Kjell Askildsen - Úgy, ​mint azelőtt

A nyári Alexandrás akcióban bukkantam erre a könyvre, hirtelen döntés eredményeképp vettem meg. Az íróról még nem hallottam korábban, nem is annyira csoda - eddig egy novelláskötete jelent meg magyarul, még 2004-ben. 
A borító tökéletes - a kis kötetben található novellák sötétek, depresszívek és a fő alapmotívumuk a magány. Nem volt egy szívvidító olvasmány, nem erre volt most szükségem. Ettől függetlenül Askildsen stílusa tetszett: minimalista, néhol zavaróan homályos, de érdekes.

A novellák változatosak - sokféle életkorú és élethelyzetű szereplőről szólnak. Vannak itt fiatal házasok, gyerekek, egyedül élő emberek, családok, testvérek. Mindegyikükben közös, hogy magányosnak, meg nem értettnek érzik magukat. A kommunikációjuk rossz - volt több novella, ahol ahelyett hogy megkérdezték volna a másikat, vagy kimondtak volna dolgokat, inkább csak találgattak, hogy a másik mire gondolhat.

A stílus, a helyszínek, egy-két történet tetszett, de az összbenyomásom inkább az, hogy ez felesleges vétel volt. (Ez a könyv is ment a cserepolcomra :( Nem kéne egyből elcsábulnom egy borító és a kedvező ár miatt, idén nem ez az első ilyen könyves csalódásom.)

3/5

Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2012
Eredeti cím: Samlede noveller
Oldalszám: 236
Ár: 2990 Ft
Borító: 4/5
 
Fülszöveg:
"Nagyon ​​korán kezdtem el olvasni. Mikor Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés-ét olvastam, megértettem, hogy az ember tényleg bele tud betegedni az olvasásba, hogy az irodalom ennyire elragadhat. Megismertem azt az erőt, ami az irodalomban rejlik. És nagyon korán olvasó ember lettem. És ez az oka annak, hogy az ember elkezd írni: a közlési kényszer, az önkifejezés igénye. Nem gondolom azt, hogy pesszimista író volnék. Legalábbis arra törekszem, hogy ne legyek az. De a komoly irodalom sajátossága, hogy az ember nem idillekről ír. Engem az emberek érdekelnek. Bármit írok is, a középpontban az ember áll – mondta magáról Kjell Askildsen a Túl sok szó forog a világban című portréfilmben (Duna Televízió, 2010). Az 1929-ben született Kjell Askildsent a háború utáni skandináv irodalom megújítójaként tartják számon, a norvég minimalizmus atyjaként vonult be a világirodalomba. Bár pályája elején írt két regényt, novellistának tartja magát. 1953-ban jelent meg első kötete, de az áttörést az 1983-ban megjelent Thomas F utolsó feljegyzései a nagyközönség számára hozta meg. Számos díjat elnyert (Aschehougprisen, Doblougprisen, Brages hederspris stb.), az utóbbi években a legfontosabb kitüntetése a 2009-es Svéd Akadémia Északi Nagydíja. Ugyanabban az évben Nobel-díjra is jelölték. Műveit több mint húsz nyelvre lefordították. Kötetünk áttekintést ad Askildsen munkásságáról, a kezdetektől a legutolsó művekig. Askildsennél soha egyetlen fölösleges mondatot nem találunk: a sejtetés, a fekete humor, a letisztult párbeszédek, a jelzőktől mentes nyelv módszerének sajátos vonásai. Írásaiban gyakran foglalkoztatja a magány, a félelem, az emberi kapcsolatok vagy éppen ezek hiánya, de humora, finom iróniája és a szó klasszikus értelmében vett humanizmusa révén mégsem válik pesszimistává. Fekete humor, sejtetés, tárgyilagosság, erős társadalomkritika jellemzi a műveit."

Megjegyzések

  1. Sajnálom, hogy nem jött be végül, emlékszem, mikor mondtad, hogy megvetted. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, de látod, már akkor se emlékeztem a címére az már jelentett valamit? :D :D

      Törlés
    2. Tényleg, rossz ómen volt ezek szerint. :D

      Törlés

Megjegyzés küldése

na ehhez szólj hozzá ;)