Könyvhét 2016 - tervek

Már csak két hét és jön a Könyvhét, ami a könyvmolyok másik nagy 'ünnepe' a könyvfesztiválon kívül.

Idén június 9-13-ig tart, én ismét szombaton szeretnék menni (főleg mivel a záróvizsgám és szakdolgozatvédésem 13-án lesz, hétfőn, így a vasárnapot majd a készüléssel tudom tölteni). Az idei lesz a harmadik alkalom, hogy részt veszek a pesti könyvhéten, a tavalyi beszámolómat itt, a tavaly előttit itt olvashatjátok. 

forrás
Változás a korábbi évekhez képest, hogy nem szeretnék hátizsáknyi könyvvel hazatérni - kettő van amit mindenképp megveszek (Baráth Katalin új krimije és On Sai kisregénye, a Szürke szobák - legalább mindkettőt tudom vinni dedikáltatni :D), ezen kívül talán az akciós könyvek csábíthatnak el. Inkább egy élménydús napot szeretnék - ismerősökkel, barátnőkkel eltölteni. :) Ami meg megtetszik azt meg majd megrendelem, kiveszem a könyvtárból később.

A friss megjelenések közül amúgy most ezek érdekelnek a legjobban: Paolo Bacigalupi: A vízvadász, Gail Carriger: Heartless – Szívtelen [ha megjelenik egyáltalán], Clara Bensen: Poggyász nélkül...).

Az esemény honlapja programokkal és dedikálások információival.

Dedikálások - talákozók (mert hát mégis érdekel :D)
- On Sai - szombat 15:00-16:00 - 15. stand
- Baráth Katalin - szombat 16:00
Ki fog jönni szombaton? :)

Megjegyzések

  1. Én tervezem a szombatot! :) Baráth Kata nekem is kell. ;) A Heartless szerintem tuti nem jelenik meg még most se... mondjuk én már befejeztem a sorit két éve, meg aki élelmes volt és tud egy kicsit angolul az is, kár így elhúzniuk...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na akkor remélem találkozunk! Támadjuk le együtt! :D
      Molyon láttam én is egy kommentet ezzel kapcsolatban, ahhhh. Akkor majd ráveszem magam in english, csak már alig emlékszem mik történtek az előző részekben.

      Törlés
    2. Én egy egész tirádát láttam, nem csak egy kommentet :D egyenesen bojkottra buzdítottak mindenkit... :) Szerintem simán megpróbálhatod angolul, de lehet, hogy érdemes egy kicsit felfrissíteni egy újraolvasással az eseményeket. :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

na ehhez szólj hozzá ;)