M. C. Beaton - Hamish Macbeth és a torkos társkereső
A szállóba foglal szobákat a Magányos Szívek Klubjának szervezője, Maria Worth. Mindent szépen kitalál, a gazdag jelentkezőket már fejben összepárosította egymással adataik és céljaik alapján. Üzlettársát, Peta Gore-t sikerül kihagynia az útból - mert ő épp Magyarországra utazik! :) Maria és Peta régen barátnők voltak, ezért is társultak, ám az utóbbi években Petán olyan falánksági rohamai vannak, amik a vele való együttlétet undorítóvá teszik - habzsol, csámcsog, modortalan, igazi katasztrófa.
Priscilla magára marad a szállóban, apja nem akarja fogadni a társaságot, pedig több vagyonos, előkelő tag is van köztük. A vendégek szépen megérkeznek, elkezdenek vegyülni - bár Maria bosszakondására nem úgy alakulnak a párok, ahogy ő megtervezte. Ahogy sejthető az elejétől, Peta beállít és mindenkit felbosszant - egészen addig, míg kábá mindenki a halálát kívánja...
Hamishnak ismét egy érdekes nyomozásban van része és megint kap egy kéretlen udvarlót a társaságból :D
Ebben a részben érdekesek voltak a karakterek, a társadalom többféle tagja képviseltette magát - Peta nagyon undira sikeredett, ill. az a vacsora amit kapot :O A gyilkosság borzasztó és tragikus, de Hamish összerakja a képet és még a központi fűtést is talán el tudja intézni az őrsre? :D Viszont kap egy koloncot a nyakába - egy rendőrtanoncot, aki beköltözik hozzá - róla már a következő kötetben olvashatunk.
Robogok tovább az utolsó három részre!
4/5
Kiadó: Ulpius
Kiadás éve: 2014
Eredeti cím: Death of a Glutton
Fordító: Loósz Vera
Sorozat: Hamish Macbeth 8.
Oldalszám: 254
Ár: - Ft
Borító: 5/5
Fülszöveg:
„Manapság nagyon nehéz randizni, Hamish” – magyarázza a langaléta felföldi rendőrnek élete hajdani szerelme, Priscilla Halburton-Smyth. A férfi ugyanis nem érti, miért fordul épeszű ember társkereső ügynökséghez. A kérdés egyébként azért vetődik fel benne, mert a Tommel-kastélyszálló legújabb vendégei, a Magányos Szívek Klubjának tagjai abból a célból utaztak Londonból a messzi skót Felföldre, hogy az ügynökség közvetítésével találják meg a párjukat.
A nyolc „szingli” közt van szürke virágbolt-tulajdonos, leányiskolai tanárnő, felkapaszkodni vágyó ifjú bróker, szende jogi titkárnő, gazdag playboy, középkorú áruházlánc-tulajdonos, idős államügyész és infantilis könyvkiadói alkalmazott egyaránt. Egyvalami közös bennük: mindannyian jól szituáltak. Maria Worth, a társkereső cég rátermett társtulajdonosa mindent ragyogóan megszervezett, ám egyvalamire nem számított: az üzlettársa megjelenésére. Peta Gore – aki gyönyörű unokahúgát is magával hozta az alkalomra – förtelmes étkezési szokásaival és kacérságával nem csupán a társaság gyűlöletét ébreszti fel, a sorsot is kihívja maga ellen…
Az Agatha Raisin-könyvek népszerű írónőjének Hamish Macbeth-sorozata olyannyira sikeres, hogy turisták özönlenek Észak-Skóciába, ahogyan régen Sherlock Holmes „szülővárosába”. Eddig 30 kötet jelent meg, s a regényekből a BBC televíziós sorozatot készített, amelyben Robert Carlyle személyesíti meg Hamisht.





Nincsenek megjegyzések:
Te mit gondolsz? :)