Jean-Gabriel Causse - A színek hatalma

A színekről eddig maximum a fizika órán olvastam, ebben a könyvben nem csupán az ilyen vonatkozásaival ismerkedhettem meg, hanem az emberi szervezetre, viselkedésre ható érdekességekkel is. 

A szerző, Jean-Gabriel Causse színdizájner, a Francia Színbizottság tagja, lakberendezéssel, belsőépítészettel, csomagolásokkal is foglalkozott már az élete során, vagyis a színek hatásait több szempontból is látta. A saját és rengeteg tanulmányből leszűrt benyomásait közli ebben a könyvben. 

Az első fejezetekben a fizikai vonatkozásait mutatja be a színeknek, és a fényeknek, már itt is sok érdekességgel, pl.: az emlősöknek nem  a 90%-a színvak, a kutyák a zöldnek az árnyalatait jól látják. Érdekes, hogy a csecsemők nem érzékelik az első hónapokban a kéket, rózsaszínt, pasztell színeket - pont amikkel általában körül szokták venni őket. 

A könyv háromnegyédében már azzal foglalkozik, hogy milyen hatása van ránk a színeknek. A tanulásnál jó ha minél több szín használunk, mert így könnyebben memorizálunk, viszont ha egy teszt előtt piros színt látuk akkor rosszabbul fogunk teljesíteni, vagy agresszívabbak lehetünk. A kreatív munkát a kék segíti elő, de a koncentrációban segíthet a piros is. 
Nagyon érdekes volt az ízlelés és a színek kapcsolata - egy színnel nagyon be tudjuk csapni magunkat (a megszokott ízt érezzük, vagy a már belénk kódolt előismertekkel ruházunk fel bizonyos színű ételeket, italokat). De ugyanez megjelenik a tisztítószereknél és a gyógyszereknél is. Vagyis sokszor csak a placebó hatás miatt érezzük hatékonyabbnak az egyes termékeket!

A színek jelentése erősen kultúrafüggő - a legáltalánosabb ilyen példa talán, hogy nálunk a gyász színe a fekete, Keleten ugyanerre a fehér szolgál. A színekhez kapcsolatos érzelmeink, és a nekik vélt többletjelentés lehet belénk kódolt, és a társadalomban megtanult tudás is. 

Befejezésünk az egyes színekről kapunk néhány oldalas ismertető, amiben a legfontosabb hozzájuk kapcsolódó megállapításokat gyűjtötte össze a szerző, és egyfajta összegzése is a többi fejezetben tárgyaltaknak. 

Tetszett, hogy részletesen áttekinthettem a színek és a fény többféle aspektusát - na meg azok az gyakorlatok is felkeltették az érdeklődésem, amikkel a marketingesek - dizájnerek "játszanak" velünk, hogy a megfelelő módon gondolkodjunk a termékeikről. 
Ha lakás-házfelújítás előtt vagytok mindenképp olvassátok el ;)

A kiadó most könyvbemutatót is szervez, ha Pesten jártok menjetek el helyettem is! :) 

Jean-Gabriel Causse (forrás)
5/5
A szerző honlapja

Kiadó: Partvonal
Kiadás éve: 2016
Eredeti cím: L'Étonnant Pouvoir des Couleurs
Oldalszám: 152
Ár: 2990 Ft Most a kiadótól 30%-al olcsóbban rendelheted meg ;)
Borító: 5/5

Fülszöveg:
"A Csillagok háborúja bölcs Jedi lovagjai biztosan nem véletlenül harcoltak színes lézerkardokkal. Valószínűleg ők is tudták, hogy a szín igazi fegyver lehet. De miért fontosak a színek? Hogyan befolyásolnak minket a hétköznapjainkban? Hogyan tudjuk használni bűvös erejüket?A színek tudatos használata mindenki számára ajánlott, akit érdekel, milyen színhatásokkal próbálnak még többet eladni egy boltban, a lakásunkban milyen szerepet játszanak a színek, vagy hogyan legyünk kiegyensúlyozottabbak, egészségesebbek az általunk viselt tónusok gyógyító erejétől.
Ebben a könyvben minden benne van, amit a színek hatalmáról tudni kell, lehet vagy illik. Hasznos, szórakoztató, és helyenként kellően meglepő!"

Nincsenek megjegyzések:

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.