Tóth Krisztina - Fehér farkas

Tóth Krisztina egyik kedvenc íróm, akinek mindig szívesen olvasom a novelláit. A legújabb kötetét is befaltam szinte egy nap alatt, mégis nehezen vettem rá magam, hogy írjak róla. Péterfy-Novák Éva regényére rímel bennem ez a kötet, ami ugyanúgy tele van elfojtással, titkokkal és nem megfelelő kapcsolatokkal.

Tizenhat novellát olvashatunk, amik változatos szereplőket vonultatnak fel; a történetek közös pontja, hogy a szereplőiknek nem megfelelő az életük. Ennek oka lehet egy múltbeli trauma, amit nem tudnak feldolgozni - mint például a Tizenhét lakás narrátora, aki gyermekkora panellakását akarja újra látni; vagy A nő, aki nem törölte le az apját elbeszélője, akinek hasonló sors jutott, mint az Apád előtt ne vetkőzz Eszterének.

Vannak benne már abszurdba hajló történetek, aminek szereplői olyan helyzetbe kerülnek ami túlmutat a normális élethelyzeteken - mint a Vevők c. novellában megjelenő furcsán viselkedő házaspár, vagy az Öltözz feketébe! pszichopata (?) festője. 

Furcsa találkozások, groteszk élethelyzetek kaleidoszkópja ez a kötet, amit átjár az a kellemetlen érzés, hogy senki sincs jó helyen, mindenkinek valamilyen titka van vagy valamilyen sérüléssel, traumával küzd. 

Úgy vettem észre, hogy évről évre egyre sötétebb képet fest Tóth Krisztina a világról. Ebben a kötetben sincs egy pozitív történet sem - mindegyik valamilyen tragédiáról, veszteségről, vagy a másik ember kihasználásáról szól. Mindez persze a megszokott szép és tömör stílusban, ahol minden szó a helyén van. 

4/5

Kiadó: Magvető

Kiadás éve: 2019

Oldalszám: 126

Ár: 3499 Ft

Borító: 3/5

Fülszöveg:

„Minden ​lakás másik történet” – mondja Tóth Krisztina novellájának elbeszélője, miközben saját egykori otthonát keresi. Mindegyik lakás emlékezteti rá valamennyire, de egyik sem lehet ugyanaz. Minden boldogtalan lakás a maga módján az. Ilyenek a könyv katartikus történetei is, amelyek a korábbi műveknél élesebben mutatják meg a hatalmi elnyomás törésvonalait, az alárendeltség, a kirekesztettség stigmáit, az erőszak állomásait. Rendszerint névtelen hősei ismerősek, mellettünk toporognak a liftben, mögöttünk loholnak a lépcsőházban. Felfigyelünk rájuk, ők pedig elkezdenek beszélni: egykor volt otthonokról, bizarr találkozásokról, évtizedes talányokról, kapcsolatokat szétfeszítő titkokról. Hogy egy lerobbant autó, egy rossz pillanatban megtett mozdulat, egy elveszettnek hitt táska, egy véletlen megváltoztat mindent. Pontosabban: megváltozott már minden, de csak most vesszük észre. A Fehér farkas olvasója is ezt kezdi érezni. Mások életébe pillantunk be, de a szövegek tükrében magunkra, a bennünk élő idegenre is ráismerünk.