Sara Crowe - Campari reggelire

Pupillánál olvastam először erről a regényről még augusztus végén, a borító meg a cím nem fogott meg, de a posztja meggyőzőtt, hogy ezt (is) el kell olvasnom. 
Most, kis protekcióval, elsőként hozhattam ki a könyvtárból  :D Úgy látszik ebben az időszakban csak szuper ifjúsági könyvekre nyúlok rá - az Enyém a vár, a Hová tűnt Audrey és a Dash és Lily után ez is beállhat a legjobb őszi-téli olvasmányaim listájába!

Sue, a főszereplőnk 17 éves, és az iskola elvégzése után nagynénjéhez költözik egy másik városba, egy ódon, nagy házba. Sue nehéz helyzetben van, nem elég hogy vár még rá az első csók és szerelem, de édesanyját nemrég veszítette el, apja pedig épp elvenni készül a szeretőjét... Sue ennek ellenére nem egy depis, magába forduló lány - naiv, tevékeny, szeret másokon segíteni és imád írni, ez mindig kirángatja a rossz kedvéből.
"Tizenhét évesen az ember még nem igazán nő, de már gyerek sem. Ez az a nehéz időszak, amikor az ember két szék közé esik. Már azt várom, hogy húszéves lehessek, ellentétben Coral nénivel, aki viszont harminc szeretne lenni. Egyikünk sem képes felgyorsítani vagy visszafordítani a folyamatot, és egyikünk sincs kibékülve ezzel. Mindig Oscar Wilde-ot idézi ilyenkor: „Az öregkor tragédiája nem az öregség, hanem a fiatalság.”"
Coral néni nagy házában több albérlő lakik, és még egy író klubot is alapít, hogy segítse unokahúga írói karrierjének beindulását. Sue munkát is vállal, és sokat segít a néninek, hogy megőrizhesse a család nagy házát, ami igazából egy vadregényes pénznyelő. 

A jelent (ami amúgy 1987) Sue naplóbejegyzéseiből ismerjük meg, ami váltakozik nagynénjéével, Coral néni 1920-30-as évek beli emlékeivel, amiből a családjuk története és titkai bontakoznak ki. Ezeket még Sue irományai szakítják meg, amik jól tükrözik lelkiállapotát. Az írásmódja elég naiv, nagyon sokszor eszembe jutottak az én régi naplóim, ahogy olvastam. 

Nagyon bájos ez a regény, igaz Sue naivságától és írásmódjától néha a falramásztam :D A történet tetszett, van íve, fejlődik a főszereplőnk és minden jó ha a vége jó ;) Borongós napokra ajánlom! 

4/5

Kiadó: Athenaeum
Kiadás éve: 2015
Eredeti cím: Campari for breakfast
Oldalszám: 327
Ár: 2990 Ft
Borító: 5/5

Fülszöveg:
"Az ember élete tele van borzalmas dolgokkal: elhunyt rokonok szelleme kísérti, befuccsol a szerelmi élete… és odaég a pirítós. 1987-ben Sue Bowl élete fenekestül felfordul. Édesanyja halála miatt úgy érzi, önmagából vesztett el valamit. Aztán az apja is összebútorozik egy Ivana névre hallgató rettenetes férfifalóval. Ám Sue-t mindig arra bíztatta az anyja, hogy hozza ki mindenből a legjobbat – neki pedig ott volt a szavak szeretete és pár fura rokon. Sue végül Coral néni roskadozó családi otthonába, Green Place-be kötözik, amelyet szép lassan egyre több különc és csodabogár kezd el benépesíteni. A denevérekről nem is beszélve…"

2 megjegyzés:

  1. Szia!
    Szeretnélek meglepni Téged egy díjjal. :)
    http://konyvlelo.blogspot.hu/2015/12/dorothy-blog-award.html

    VálaszTörlés
  2. Örölök, hogy tetszett! Sue részeivel nekem is az volt a bajom, mint neked, de ennek ellenére egy nagyon bájos könyv tényleg, és remélem többen felfigyelnek rá, akik valami más sztorit sejtettek a borító-cím mögött. :)

    VálaszTörlés

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.