó és a győzelemért mindent elkövető Carrie Sotót csak úgy emlegetik: a Csatabárd. Másik gúnyneve a Lotyó.

Kevesen rajonganak érte csípős, ellenfeleit földbe döngölő megjegyzései miatt, de azt el kell ismerniük, hogy húsz Grand Slam-győzelmével ő a valaha élt legeredményesebb teniszjátékos. Hat évvel visszavonulása után Carrie kénytelen végignézni, ahogy a brutális és káprázatosan tehetséges Nicki Chan megfosztja őt az első helytől.

Carrie harminchét évesen azt a mindenkit meglepő döntést hozza, hogy visszatér az aktív sportba egy évre, hogy visszaszerezze a rekordját. Az újságírók azt állítják, sosem kedvelték a „Csatabárdot”.

A teste sem úgy mozog már, mint régen. És még a büszkeségét is félre kell tennie, hogy azzal a férfival eddzen, akinek egyszer majdnem kitárta a szívét: Bowe Huntley-val.

Felkavaró, felejthetetlen regényében Taylor Jenkins Reid az eddigi legérzékenyebb és legérzelmesebb történetét írta meg.