J. K. Rowling - Harry Potter és a bölcsek köve - illusztrálta Jim Kay

Már az év elején Pupillánál láttam rajzokat, a készülő könyvből. Ősszel pedig már meg lehetett rendelni, vágyakozva nézegettem Bookdepón, meg a neten felbukkanó képeket, videókat róla. Mondhatom, hogy az összes Potterfan keze remegett ezért a könyvért, és még az ára se tudott eltántorítani. A kérdés az volt, hogy angolul vagy magyarul szerezzem be. Végül maradt a magyar verzió, bár az angolnak több értelme lett volna, max majd megveszem úgy is :D

A könyvre most kerítettem sort, mert régen mindig akkor olvastam újra Harry történetét, amikor valami bajom volt - most egy nátha döntött le a lábamról, így megindokoltam magamnak, hogy most erre van szükségem :D 

Írtam már a könyvekről pár éve, amikor újraolvastam a sorozatot - most kicsit figyelmesebben olvastam és a már berögzült mondatokat próbáltam friss szemmel nézni (ebben segített az új kiadás is, mert a régi példányomat, már kb 10-szer elolvastam :D). Így újra feltűnt, hogy Tóth Tamás Boldizsár milyen frappáns neveket adott (pl.: H. Potter úr részére Pof-Esek -> porfészek, vagy Miranda Dabrak -> Abrakadabra ;))
forrás
Az illusztrációk tetszettek - nem a film látványvilágát hozza, hanem új szemmel mutatja be Rowling történetét. Sokféle illusztrációt láthatunk - vannak portrék, tájképek, kisebb rajzok a szöveg mellett, vagy egész oldalasak. 'Antikoltak' az oldalak, vagyis mindnek van vmi szürkés háttérszíne, meg festékpöttyök tarkítják. 
Roxfortot kicsit sötéten ábrázolja Jim - pl a belső borítón, vagy a könyv negyedénél - egy szinte fekete rajz van róla, de megjeleníti az évszakokat is - a Nefeleddgömbös résznél nagyon szép a falra futó növények pirosas-sárgás levelei. 
Amit hiányoltam - a karácsonyi nagytermet v. Griffendél klubhelyiséget - ez az egyik kedvenc jelenetem a könyvben és erről nincs semmi, csak a 4-5 sakkfigura... :( 

A kiadás nagyon szép - védőborítós, keménykötésű, van könyvjelzőnk is. De olyan nehéz (főleg betegen az ágyban tartani nem volt olyan jó :D). Ezért ez tipikus itthoni, bekuckózós olvasmány. 
Azon gondolkodtam, hogy ha a legrövidebb könyvből ekkora kiadás készüt, akkor milyen az 4., vagy 5. rész, ami kétszer ilyen hosszú?? Két kötetben jelenik meg, vagy akkora lesz, hogy tartani már nem lehet? Na meg a másik kérdés vajon Jim mikor lesz kész a második résszel? :D

A videóban Jim Kay beszél arról, hogy mi inspirálja és mutat pár vázlatot, és belepillanthantunk, hogyan készülnek már a második rész illusztrációi.

5/5

Jim Kay honlapja

Kiadó: Animus
Kiadás éve: 2015
Eredeti cím: Harry Potter and the Philosopher's Stone
Oldalszám: 256
Ár: 6980 Ft
Borító: 5/5

5 megjegyzés:

  1. Jobbulást! Betegen jó ilyen kuckózós és ismerős könyveket és meséket olvasni. :)
    Hát, vigasztaljon, hogy angolul mennyivel drágább, jobban jártál a magyarral anyagilag. :) Én 9400-ért vettem, most épp 9200 körül van.
    Idén én is olvasni szeretném ilyen formában. Nagyon tetszik a képi világa, és hogy tényleg nem a filmekét hozta.
    Én is nézegettem a polcon a sovánka első kötet mellett a monstrum ötödiket (az a leghosszabb, de ugye nem sokkal rövidebbek a 4. 6. és 7. kötetek sem...), és arányaiban nézve, húúú hát rohadt vastag lesz az illusztrált kiadás... Elvileg idén meglesz a második rész és évente jön majd egy. Hát, meglátjuk... Lehet, hogy befullad, mielőtt az igazán hosszú részekhez érünk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Megtette a hatását, már jobban vagyok.
      Na ja, ez tartott vissza főleg :( Nézegette az ősszel többször, volt, hogy 8000 körülre levitték, de fuh hát az is sok érte.
      Na akkor meglesz az idei fix karácsonyfaalávaló könyv is :D Remélem azért végigcsinálják, még ha nem is veszem meg, kíváncsi vagyok Jim, hogyan képzeli el a további részeket, szereplőket. Meg olyan jó így újraélni a történeteket, kicsit friss szemmel :) Már az életem része ez a könyvsorozat, meg lehet venni kilóra, akármit csinálnak hozzá! :D

      Törlés
    2. Én is drukkolok, hogy végigcsinálják, nagyon kíváncsi vagyok a többire, és tényleg egy teljesen más élmény így olvasni. :)
      Én is így vagyok ezzel, bármi jöhet! :D

      Törlés
  2. Először nem érdekelt ez a kiadás, de egyre jobban úgy kezdem érezni, hogy jó lenne birtokolni...:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szép, ha HP könyveken nőttél fel, mint én muszáj beszerezned :D

      Törlés

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.