Top 5 - A legjobb augusztusi olvasmányaim

augusztus 08, 2017

Na nem az ehavi olvasmányaimból fogok listát írni, hanem a blog kezdetétől, vagyis 2009 óta, augusztusban olvasott könyvekről, amikről született bejegyzés is. Mivel nagyon sok jót olvastam, ezért 5+5 könyvet fogok ajánlani ;)
Ez a visszatekintés a könyvajánlás egy új módja, ami most eszembe jutott - remélem lesz néhány, amire sikerül felkeltenem -újra - az érdeklődést!

1. Philip Pullman - Északi fény - azóta se fejeztem be a sorozatot, szégyen-gyalázat! Egyszer újra nekiállok, mert szerettem az első két könyvet. Sokan biztos látták a könyvből készült filmet (Az arany iránytű) - én is emiatt találtam rá a könyvre.

2. Alice Hoffman - Hetedik mennyország- úgy rémlik könyvtárból hoztam ki ezt a könyvet, amikor nekiálltam AH életművének megismerésének, és már a buszon belemerültem a történetbe. Alice Hoffmann minden könyvét csak ajánlani tudom, ez egy rövid és úgy emlékszem szintén nyáron játszódó történet!

3. Baráth Katalin - A fekete zongora - 2010, egy pesti nyaralás alkalmával vettem meg a Múzeum körút egyik antikváriumában. Ez volt az egyik olyan kortárs magyar regény, ami miatt nyitottam a hazai írók felé (utólag belegondolva tök hülyeségnek tartom azt az idegenkedést, ami jellemzett régen). Pár szóban, ha valaki még nem ismerné a krimi-sorozatot: Dávid Veron, fiatal, talpraesett lány Ókanizsáról, az 1900-as évek elejéről nyomozásba fog a városkában. Izgalmas, okos, remek stílusban megírt regény - tökéletes a lusta nyári napokra ;)

4. Diane Setterfield - A tizenharmadik történet - könyvmolyokhoz szóló rejtélyes családtörténet. Már nem is emlékszem a történetre, időszerű lenne újraolvasni :D

5. Katharina Hagena - Az almamag íze - német családregény cseppnyi mágiával, amit annyira szeretek. Nyáron játszódik a jelene, ezért szintén szuper választás a következő hetekre. 2012 óta már egyszer újraolvastam és akkor is újra elvarázsolt.

6. Emily Arsenault - Az eltört teáspohár - ez a könyv egy rejtett gyöngyszem számomra, nyaraláskor olvastam és nagyon megszerettem. Újra kellene olvasnom, hogy megtudjam a történet vajon még mindig olyan nagy hatással van rám. Bölcsészkrimi, ami az amerikai őszbe repít el.

7. Caitlin Moran - Hogyan legyünk tökös csajok - ez volt talán az első olyan memoár, ami megfogott és megszerette velem a műfajt. Azóta keresem az ehhez hasonló könyveket, amik inspirálnak, vagy amikben magamra ismerhetek. Caitlin Moran szókimondó módon vezet végig minket a saját életéből merített sztorikon keresztül a női lét rejtelmein és problémáin.

8. Angela Carter - Esték a cirkuszban - az akciós könyvek között böngészve akadt meg rajta a szemem és lett szerelem :) Azóta olvastam már AC novelláit, és szívesen olvasnék bármilyen újabb könyvet tőle magyarul. Az Esték egy mágikus realista-feminista történet egy érdekes nőről, a viktoriánus korból.

9. Jo Walton - Mások között - walesi ifjúsági fantasy könyvekkel, furcsa családdal, ami újszerűségével teljesen levett a lábamról. Örülök, hogy ezt is a polcomon tudhatom!

10. Nicole Krauss - Nagy ​Palota - Nicole Kraussra lehet, hogy idén nagyobb figyelem fordul A szerelem története c. regényének megfilmesítése kapcsán, én a könyveire szintén a nagy nyári akciók egyikében bukkantam. A történet kontinenseken és időben átível - egy kapocs van: egy régi íróasztal - eköré fonva bontakozik ki előttünk egy 20. századi történet.

Melyiket olvastátok a fentiek közül, vagy melyiket szeretnétek? :)

9 megjegyzés:

  1. Hú, az almamag íze engem is érdekel régóta, de nem nagyon tudtam beszerezni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem az tetszene neked, molyon van pár eladó példány egész jó árakon ;)

      Törlés
  2. Ez tök jó ötlet, remélem, csinálsz még majd hasonló válogatásokat! :)
    Bennem is mindig nagyon megmarad, hogy mikor olvastam egy adott könyvet, sokszor nem csak az időjárás, hanem a hónap is.
    Mindig elfog a nosztalgia, amikor ilyen könyveket látok, mint pl. A tizenharmadik történet, régen mindig volt néhány aktuális jó értelemben vett divatregény, amit felkaptak a könyves bloggerek, ez is ilyesmi szerintem. Nem tudom, mostanában vannak-e ilyesmik, kíváncsi vagyok, később mikre fogok majd így emlékezni a mostani időszakból.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi!! :)) Tegnap üldögéltem a blogtervezőm felett és beugrott, hogy ez jó keresztmetszet lehet a régi kedvencekből :D
      Igen ez is a olyan bloggerkedvenc, szerepel ezen a listán is: https://moly.hu/listak/az-evtized-50-legjobb-konyve-a-konyves-bloggerek-szerint
      :)

      Törlés
  3. A tizenharmadik történetet újra kellene olvasni, nagyon szerettem a hangulatát. Az almamag ízét már háromszor olvastam (annyira elvetemült voltam, hogy egyszer angolul is), de nincsenek kizárva további újrázások.
    A postod miatt beugrott, hogy lehet, Hoffmant kellene újraolvasni - mostanában elég nyűgös olvasó vagyok, valami kis könnyű kellene, most nincs türelmem a nehezebb könyvekhez.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hoffman újrázás nálam is tervben van, szóval hajrá :) Olyan jó visszanézni, hogy mennyi remek könyvet olvastunk, nem? :)

      Törlés
    2. Igen, csak nehogy pofára esés legyen a nosztalgia vége (jártam már úgy, hogy jobb lett volna meghagyni egy könyvet szép emléknek).:D

      Törlés
  4. A tizenharmadik történet újrázását pont őszre lőttem be magamnak. AH-t bármikor tudnék olvasni, annak mindig biztos helye van nálam :) A Nagy Palotára lennék kíváncsi és a Líránál most valami potom pénzért láttam, lehet, hogy bepróbálkozom vele, mert A szerelem történetét is szerettem tőle.
    Szerintem is jó ötlet ez a poszt, én néha visszanézem, hogy pár évvel ezelőtt az adott hónapokban mit olvastam :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na benne van a levegőben :D Szerintem ruházz be rá, jó történet ;)
      Köszi, a szeptemberit már elkezdtem összeállítani!

      Törlés

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.