Sarah Addison Allen - A varázslat tava

Sarah Addison Allen könyvei mindig könnyed kikapcsolódást nyújtanak, ezért is vettem le most ezt a polcról. Kicsit tartottam a történettől, mert több helyen olvastam negatívumokat róla (főleg az aligátoros részek miatt), de nekem most épp jól jött ez a nyári történet. 

A főszereplőnk Kate Pheris, aki férje halála után kb egy évig robotpilóta üzemmódon él - anyósa, Cricket segít neki a hétköznapokban és 8 éves lánya, Devin nevelésében. A kis család épp költözés előtt áll - az erős kezű Cricket, magához szeretné költöztetni őket. Devin a padláson turkálva talál egy képeslapot, amit anyjának írtak és egy Lost Lake nevű helyről küldték. 
Kate felidézi a nyarat, amit ott töltött 12 évesen a szüleivel és hirtelen ötlettől vezéreltetve útra kelnek ketten - az anyóst és a költözést pedig a levegőben lógva hagyják :)

forrás
Lost Lake-en, Kate nagynénje, Eby üzemeltet nyaralót, immár sok éve egyedül. Visszarepülünk 1962-be, amikor is Eby és George friss házasok voltak és a családjuk elől menekülve Párizsban és Amszterdamban éltek. Hazatérve a vagyonukat szétosztogatták és megvették a tó melletti területet, hogy valami teljesen másba fogjanak, mint amit a családjuk elvárt tőlük.
"A múltadat nem tudod megváltoztatni, de a jövődet igen. Ez a könyvekre is igaz. Ha nem tetszik a befejezés, költesz egy másikat."
Ez a regény a talpra állásról szól - a veszteségek feldolgozásáról, a továbblépésről és a családi 'átkokkal' való szembeszállásról. Kevesebb benne a romantika és a mágia, mint mondjuk A csodálatos Waverley kertben, vagy akár az Édes életben, de ettől függetlenül egy kellemes történet volt a közösség erejéről, és az újrakezdésről. Ajánlom, ha egy kis nyárra vagy egy könnyed történetre vágytok ;)
"Eby pontosan tudta, milyen kényes dolog a gyász. Ha nem törődünk vele, magától elmúlik, hogy aztán a legváratlanabb pillanatban csapjon le ránk. Ha viszont hagyjuk, hogy elhatalmasodjon rajtunk, és az életünk részévé váljon, vérszemet kap, és örökre a nyakunkon marad. Legokosabb, ha úgy kezeljük, mint egy látogatót. Betessékeljük, megvendégeljük, aztán útjára bocsátjuk."
4/5

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2017
Eredeti cím: Lost Lake
Oldalszám: 288
Ár: 2999 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:
Gyönyörű, ​felejthetetlen történet régi és új szerelmekről, az eltéphetetlen kötelékek erejéről…
Eby Pim képeslapon látta először a Lost Lake-et. Egy régi fotó, rajta néhány vastag betűvel szedett szó, ám Eby úgy érezte, mintha a jövőjébe pillantana bele.
Mindez fél emberöltővel ezelőtt történt. Férje, George, már rég eltávozott. A fárasztó rokonok is elmentek. Semmi sem maradt, csak néhány tóparti kabin, ami sikeresen ellenállt a georgiai hőségnek és párának, továbbá a kallódók maroknyi csapata, akik – kimondatlan álmaiktól és vágyaiktól vezérelve – évről évre hűségesen ellátogatnak a Lost Lake-hez.
Ez nem csekélység, Eby ennek ellenére kijelenti, az idei lesz az utolsó nyár, amit a tónál tölt, aztán eladja a területet egy építési vállalkozónak. Amíg az utolsó szalmaszálat jelentő családtag be nem kopogtat hozzá.
Kate Pheris tizenkét évesen az utolsó legszebb vakációját töltötte a Lost Lake-nél; még azelőtt, hogy megismerte volna a magányt, a fájdalmat, a veszteséget. Azóta ezek az érzelmek uralják az életét, de azért – talpraesett lányának, Devinnek, és saját céltudatosságának köszönhetően – a remény sem halt ki a szívéből. Talán a Lost Lake-nél Devin kiélvezheti gyerekkorának utolsó hónapjait… és Kate is újra felfedezheti azt a valamit, ami annak idején olyan hirtelen siklott ki az ujjai közül.
Az emberek egymás után zarándokolnak el a tóhoz, hátha ott megtalálják azt, amit már oly régóta keresnek: szeretetet, megnyugvást, reményt az újrakezdésre, békét, egy rejtély megoldását, a felejtés lehetőségét. De vajon még időben érkeznek?
A különleges hangulatú, varázslatos regény Sarah Addison Allen egyik legkiválóbb írása az ember titkos vágyairól és a hétköznapi csodákról, amik a legvalószínűtlenebb helyeken lepnek meg minket.

4 megjegyzés:

  1. Olyan rég olvastam már az írónőtől (utoljára 2013-ban), de most nagyon meghoztad a kedvemet ehhez a könyvéhez is. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, te már olvastad ezen kívül minden magyarul megjelent könyvét?

      Törlés
    2. Igen, ezen kívül mindegyiket, úgyhogy ez se maradhat ki. Ma be is szereztem a bejegyzéseden felbuzdulva. ;)

      Törlés
    3. Na akkor hajrá!! :) Remélem jövőre kapunk valami újabbat magyarul ;)

      Törlés

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.