Markus Zusak - Az üzenet

Markus Zusaktól 2011-ben olvastam először, azt a könyvet, ami igazán híressé tette: A könyvtolvajt. A könyv és később a film is nagy élmény volt számomra, jó is lenne újra átélni!
Az üzenet eredetileg három évvel korábban jelent meg, hazánkba pedig most jutott el. Már többször is színpadra vitték, és én - ebből is - el tudnék egy film verziót is képzelni.

Főszereplőnk Ed Kennedy, egy 19 éves srác, aki egyedül él öreg kutyájával egy lepukkant környéken és taxizik. Van három barátja, Marv, Ritchie és Audrey, utóbbiba reménytelenül szerelmes.
A könyv elején ők hárman egy bankrablásba csöppennek. Eden erőt vesz valami érzés, és megakadályozza, hogy a rabló elmeneküljön, ezután pár hétig hősként ünnepli a sajtó. Ekkor kapja meg az első kártyát, amin három ház címét találja. A kérdés, hogy mit kezdjen vele és miért pont neki küldték?

forrás
A történetben sokféle élettel és helyzettel megismerkedünk Ed kalandjain keresztül, közben az ő élete is változik és formálódik. Olyan problémák kerülnek elő, mint az alkoholizmus, az erőszak több formája, a kapunyitási pánik és a szeretet. 
Ed nem minden megoldásával értettem egyet, meglepett és elgondolkoztatott, hogy én mit kezdenék ilyen helyzetben. Tele van filmszerű jelenettel, szépséggel, érdekes gondolattal ez a könyv!
"Az öreg néni csinált valamit a szívemmel.
Amikor nyúlt, és kitöltötte a teát, mintha belém is öntött volna valamit, ahogy ott ültem izzadva a taxiban. Mintha zsineget tartott volna a kezében, és picit meghúzta volna, hogy kinyisson engem. Belém nyúlt, belém helyezett magából valamit, aztán távozott. Az a valami ott van, még mindig érzem magamban."
Szerettem olvasni ezt a könyvet, jól van megírva, érdekesek az események és el lehet gondolkozni rajta, hogy néha egy apróság milyen sokat tud jelenteni valakinek! Néhol már-már giccsbe hajlik, ezért nem biztos hogy mindenki fogja szeretni, vagy jó hangulatban kapja el. Nekem bejött! :)

5/5

Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2016
Eredeti cím: I am the Messenger
Oldalszám: 372
Ár: 3490 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:
"Ed Kennedy minden, csak nem hős.
Átlagos fiatal srác Sydney-ben, aki jobb híján taxizik.
És szerelmes Audrey-ba, amióta az eszét tudja.
Audrey viszont haverral nem randizik.
Ed nem hős, és mégis ő az, aki megakadályoz egy bankrablást mondjuk, véletlenül.
Csak mert a haverjai nem tudják befogni a szájukat.
Élete nagy kalandja után még nagyobb kalandok következnek.
Ed ugyanis titokzatos kártyalapokat kap. Üzeneteket!
És egy küldetést kell végrehajtania.
Aztán még egyet.
Ed lassanként megtanulja, hogy vannak apró, talán hősies tettek, amiket ő is megtehet, és amiktől egy kicsit jobb lesz a világ.
Hogy közülünk bárki, akár egy pénztelen, külvárosi gyerek is megteheti az első lépést
Van, amikor tényleg nem kell sok hozzá.
És van, amikor igen
De akkor sem szabad feladni.

Az ausztrál Markus Zusak az elmúlt évek egyik legnagyobb világsikerének,
A könyvtolvaj-nak a szerzője. Az üzenet szintén díjak sokaságát nyerte el, és világszerte százezrek olvasták már."

Megjegyzések