Olvasmánytervek 2016-ra

december 18, 2015
Szép lassan haladok a Márai könyvvel, sőt még a Dickens életrajzzal is kacérkodom a téli szünetben. Egyik nap kipucoltam a várólistám molyon, most több polcot összevontam és aktualizáltam a jövő évi terveimnek megfelelően. 

Év elején - meg már többször - megfogadtam, hogy nem veszek részt annyi kíhíváson, vagyis nem állítok annyi 'kötelező olvasmányt' magam elé, de most megmutatom mik azok a könyvek, amiket mindenképp elolvasok jövőre vagy mert régóta állnak a polcaimon, vagy mert olyan klasszikusokok, amiket illene elolvasnom. 

Jövőre is szeretnék több nemzet írójával megismerkedni, és angolul is többet szeretnék olvasni (idén 5 könyvet sikerült is, ha jól számolom!).

Az alábbi nagyobb molyos kihívások lesznek a mankóim:


Könyvbingó 2016 - ezt is egyfajta várólistacsökkentésként használom, most is viszonylag régi várólistás könyveket válogattam ide

Rainbow Rowell: Landline
Bohumil Hrabal: Táncórák idősebbeknek és haladóknak
Kazuo Ishiguro: Ne engedj el…
Bruno Bettelheim: A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek
Ottlik Géza: Buda
Patrick Rothfuss: A szél neve
Kathleen Grissom: Tölgyfa a dombtetőn
Ray Bradbury: Fahrenheit 451
Jasper Fforde: A Jane Eyre eset
Benedek Szabolcs: A vérgróf
Arundhati Roy: Az Apró Dolgok Istene
Sophie Kinsella: Segítség, kísértet!
Maria Semple: Hová tűntél, Bernadette?
Gárdos Péter: Hajnali láz

Csökkentsd a várólistádat 2016 - erről már írtam korábban, ők a választottaim, mutatom még egyszer:

2016 – 16 szerző – 16 nemzet - egyelőre 9 könyvet lőttem be magamnak, aztán majd közben jön a többi ötlet, de ezek már jó ideje az ilyen-olyan polcokon pihentek.
Pascal Mercier: Éjféli gyors Lisszabonba - svájci
Murakami Haruki: Kafka a tengerparton - japán
Khaled Hosseini: Ezeregy tündöklő nap - afgán
Viktor Pelevin: A Metamor Szent Könyve - orosz
Elif Shafak: Becsület - török
Anita Amirrezvani: A virágok vére - iráni
Graeme Simsion: A Rosie update - ausztrál
Herbjørg Wassmo: Dina vagyok - norvég
Fredrik Backman: A nagymamám azt üzeni, bocs - svéd

Ugye nem csak én tervezek ennyire előre? :D

4 megjegyzés:

  1. Ááá, annyira jó ezeket a listákat nézegetni :) Most képzeld, elkezdtem gyűjteni a könyveket a VCS-re... Még a szünetben kitalálom, hogy indulok-e, mert az a baj, hogy itt is csak a tervezés öröme érdekel, de amúgy tudom, hogy frusztrálna, ha nem haladnék vele.

    Amúgy tök jó könyvet válogattál, ez a 16 nemzetes téma is nagyon jó ötlet. :) Murakamit olvastál már?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye? :D Na, kíváncsi vagyok arra is - ez vmi perverzió :D
      Murakamit még mindig nem, azért is válogattam be ide újra!

      Törlés
  2. A Ne engedj el nagyon jó :) Januárban újraolvasom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A te facebook ajánlód miatt figyeltem fel rá, újra! :D

      Törlés

Te mit gondolsz? :)

Üzemeltető: Blogger.