12 napos blogger kihívás - 2. nap

augusztus 05, 2016

2. nap
A három legviccesebb vagy legcikibb sztorid


Hát izé, ami cikis azt próbálja az ember elfelejteni - nekem egész jól megy! :D
Azért összevakarok ám valamit ide is.


1. Jó pár hónapja a munkahelyem szervezett egy nagy ünnepséget, ahová kötelező jelleggel el kellett mennem. Külön mentem, és az egyik távolabbi kollega - hiába dolgozott ott már több mint 2 éve, nem ismert meg, és le akart ültetni a vendégeknek fenntartott helyre. Dórika szót fogad, leül, körbenéz, aztán rájön, hogy nem stimmel valami és pánikszerűen az egyetlen ismerőshöz fut, aki mindezt a fejét fogva nézi végig :D

forrás
2. Még általánosban történt, tudjátok voltak azok a kis 'barátságfüzetek', lényegében a mai TAG-ek elődjei - rajzolgatni, kérdéseket megválaszolgatni kellett benne. Na ott volt egy olyan kérdés, hogy 'szépnek tartod magad'? Mindenki persze nyomta a kamukat, hogy nem, á dehogy, én meg provokálásképp beírtam, hogy persze. Na onnan aztán kaptam jó pár hétig az oltásokat :D

3. Még egy gyöngyszem a suliból - megyek be az egyik terembe, X tanárt kerestem, és jó hangosan kérdezem a 'vezetéknév' itt van? A másik osztályból a többieknek lesnek rám, a tanár meg előbújik az egyik sarokból...

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.