Edward Rutherfurd - New York - A város, ahol álmok születnek.

Az egyik kedvenc irodalmi helyszínem New York, ehhez egy időben kerestem is olvasmányokat. Edward Rutherfurd regénye - ahogy a legtöbb könyve - a város alapításától majdnem napjainkig veszi át a történetét több család életén keresztül bemutatva. 

A regény történelmi tényeken alapszik, de fiktív családokkal és szereplőkkel (is) dolgozik, így visszaadja az adott korok főbb jellegzetességeit.

Új Amszterdamban indul a történet, vagyis a holland alapítású városban 1664-ben. Megismerhetjük a holland telepesek életét, azt hogy a kereskedők, hogyan gazdagodtak meg Amerika kincsein, hogyan éltek együtt az indiánokkal és próbálták meg visszaszorítani Anglia hatását. A történelemből tudjuk, hogy ez nem ment sokáig, és Új Amszterdam elnevezést nemsokára New York váltotta.

forrás
A Van Dyck családon kívül az angol származású Master család életét követhetjük nyomon. Az egyes történelmi eseményeket, hol mélyebben (polgárháború), hol kevésbé részletesen ismerhetjük meg. Változatos volt a regény ebből a szempontból, és ebben éreztem egy kis negatívumot - a háborús részek engem nagyon untattak, így a kezdeti nagy lendületből eléggé visszavettem az első 170 oldal után.

Amint leküzdöttem magam az 1700-as éveken viszont megint peregtek az évek és a cselekmény. Érdekes volt, ahogy visszautalgatott a múltbeli szereplőkre, vagy ahogy összefonta néhányuk sorsát. Voltak szereplők, akik eltűntek, voltak akikre csak halványan utalt, de a Master család állandó szereplője volt a könyvnek.

Mulberry Street forrás
Főként a gazdag, befolyásos családok életéről olvashatunk (Masterek), de később az ír, olasz, zsidó bevándorlókról is kapunk egy-egy fejezetet.

A szemünk előtt alakul a város - nem csak a fizikai változásokról mesél Rutherfurd, hanem a társadalmiakról, a korszellemről, a hangulatról mindezt olvasmányos formában.

Rendhagyó ez a könyv, vannak persze olyan részei ami kevésbé fogtak meg, de szerintem informatív és élvezhető formában fogta meg a város történetét.
forrás
Szeretnék még a szerzőtől olvasni később, a legjobban persze London és a Párizs történetét bemutató könyvei érdekelnek. Másrészről New Yorkról is szívesen olvasok, szóval még keresgélek olyan regényeket, ahol szerepet kap a város. Ajánlani is lehet! ;)

4/5

Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2016
Eredeti cím: New York
Oldalszám: 800
Ár: 4999 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:
"New York a világ egyik legizgalmasabb és legösszetettebb városa. Az amerikai álom és a szabadság szimbóluma. Ennek a városnak az életét meséli el Edward Rutherfurd nagyszabású, három és fél évszázadon átívelő regénye. A történet nyomon követi New York küzdelmeit és felemelkedését az alapítástól kezdve egészen 2001. szeptember 11-ének mindent megrázó tragédiájáig. A hajdani szerény halászfaluból a szemünk láttára fejlődik ki a minden képzeletet felülmúló metropolisz, milliónyi ember otthona. Közülük is kitűnik a Master család, akik a puritán ősök letelepedésétől fogva igyekeznek talpon maradni a függetlenségi harcok, pénzügyi válságok és bandaháborúk okozta viharokban. Az egymást követő generációk eltérő sorsa és sokféle küzdelme lenyűgöző részletességű tablóvá áll össze, amely méltó ahhoz a sokszínűséghez és mozgalmassághoz, ami New Yorkot mindig is egyedülállóvá tette. Rutherfurd regénye nem pusztán egyszerű városrajz, hanem családok, emberek sorsának finom érzékenységgel megrajzolt krónikája. A város története ugyanis a benne élő emberek történetéből íródik, szorgos polgárok, gátlástalan pénzemberek, jobb sorsra érdemes emigránsok életéből, akik szerettek és gyűlöltek, örültek és elbuktak ebben a sosem alvó, gigászi vadonban."

Megjegyzések

  1. Ha fantasztikusabb New Yorkot szeretnél, akkor Mark Helprin: Téli ​mese
    Ha bizonyos korok korabeli szerzőitől a történelmi szempont érdekel, akkor Dos Passos, E.L. Doctorow illetve Edith Wharton regényei is jók lehetnek.
    A 60-as évekről klassz képet ad Patti Smith: Kölykökben. A 80-as évek városáról Jay McInerney : Fények, ​nagyváros című könyve lehet érdekes, kortárs meg mondjuk Claire Messud: A király gyermekei.
    Lawrence Block krimijei is nagyon jó képet adnak New Yorkról.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt hiszem emiatt a könyv miatt szerettem bele ezekbe a történetekbe ;)
      Whartontól már olvastam, többieket megnézem majd, azt hiszem Dos P.-t már kinéztem egyszer.
      Fények, nagyvárost is olvastam és tényleg jó, A király gyermekeivel is szemeztem, csak sokan lehúzták a fordítást.
      Köszönöm, Lawrence Blocktól még nem olvastam - lesz még mit pótolnom!

      Törlés

Megjegyzés küldése

na ehhez szólj hozzá ;)